MSZP: Elszámolták a gázáremelést

Vágólapra másolva!
Elrontotta az energiahivatal a gázáremelés számításait az MSZP szerint, ezért a párt összehívná az Országgyűlés gazdasági bizottságát április elsejére - derült ki az ATV műsorából. Ha valóban hibás a kalkuláció, akkor a szocialisták szerint a fogyasztóknak nem kellene többet fizetniük.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés gazdasági bizottságának összehívását kezdeményezte április 1-jére az MSZP a gázáremelés ügyében - adta hírül az ATV. A szocialista párt szerint ugyanis a Magyar Energia Hivatalban elrontották a számításokat, így pedig az indokoltnál 5 százalékkal magasabbra kalkulálták az emelés mértékét.

Szollár Domokos kormányszóvivő március 25-én jelentette be a várható 10 százalékos gázáremelést. Az emelésről az energia hivatalban döntöttek, Barta Judit, a GKI elemzője szerint reálisan. A szakértő az ATV-nek azt mondta, hogy önmagában csak a szállítási szerződések és a forint árfolyam szerint legalább 18 százalékkal emelkedett előző negyedévhez képest az importált földgáz forintban mért ára.

Budai Bernadett, az MSZP szóvivője szerint az energia hivatal szakemberei elvétették a számításokat. "Ennél egy jóval erősebb forinttal lehetett volna számolni és mi úgy gondoljuk, hogy a kőolaj ára sem úgy alakult, mint ahogy a hivatal és a szolgáltatók kalkulálták, ezt a két elemet lehet és kell is tisztázni" - mondta Budai.

Emiatt kezdeményezte a párt az Országgyűlés gazdasági bizottságának összehívását, legkésőbb itt akarják tisztázni a számokat. Ha bebizonyosodik, hogy hibás a jelenlegi kalkuláció, akkor már az áprilisi fogyasztást is az új adatokkal lehetne könyvelni, vagyis a fogyasztóknak nem kellene indokolatlanul többet fizetniük.

A 10 százalékos gázáremelést a Fidesz is magasnak tartja. A párt szerint elfogadhatatlan, hogy két héttel a választások előtt ilyen mértékben növekedjenek az árak.

A gázáremelésről bővebben itt olvashat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!