Vágólapra másolva!
Nyitás után alaposan megindult a BUX leginkább az OTP újabb menetelésének köszönhetően, amivel a magyar részvényindex újra jelentősen felülteljesíti régiós társait. Ezzel együtt a forint is erősödni kezdett, és az euróval szembeni kurzusa már a 294-es szint alatt mozog. Európában viszont nem mutatnak nagyobb elmozdulást a vezető részvényindexek nyitás után, ahol a befektetők figyelme majd a délutáni amerikai makroadatokra, valamint a spanyol kötvényaukcióra terelődhet.Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai piaci összefoglalónkat is: Vegyes mozgások Ázsiában, nagyot ralizott az Apple
Vágólapra másolva!

Tovább tépik az OTP-t

Meglódult nyitás után a magyar részvényindex, mely a tegnapi emelkedése után már 0,7 százalékkal került feljebb. A BUX emelkedésében a legnagyobb szerepet az OTP szárnyalása játszik. A benchmark ezzel újra jelentősen felülteljesíti régiós társait, melyek kisebb mínuszban mozognak.

Az emelkedést segítheti, hogy a Világbank szerint 0,4 százalékos lehet a gazdasági növekedés Magyarorszégon a tavalyi másfél százalékos visszaesés után.

Forrás: [origo]

Az OTP folytatja az elmúlt napokban látott remek teljesítményét, és egyre feljebb kúszik közel másfél éves csúcsáról. A bankpapír tegnap sikeresen kitört, és ma is már 1,1 százalékkal került feljebb. A bankkal kapcsolatos hír, hogy 6170 darab törzsrészvénnyel jutalmazta munkavállalóit.

A remek hangulatban a többi blue-chip is emelkedik, a MOL 0,6 százalékkal, a Richter fél százalékkal, az Egis pedig 0,4 százalékkal értékelődött fel. A Magyar Telekom viszont nem tud csatlakozni társaihoz, 0,3 százalékot vesztett az értékéből.

Forrás: [origo]

A forint nagyobb erősödésen megy keresztül az euróval szemben, melynek kurzusa már 293,7 körül mozog. Az erősödés a frank piacán is megfigyelhető, ahol a frank/forint kurzus már közel egyhavi mélypontján, 235,9 alatt tanyázik. A hazai fizetőeszköz jó teljesítményében Varga Mihály tegnapi szavai állhatnak, aki veszélyesnek tartaná a forint gyengítését az ország jelenlegi helyzetében. A dollár/forint árfolyama viszont nem tud lejjebb kerülni, délelőtt 220,8 körül található.

EURHUF árfolyama

Forrás: [origo]

Óriási értékvesztés a Rio Tinto-nál

Tegnapi záróértékük közelében, vegyesen kezdték a kereskedést az európai tőzsdék, miután ma Ázsiában, és tegnap Amerikában sem mutattak nagyobb elmozdulást a részvényindexek. A piacok így továbbra sem tudnak kitörni a néhány napja látható nagyjából stagnáló állapotukból, ma vélhetően az amerikai makroadatok kavarhatják majd fel az állóvizet.

Kedvező hír, hogy az IMF odaítélte a következő, 3,24 milliárd eurós hitelrészletet Görögországnak, miután megbizonyosodtak, hogy a görög reformcsomagok, és megszorító intézkedések nyomán jó irányban halad az ország a konszolidáció felé.

Érdemes lesz ma figyelni a spanyol kötvényaukcióra, ahol 4,5 milliárd euró értékben akarnak 2, 5 és 10 éves kötvényeket eladni.

Forrás: [origo]

A Total 0,4 százalékos esésben mozog annak ellenére, hogy a cég gázszállító üzletágát két társaság is megvásárolná a Financial Times értesülései szerint. A cég nagyjából 2-3 milliárd dollárt ér a megkérdezett elemzők szerint. A Total még tavaly jelentette be, hogy 15-20 milliárd dolláros eszközértékesítést hajt végre 2014-ig, aminek a keretében a gázszállítótól is megszabadulna.

A Société Générale eddig 0,1 százalékos pluszt szedett össze annak ellenére, hogy a társaság közlése szerint a Newedge cégben lévő részesedése miatt goodwill leírásra kényszerül. Szeptember végén a Newedgehez kapcsolódó goodwill nagysága 384 millió volt. A francia bank tovább jelezte, hogy a banki árrések zsugorodása miatt gyengébb lehet a negyedik negyedéves profit.

A Rio Tinto 2,4 százalékos gyengüléssel húzza le a FTSE-t, mivel 14 milliárd dolláros értékvesztési leírást hajt végre a társaság a 2012-es évre. Emiatt a vezérigazgató le is mondott pozíciójáról.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!