A Reuters által összegyűjtött adatok szerint napi 1,4 millió hordós szintre emelkedett Irán olajexportja decemberben. A szeptemberi 900 ezer hordós napi exporthoz képest ez jelentős megugrásnak számít, bár elemzők szerint az év első negyedévében némi visszaesésre lehet számítani és inkább 1,1-1,3 millió hordó környékén alakulhat majd a közel-keleti ország olajexportja.
Az európai és amerikai szankciók, melyek az iráni nukleáris program megfékezése céljából léptek életbe, tavaly nagyjából az iráni olajexport lefeleződéséhez vezettek a 2011-es napi 2,2 millió hordós szinthez képest. Míg Irán kitart amellett, hogy a nukleáris programja békés szándékú, az amerikai és európai felek tartanak attól, hogy nukleáris fegyver-kísérletek zajlanak a háttérben, ezért gazdaságilag próbálnak nyomást gyakorolni.
Erős a kínai kereslet
A mostani megugrás az erős kínai, indiai és japán keresletnek köszönhető, valamint annak, hogy új tankerhajókat vásárolt a közel-keleti ország. A kínai kereslet például közel 600 ezer hordós napi szintet ért el az év utolsó hónapjában, ami a napi behozatal tekintetében a második legmagasabb érték volt 2012 során az országban. Ennek pedig az lehet az oka elemzők szerint, hogy mérséklődtek a szállítási késedelmek az új tankerhajóknak köszönhetően.
Elemzői vélemények szerint az amerikai-kínai kapcsolatokat nagy mértékben sértené, ha Barack Obama határozottabban szólítaná fel Kínát az Iránból történő behozatal mérséklésére. Emiatt nem valószínű, hogy a jövőben Kínát bármi (vagy bárki) is arra sarkalhatná, hogy jelentősen csökkentse az iráni olaj felhasználását.
Érdekesség, hogy egyre kevésbé lehet nyomon követni az iráni szállítmányokat, mivel a műholdas jelzőket szándékosan kikapcsolják a tankerhajókon, így próbálva azokat elrejteni a nyugati kormányok figyelő szemei elől.
Újabb szankciók jönnek
A szakértők szerint a januári adatokban már visszaesést láthatunk majd az újonnan bevezetendő amerikai szankciók előszeleként. A februárban életbe lévő legfrissebb korlátozások megtiltják az iráni olajexportból szerzett profitok hazatelepítését, ezáltal elzárva Teheránt egy nagy adag finanszírozási forrástól.
De akármilyen új szankciók is jönnek, úgy tűnik a gazdasági érdekek mindig erősebbek és Iránnak sikerül valamilyen úton-módon megtalálnia azt alternatív megoldást, amivel ki tudja kerülni a szankciók negatív hatását.