Horváth Iván

Balassi Bálint és a számítógépes irodalomkutatás

IV. Hogy látjuk ma a verskötet alapszerkezetét?

Mi az újonnan nyert kötetfölépítés értelme? Mi történik, ha a szövegtorzító ősmásoló hipotézisétől búcsút veszünk? Ha Balassi saját művének tekintjük az egész összeállítást?

A változtatás a helyreállított sorrendnek egyik legszebb részét, a költő Maga kezével írt könyvének végét érinti.

Most a költeményeknek ez az egyszerű egymásra következése (s vele a 33-as számszimbolika) egy szinttel lejjebb süllyed, rejtettebbé válik. A fölszíni szerkezetet figyelve a gyűjtemény immár kevésbé viseli magán a megfontolt, számtanias fölépítés nyomait, s inkább olyannak tetszik, mintha magától állt volna össze, mintha az élet maga alakította volna ilyenné. A történetmondásként értelmezhető verssorozatot prózai megjegyzés szakítja meg. A gyűjtemény összeállításának nehézségeiről és a költő elképzeléseiről, kiadástervéről szól, akárcsak a kódex többi hasonló jegyzete, de azoknál sokkal részletesebben, egyedülállóan hatalmas terjedelemben, hosszabban, mint az összes korábbi hasonló megjegyzés együttvéve. A terjedelem miatt itt joggal tételezhetünk föl részletekbe menő magyarázatokat az egész kötet és a tervezett "más könyv" fölépítéséről, az erre irányuló, de az életesemények miatt egyelőre meg nem valósult, állítólagos szerzői szándékokról - olyan magyarázatokat, amelyek némely egykorúaknak még a rendelkezésükre álltak. Vallásos versek csoportja - éppen kilenc - ékelődik be, valószínűleg számozatlanul. Megjelenésük erősen csökkenti a kötetfölépítés áttekinthetőségét. Ezután tovább folytatódik az alapsorozat, majd újra megszakad: számozatlan szerelmi versek tömbje - ismét kilenc - lassítja le a következetes előrehaladást. S végül befejeződik az alapsorozat, és megkezdődik a lengyelországi gyűjtemény... Együtt vannak e szerkesztményben a vallásos és a világi költemények - miként Rimaynál, Wathaynál, Zrínyinél. Vannak számozott és számozatlan részek, miként a Caelia-ciklusban vagy a Szigeti veszedelemben is.

De miért is választom le az alapsorozatról a Caelia-ciklust? Hiszen ha elvetettük a szövegtorzító ősmásoló föltevését, akkor - vigyázat! - semmi jogunk nincs a Caelia-sorozatot elhagyni a költő Maga kezével írt könyvéből! Az alapsorozatban itt valami csakugyan véget ér, de nem a verskötet. A reményvesztett költő a fikció világában a tűzre veti verseit, s ez még annál is erősebb cezúrát képez, mint a két nagy fejezet közötti volt a házasságkötéskor, majd azután tanúsított bűnbánat, illetve ellen-bűnbánat határa. Az elhatárolás erős, de a könyv végül is folytatódik. Beletartozik a Caelia-gyűjtemény is. Csak azért nem tudjuk, hogy Balassi milyen átvezető szöveget alkalmazott, mivel a forrás e ponton fizikailag megsérült. A Maga kezével írt könyve ragyogóan (és nem világirodalmi párhuzam nélkül való módon) a Porcogós Annókáról szerzett latrikánus verssel zárul.

Ám térjünk vissza az alapsorozathoz (jobb híján egyelőre így nevezem a Maga kezével írt könyvének a Caelia-ciklus előtti részét). Milyennek lássuk most ennek a szerkezetét? A második harminchármas sorozat a beékelések által el van ugyan rejtve, de - épp a beékelések szervetlenségének hála - nem fölismerhetetlenül.

Az 58. ének záró versszakában, láttuk, a költő véget vet a Júlia-sorozatnak. S még prózában is hozzáteszi: "Ez az Júliáról szerzett énekeknek a vége." S annál nagyobb nyomatékul mindjárt ott a következő, az 59. vers: "Következik más. Zsófi nevére". Majd a 60.: "Bécsi Zsuzsannáról s Anna-Máriáról szerzette", aztán a 61., a Júliára is ráérthető költői kérdéssel: Vitézek, mi lehet e széles föld felett szebb dolog a végeknél?