Felemás eredményeket hozott 2016 a hazai fiatal vállalkozók szempontjából. Mindenképpen pozitívum, hogy
a 18-40 év közöttiek tulajdonában valamivel több, mint 87 ezer céget tartottak nyilván
a céginformációs rendszerek, ugyanakkor az Opten adataiból az is világosan látszik, hogy
a kizárólag az idősebb korosztályhoz tartozó üzletemberek által irányított cégek száma jelentős túlsúlyban maradt
az előző évben is. Az 55 év felettiek mintegy 72 ezer céget igazgattak, a 60+-os korosztály közel 43 ezret, csaknem 19 ezer vállalat esetében pedig a menedzsment kivétel nélkül 65 év feletti vállalakozókból áll. Mindez tehát azt jelenti, hogy öt vállalkozásból csupán kettőt irányítanak fiatal magyarok.
Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) elnöke az adatokat értékelve elmondta, hogy a magyar kis és közepes vállalatok harmadánál komoly gondot jelent a generációváltás, melyet muszáj közös erővel megoldanunk. "A jövőnk most azon fog múlni, mennyire vagyunk képesek összefogni és milyen eszközökkel tudjuk a generációk között kiépíteni a hidat" – emelte ki.
A FIVOSZ elnöke szerint az utódlás kérdése azért is komoly dilemma, mert egyszerűen
nincs elég fiatal vállalkozó és kialakult módszertan sem a cégek hatékony átvételére.
"Sürgős szüksége van a gazdaságnak olyan programokra, amelyek a generációváltás folyamatát támogatják akár családon belül vagy azon kívül is" – emelte ki.
Hogy a segítségre égető szükség van, azt a számok is bizonyítják Az Opten összefoglaló statisztikáiból kiderül, hogy a 18-40 éves társadalmi réteg majdnem pontosan 10 ezer új céget hozott létre egy év leforgása alatt, csakhogy ugyanez a korosztály másik 7300 céget be is zárt. Vagyis elmondható, hogy
2016-ban 1700 olyan vállalkozás maradt talpon Magyarországon, amelynek tulajdonosai között nincs 40 évnél idősebb.
Kovács Patrik szerint a gazdaság jövője a fiatalok kezében van, ezért őket kell most támogatni, hogy minél többen vállalkozzanak, vagy átvehessenek cégeket hiszen ezen fog múlni, hogy el tudjuk-e kerülni a generációváltásból adódó lehetséges összeomlást.