Az MTI értesülései szerint több mint 340 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutott a Mol. Bár a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján keresztül eddig még nem közölte a hírt a befektetőkkel, az MTI-nek eljuttatott információk szerint az összeget a százhalombattai telephelyen megvalósítandó 800 millió forintos beruházás finanszírozására nyerte el a társaság.
A fejlesztés az üzemanyaggyártás fejlesztése, illetve az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében valósul meg. A projekt egyebek között olyan üzemanyagok kutatására, fejlesztésére irányul, amelyek speciális gépjárműveknél alacsonyabb fogyasztást és kisebb károsanyag- kibocsátást eredményeznek. Továbbá olyan új technológiákat is kifejlesztenek, amelyek a meglévő finomítóüzemek átalakításával új alapanyagokból teszik lehetővé dízel gázolaj előállítását, az üzemek energiahatékonyságának növelése mellett.
A Mol a projekt keretében a kőolaj-feldolgozásban valósít meg fejlesztéseket, mivel az elmúlt években az európai motorbenzin iránti igény jelentősen csökkent, viszont a dízel gázolaj iránti a válság előtt növekedett, az elmúlt években pedig a benzinénél kevésbé esett vissza.
Hogyan néz ki a Mol értékeltsége?
Tekintettel arra, hogy a Mol-csoport "tiszta" újrabeszerzési árakkal becsült értékcsökkenés előtti üzemi eredménye (EBITDA) 139 milliárd forint volt a tavalyi negyedik negyedévben, az elnyert támogatás hírére vélhetően nem fogunk jelentős piaci mozgásokat tapasztalni a mai kereskedésben.
A Mol árfolyama azonban az utóbbi napokban már 16000 forint alatt is megfordult, amire legutóbb tavaly júniusban volt példa. Mivel a társaság speciális tételek nélküli EBITDA értékének 70 százaléka az upstream (olajkutatás és kitermelés) üzletágból származik, a részvényárfolyam alakulására nagy hatással van az olajár változása. Mivel az olaj árfolyama még a tavaly nyári mélypontok felett jár, ezért úgy tűnik, a Mol árazása kicsit előreszaladt.
A Brent típusó kőolaj hordónkénti ára
MOL