A Pew kutatásában 4594 amerikai vett részt idén. Kiderült, hogy a felhasználók fele gyakran fordul a Youtube-hoz segítségért, de azok is fontosnak tartják a portált, akik nem tévednek minden nap a felületre. Természetesen nem mindenki az oktatóvideók miatt használja a Youtube-ot, hiszen a válaszadók 28 százaléka csupán kedvtelésből tekinti meg a különböző tartalmakat.
A szórakozni vágyó felhasználók jelentős része fiatal, ez pedig jól mutatja, hogy az ő köreikben a Youtube kezdi átvenni a televízió szerepét.
A fiatalok 19 százaléka nyilatkozta azt, hogy a különböző videók segítenek nekik meghozni a döntést egy vásárlás során. Szintén 19 százalékuk pedig a világ történéseit próbálja értelmezni a Youtube segítségével.
Az oldal varázsa talán abban rejlik, hogy elképesztő erővel képes beszippantani a felhasználót. Egy iPhone teszt megtekintése után pár órával a youtubeozó hajnali két órakor arra döbben rá, hogy már a madárpókok otthoni tartásáról szóló videókat néz, pedig korábban nem is érdekelte a téma. Ez persze annak is köszönhető, hogy a youtuberek egyre profibbak és kreatívabbak,
így képesek olyan tartalmakat is vonzóvá tenni a nagyközönség számára, amelyek egyébként az emberek jelentős részét nem is érdekelnék.
Visszatérve a pókokra, az Exotics Lair nevű Youtube csatorna több milliós megtekintésszámot produkál azzal, hogy egy általános iskolás tanár vizet tölt a madárpókjai itatótálkájába. A videómegosztó platform teret biztosít az olyan témáknak, amelyek nem jelennek meg az újságokban vagy nem láthatóak nap mint nap a televízióban, és meglepő látni, hogy néhány esetben milyen sokan kíváncsiak rájuk. A platformnak azonban vannak hátulütői is, méghozzá a hamis hírek (az úgynevezett "fake news") és a hiszékeny felhasználók. Éppen ezért nem lehet alábecsülni a Youtube befolyását.
A videómegosztót továbbra is az ún. power userek, vagyis azok a felhasználók fűtik, akik naponta többször használják a Youtube-ot. Ők egyébként az összes felhasználó 32 százalékát teszik ki, de 19 százalék legalább napi egyszer ellátogat a felületre. Ezek a felhasználók az oldalról szerzik a napi információk többségét és a hírekről is innen értesülnek.
A userek fontosnak tartják az oldalt, de 64 százalékuk nyilatkozta azt, hogy gyakran futnak bele olyan tartalmakba, amelyek egyértelműen a kamu hír kategóriába sorolhatóak,
60 százalékuk pedig rendszeresen talál olyan videót, amely veszélyes viselkedésre buzdít. Még aggasztóbb, hogy a válaszadók 11 százaléka sokszor fut bele diszkriminatív vagy rasszista tartalmakba.
A tanulmány kitér a szülők és a Youtube kapcsolatára is. Kiderült, hogy 81 százalékuk engedi, hogy gyermekük használja a videómegosztó portált, 34 százalékuk pedig a "rendszeres" youtubeozást is megengedi. Maga a Youtube is előszeretettel célozza meg a kiskorúakat. A tanulmányban vizsgált, a Youtube által az ajánlott kategóriába tartozó videók 20 százaléka gyerekeknek szólt.