II. 3. A parlamenti ciklusok kronológiai rendje
Az Ideiglenes Nemzetgyűlés, 1944-1945
A 20. század közepén a hazai foglalkozásszerkezeti adatok szerint még többségben volt az agrártársadalom. Ehhez képest a képviselők alig egynegyede volt az Ideiglenes Nemzetgyűlésben kisgazda (FKgP), de a földműves nép szegényebb rétegének képviseletében fellépő parasztpárti (NPP) honatyákkal együtt sem érte el arányuk az egyharmadot. Hozzájuk képest a kommunista párt, melynek ekkor saját becslései szerint is legfeljebb háromezer fős tábora volt - azaz a népesség 0,1 százalékát sem érte el -, közel 40 százalékát adta a képviselőknek. Az Ideiglenes Nemzetgyűlésben a két munkáspártnak (MKP, SZDP) együtt abszolút többsége volt (57,8 %).
1945 nyarától jórészt az ideiglenességet felváltó - immár törvénnyel szabályozott - parlamenti választásokra való felkészülés és a vele járó pártszervezés tette mozgalmassá a belpolitikai életet. A választások mielőbbi megtartása kívánatos volt, mivel a győztes hatalmak ettől tették függővé a háború során német oldalon harcoló vesztes államok diplomáciai elismerését. A pártok programkészítési buzgalmát csupán tagtoborzási versengésük múlta felül. Ez meg kereszteződött a közszolgálati alkalmazottak ún. igazoló eljárásával. Az időbeli egybeesésen túl más módon is "rövidre záródott" a két aktus. Minden egyes párt komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy párttagjain keresztül képviseltesse magát az újjáélesztett vagy újonnan létesített közhivatalokban. A kortársaknak meg arra volt szükségük, hogy - túlesve az igazoló eljáráson - álláshoz jussanak. A pártok káderéhsége és a szemfülesebbek hivataléhsége egymásra talált. Szóvá is tette ezt annak idején egyik-másik publicista. Mondandójuk lényege: vigyázzanak a demokratikus pártok, mert nem kevesen vannak, akik korábbi ballépésük nagyságát jelenlegi balra lépésük nagyságával próbálják sokszor kompenzálni. Az sem volt ritka, hogy némelyek több párt tagjaként is jegyeztették magukat.