A belga királyi ház közel 12,8 millió eurot kapott 2018-ra az állami pénzekből kiadásaik fedezésére. Ennek nagyjából 90 százalékát Fülöp belga király használhatta fel, hivatalos feladatainál felmerülő költségeire. Ebbe beletartozik a királyi család körül dolgozó személyzet költsége, valamint a brüsszeli királyi palota működtetése is, ami Fülöp hivatalos munkahelye, és még egy csomó egyéb költség. Emellett a király, szülei és testvérei munkájukért nagyjából 350 ezer dollárnak megfelelő éves fizetést kapnak személyenként. II. Fülöpnek és feleségének, a 2013 óta királynéi címet viselő Matildnak négy gyermekük van, mind a négyen iskoláskorúak még.
Érdekesség, hogy a király szülei hivatalosan már nyugdíjasok, II. Albert volt uralkodó éves nyugdíja eléri az évi 1 millió dollárnak (kb. 300 millió forint) megfelelő összeget. Idén januárban a volt uralkodó elismerte, hogy családja mellett valóban van egy lánya egy jóval korábbi, az 1960-as években zajlott kapcsolatából, ezzel pedig egy hosszú ideje húzódó apasági bizonyítási eljárásnak vetett véget.
A királyi családnak itt hét tagja főállású királyi fenség. A hivatalos adatok szerint 2019-ben a monarchia összesen 433,9 millió norvég koronát, közel 15 milliárd forintot kapott, hogy tagjaik kiadásaikat fedezzék. Ebből az összegből egy-egy csekély hányad célzottan V. Harald királynak és a feleségének jutott, valamint a koronahercegnek és hercegnőnek. A király lánya, Márta Lujza hercegnő szintén ellát néhány hivatalos feladatot Haakon koronaherceg mellett, de emellett saját projekteken is dolgozik, saját Youtube-csatornája van, könyveket ír és alternatív gyógyászati terápiákkal foglalkozik. Mivel korábban sok kritika érte emiatt, ezért tavaly lemondott a neki is járó királyi fenség cím használatáról.
Hét felnőtt és három gyermek tagjával, a holland királyi család szintén a népesebbek közé tartozik Európában. A közzétett adatok szerint a család 2020-ra 44,4 millió eurot, azaz nagyjából 15,6 milliárd forintot kapott az államtól költségeik fedezésére. Ebből Vilmos Sándornak célzottan jár 5,9 millió euro királyi hivatalához kapcsolódó feladatai miatt. A korábbi, nagy tekintélynek örvendő Beatrix királynő még 2013-ban mondott le a trónról fia javára.
Monaco királyi családjának négy felnőtt tagja van, ők teljes munkaidős fenségek. II. Albert monacói herceg, felesége, Karola hercegnő, valamint Albert két nővére. A hercegi párnak 2014-ben született ikergyermeik vannak: Gabriella ugyan két perccel megelőzte Jakabot, ám a törvények szerint, Albertet majd Jakab fogja követni Monaco élén. A ház 2020-ra 16,8 milliárd forintnak megfelelő összeget kap Monacótól, ennek negyede a herceget illeti meg, míg a fennmaradó rész a személyzet fizetésére, a monacói palota fenntartására, és az adminisztrációs költségekre jut.
A lista első helyén pedig a brit királyi család áll, amelynek finanszírozása - ebben a cikkében írt erről az Origo - meglehetősen összetett kérdéskör, hiszen II. Erzsébetnek és Károly hercegnek több helyről állnak rendelkezésre pénzügyi források. A brit monarchia tagjai közé jelenleg 14 személy tartozik, figyelembe véve azt, hogy András yorki herceg tavaly, a királynő kedvenc unokája, Harry herceg és felesége pedig idén év elején jelentették be kilépésüket a királyi család tagjaira háruló közfeladatok ellátásából. A rendelkezésre álló adatok szerint 2018-2019-re az állami alapból nagyjából 32 milliárd forintnak megfelelő font vándorolt át a brit királyi családhoz - ahová egyébként királyi vagyonelemek bevételéből kerül be a pénz. A briteknél a királyi családról folytatott viták egyik sarkallatos pontja épp az, hogy megilletik-e a családot illetve a koronát a jövőben is ezek a jelentékeny bevételt termelő ingatlanok és más befektetési eszközök. Az itt közölt szám hatalmas összeg, de figyelembe kell venni, hogy a királyi családnak ebből kell kigazdálkodnia a Buckingham-palota legalább tíz évig elhúzódó felújításának költségeit is.
Ahogy a cikk elején jeleztük, egészen másképp alakul az uralkodóházak drágasági sorrendje akkor, ha állami költségeiket főre lebontva vizsgáljuk (ahol elérhető, a 2020-as adatokból indultunk ki, ahol azok még nem nyilvánosak, úgy a 2018-as illetve 2019-es adatokból).
Az alábbiakban ezeket az adatokat adjuk meg, amerikai dollárban, éves szinten. Ez alapján Monaco messze a legdrágább monarchia Európában állami költségeiket egy főre vetítve, az egyébként legdrágább brit pedig a középmezőnynben van.