Vágólapra másolva!
A kínai gazdaság vártnál nagyobb bővüléséről beszámoló makrogazdasági adatok láttak ma napvilágot, amire megugrottak az ázsiai tőzsdék, és az elmúlt napok kisebb korrekciója után folytatták útjukat felfelé. A kínai gazdaság bepörgése a WTI olaj árfolyamát is négy hónapos csúcsa közelébe repítette. Ezen túl Japánból a jen további gyengítését szorgalmazó nyilatkozatokat közölt a japán miniszterelnök tanácsadója, hogy azzal pörgessék fel az inflációt és a gazdaságot. Az exportáló cégek befektetői megörültek a bejelentésnek, aminek hatására a Nikkei is nagyobbat szökkent. Amerikában jó hangulatban telt a kereskedés az elemzői konszenzusoknál lényegesen jobb amerikai makroadatok hatására. A heti friss munkanélküli segélykérelme száma ugyanis közel ötéves mélypontra, a megkezdett lakásépítések száma pedig négyéves csúcsra került. A piacokat a vevők uralták, és az S&P végül öt éves csúcsára került. Európában nem várható nagyobb ugrás nyitás után a határidős indexek alapján, 0,1-0,2 százalékos esésekre lehet felkészülni.
Vágólapra másolva!

Örül Ázsia a kínai makroadatoknak

Az elmúlt napok kisebb korrekciója után újra megtáltosodtak az ázsiai piacok, melyeket az amerikai tőzsdék emelkedése, valamint a kedvező kínai makroadatok erősítettek. A kínai gazdaság ugyanis az előző negyedév 7,4 százalékos növekedése után 7,9 százalékkal bővült a negyedik negyedévben, ami meghaladta a 7,8 százalékos várakozásokat.

Ezen túl az ipari termelés a 10,1 százalékos elemzői konszenzust túlszárnyalva 10,3 százalékkal bővült decemberben. A kiskereskedelmi forgalom pedig 15,2 százalékkal volt magasabb decemberben az egy évvel korábbi értéknél, ami szintén magasabb, mint a 14,9 százalékos prognózis.

Hozzá kell tenni azonban, hogy az éves bruttó hazai termék 7,8 százalékos növekedése még így is az utóbbi évtized leggyengébb értéke, az elemzők azonban optimisták, hogy a gyorsulás tovább folytatódhat. Az adatoknak eért örülnek a piacok, mivel így felerősödtek azok a remények is, hogy a kínai gazdaság újra a helyes növekedési pályára áll vissza.

A vételi kedvet az is erősíthette, hogy a japán miniszterelnök tanácsadója úgy nyilatkozott, a 100-110-es szintek körül szeretnék látni a jent a dollárral szemben. Ezzel újra nyilvánvalóvá vált, hogy a vezetők a deviza gyengítése révén kívánják felpörgetni az inflációt és a gazdaságot. Az ezt elősegítő további monetáris lazításról pedig a Bank of Japan jövő héten kezdődő két napos ülésén születhetnek részletek.

A japán Nikkei így újra nagyobban tudott ugrani, mivel a gyenge jen az exportáló cégek eredményére kedvező hatással lehet, és ezért ezeknek a társaságoknak a részvényeiket venni kezdték a mai kereskedés során. A Nikkei végül 2,9 százalékkal került feljebb.

A többi benchmark is remekül teljesített, a kínai Shanghai Composite több mint 1 százalékot, a hongkongi Hang Seng 0,9 százalékot, a dél-koreai Kospi pedig 0,7 százalékot emelkedett.

Forrás: [origo]

A remek kínai makroadat után a WTI nyersolaj árfolyama is megugrott, és négy hónapos csúcs közelébe kezdett kapaszkodni. A kurzus 95,6 dollár körül mozog reggel.

Öt éves csúcsán az S&P

Jó hangulatban folyt tegnap az amerikai kereskedés, melyet az elemzői konszenzusoknál lényegesen jobb amerikai makroadatok alapoztak meg. A heti friss munkanélküli segélykérelme száma ugyanis közel ötéves mélypontra, a megkezdett lakásépítések száma pedig négyéves csúcsra került.

Ezek után pedig emelkedésbe kezdtek a vezető részvényindexek, melyek közül a Dow Jones a Nasdaq és az S&P 500 is 0,6 százalékos pluszt hozott össze. Ezzel az S&P öt éve nem látott magasságokban tudott zárni.

A hangulatot nem tudta elrontani a kellemetlen meglepetést okozó Philadelphiai Fed index, mely -5,8 pontot mutat januárban a várt 6 helyett.

Forrás: [origo]

S&P 500 értéke (pontban)

Forrás: [origo]

Az amerikai szektorok is jól mozogtak a kedvező hangulatban, egyedül a pénzügyi vállalatok mutattak lemaradást, főleg a bankok esése miatt. A beinduló gyorsjelentési szezonban ugyanis vegyes számokat tett közzé a Citigroup és a Bank of America is, aminek következtében mínuszba kerültek a részvényeik.

A Citigroup esetében az egyszeri tételek igencsak megnehezítették a negyedéves számainak az elemzői becslésekhez való hasonlítását, de a cég egy részvényre jutó nyeresége csupán 76 cent lett, miközben a Bloomberg konszenzusa 96 centes EPS-re vonatkozott. A papír végül közel 3 százalékot zuhant.

A Bank of America pedig a várakozásokat meghaladó eredményről, de némileg gyengébb bevételekről számolt be. A részvények végül 4,2 százalékos mínuszt hoztak össze.

A technológiai szektor sem muzsikált nagyon fényesen miután az Intel 5,3 százalékot esett piaczárás után gyorsjelentését követően. A kereskedés utolsó perceiben 2,6 százalékos pluszba húzták a részvényt, miután túl korán kerültek ki információk a negyedéves jelentésről, aztán beütötték a papírt. A cég bevételei 3 százalékkal, 13,5 milliárd dollárra emelkedtek, ami megegyezett az elemzői konszenzussal. Ezzel szemben az első negyedéves előrejelzés lehűtötte a kedélyeket, a menedzsment ugyanis 12,7 milliárd dolláros bevételt vár, miközben az elemzők 12,9 milliárdra számítanak.

Forrás: [origo]

A gyorsjelentési szezon ma is folytatódik, melynek során különösen érdekesek lehetnek a Morgan Stanley számai. Ezen túl makroadatból sem lesz hiány, a michigani fogyasztói bizalmi index januári alakulását fogják közzétenni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!