Sikeresen kitört az OTP
Egész nap felülteljesítőnek számított a BUX a régióban, mely leginkább az OTP remek teljesítményének köszönheti, hogy 0,9 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A parkett összforgalma átlag feletti volt ma, ugyanis közel 18 milliárd forint értékben történt üzletkötés.
Az OTP 2,8 százalékot száguldott ma, amivel folytatta remek teljesítményét. A bankpapír -ahogy megjósoltuk- sikeresen kitört, és új másfél éves csúcsára került, és 4544 forinton várja a holnapi nyitást.
OTP árfolyama
Az OTP jó teljesítménye a Magyar Telekomot is magával ránthatta, a telekompapír 0,5 százalékos pluszban állapodott meg, amivel kéthavi csúcsa körül mozgott. A Magyar Telekommal kapcsolatos hír, hogy elfogadta a Getronics 30 napos haladékkérését az e-útdíj rendszer szerződésének végső aláírásával kapcsolatban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Ezen túl arra is fény derült, hogy a Magyar Telekom leánya nem léphet a szerződéskötés meghiúsulása esetén automatikusan a Getronics helyére.
Velük szemben viszont a Richternek és a MOL-nak nem volt túl jó napja, mindkét papír tegnapi záróértékén vagy akörül fejezte be a kereskedést. Az olajtársasággal kapcsolatos hír, hogy leállt az olajtársaság sisaki finomítója karbantartási munkálatok miatt.
A kisebb társaságok papírjai közül az E-Star 14,8 százalékos zuhanás után új történelmi mélypontján, 130 forinton fejezte be a kereskedést. Ennek hátterében az állhat, hogy nem függesztik fel a kötvényeit a BÉT határozata alapján, mivel a társaság által hivatkozott indokok nem mondanak ellent a tőzsde szabályzatának.
Rajta kívül a Synergon 1,8 százalékos mínuszt szedett össze, melyben 5 százalék alá csökkent a Cashline részesedése, vagyis az egykor legnagyobbnak számító tulajdonos a cégben az utóbbi hónapokban folyamatosan csökkentette a vállalatban meglévő befolyását.
A forint egész nap a 294-295-ös sáv környékén mocorgott az euróval szemben, késő délután 295-nél található a kurzusa. A dollár/forint árfolyama 221,8-nál, a svájci franké pedig 238,5-nél található.
EURHUF árfolyama
Visszakanyarodott Európa
Kisebb javulásba kezdtek délután az európai tőzsdék, melyben a a tengerentúlról érkező vártnál jobb gyorsjelentési adatok is a segítségükre voltak. A JPMorgan és a Goldman Sachs egyaránt túlteljesítette a várakozásokat.
Az erősödést támogathatták Ewald Nowotny, osztrák jegybankelnök szavai, aki nem értett egyet Jean-Claude Juncker tegnapi nyilatkozatával, melyben az Eurocsoport elnöke túlzottan károsnak vélte az erős eurót. Nowotny szerint nincs ok aggodalomra e tekintetben.
A javulás annak ellenére következett be, hogy korábban a német gazdasági minisztérium a korábbi 1 százalékról 0,4 százalékra csökkentette a német gazdasági növekedésre vonatkozó prognózisán. A német kötvényaukción egyébként ma 4 milliárd euróért adtak el tízéves állampapírokat, kisebb hozamemelkedés mellett.
Ezek után néhány európai részvényindex már kisebb pluszban mozog. Az olasz FTSE/MIB viszont nem tud feltápászkodni, többek között a Mediaset 4,3 százalékos, valamint a Banco Popolare 3,5 százalékos gyengülése miatt.
Az autógyártók viszont egész nap gyengélkednek, miután az európai autóértékesítés decemberben éves alapon 16 százalékot zuhant vissza, ami az utóbbi két év legnagyobb mértékű csökkenésének számít. Az autógyártók közül a Renault 1,7 százalékkal, a Peugeot 4 százalékkal, a Daimler pedig 0,3 százalékkal került lejjebb.
Remek számok a Goldman Sachs-nál
Vegyesen teljesítenek eddig az amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,3 százalékos az S&P 500 pedig 0,1 százalékos mínuszt szedett össze, míg a Nasdaq az Apple ralijának köszönhetően 0,2 százalékos pluszban tanyázik.
Éves alapon 1,7 százalékot emelkedtek a fogyasztói árak, ami picivel kisebb az 1,8 százalékos elemzői konszenzustól. Az élelmiszer- és üzemanyagárakkal tisztított adat pedig 1,9 százalékos növekedést mutat éves viszonyításban. Az ipari termelés pedig a vártnak megfelelően 0,3 százalékkal nőtt decemberben egy hónap alatt.
Az S&P 500 szektorai közül a technológiai papírok emelkednek ki eddig, amiben a legnagobb komponensű Apple 3,3 százalékos drágulása játsza a legfőbb szerepet. A részvények valószínűleg korrigálni kezdték az elmúlt napok nagyobb eséseit.
A Goldman Sachs.2,9 százalékot erősödött, miután a nagybank a várakozásoknál sokkal erősebb eredményszámokat közölt gyorsjelentésében. A vállalat egy részvényre jutó eredménye a negyedik negyedévben 5,6 dollárra rúgott, miközben az elemzők csupán 3,66 dollárra számítottak.
A JPMorgan visszajött a nagyobb veszteségekből, melyet annak ellenére szedett össze, hogy az elemzői konszenzushoz képest jobb negyedévről számolt be a társaság. Az amerikai befektetési bank 24,4 milliárd dolláros bevételt és 5,7 milliárd dolláros profitot ért el a negyedik negyedévben, egyszeri tételekkel tisztított EPS pedig 1,35 dollár lett. A részvény már csak 0,1 százalékos mínuszban forog.
A Facebook befektetői nem fogadták kitörő örömmel a közösségi oldal legújabb fejlesztését, a tegnap bemutatott új keresőfunkciót. A papírok 0,3 százalékos pluszban forognak.
2 százalék feletti pluszban mozog a nyitás előtti kereskedés során a Yahoo!. A megugrásban szerepe lehet, hogy az Alibaba Group 3-4 milliárd dolláros IPO-ra készül Hongkongban, a cégben pedig vaskos részesedést birtokol az amerikai óriásvállalat.
A Boeing 3,4 százalékos mínuszban forog, mivel az elmúlt pár hétben már sorozatban a harmadik meghibásodást észlelték a nagy reményekkel piacra dobott Boeing 787 Dreamliner gépeken. Ma kényszerleszállást hajtott végre az All Nippon légitársaság egyik új Boeing gépe, ami után a Japan Airlines és az All Nippon Airlines azonnal felszállási stopot hirdetett.
Boeing árfolyama (NYSE)