A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Orbán nem akar romkocsmában merengő bölcsészeket

Események

Vágólapra másolva!
Néhány azonnali kérdés erejéig Orbán Viktor is megszólalt hétfőn a parlamentben, a miniszterelnök szerint az ő kormánya a kis és közepes gazdaságokat támogatja, a szocialisták viszont a nagybirtokok pártján állnak. Az Országgyűlés egész héten ülésezik, hiszen kezdődik a jövő évi költségvetés vitája. Cséfalvay Zoltán államtitkár viszont már hétfőn elismerte, hogy nehéz költségvetés lesz a 2013-as.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül65 bejegyzés
14:35
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Öt napig tart a heti ülés

Maratoni ülést kezd hétfőn a parlament, amely a szokásostól eltérően hétfőtől péntekig mindennap ülésezik. A rendkívüli menetrend legfőbb oka, hogy a kormány még júliusban el akarja fogadtatni a jövő évi költségvetés sarokszámait: a képviselők ezért szerdán, csütörtökön és pénteken is a büdzséről vitatkoznak majd, összesen 30 órán át (a 2013-as költségvetésről szóló cikkeinket itt olvashatja).

14:40
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Jegybanktörvény második nekifutásra

Hétfőn a legfontosabb döntést az újonnan benyújtott jegybanktörvénnyel kapcsolatban kell meghozniuk a képviselőknek. Mivel a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó hiteltárgyalások megkezdéséhez sürgősen szükség lenne a törvénymódosításra, a kormány azt kérte, hogy a házszabálytól eltérve hétfőn tartsák az általános, kedden pedig a részletes vitát, amiben minden frakciónak csak 30 percnyi felszólalási ideje lenne.

Ahhoz, hogy a házszabálytól eltérhessenek, a képviselők négyötödének hozzájárulása szükséges, vagyis a kormánypártok rászorulnak az ellenzék legalább egy részének támogatására. Az MSZP és az LMP frakció már jelezte, hogy támogatják a házszabálytól való eltérést, így az ez elől elzárkózó Jobbik nélkül is összejöhet a négyötöd. A gyorsított eljárás esetén az Országgyűlés a jövő hétfőn fogadhatja el a jogszabályt.

14:45
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Újra elfogadják a visszaküldött törvényeket

Hétfőn a parlament újra elfogadhatja azt a két törvényt, amelyet Áder János köztársasági elnök küldött vissza megfontolásra, mivel azokat a házszabály rendelkezéseit megsértve fogadták el. Az államfő azt kifogásolta, hogy a járásokról szóló törvénybe a szerencsejátékokat szabályozó, valamint a szervezett bűnözés elleni fellépésről szóló törvény módosítását tették bele az utolsó pillanatban. Ezeket hétfőn a kormány javaslata alapján törölnék a jogszabályból.

A jogrendszert terhelő, elavult törvények törléséről szóló jogszabályba pedig bekerült a polgári perrendtartásról szóló törvény módosítása is, ami szerint az új szabályokat egy közelebbről meg nem határozott, 2012-ben életbe lépő törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell. Áder ebben azt kifogásolta, hogy nem világos, melyik törvényre utal a rendelkezés. A hibát egy zárószavazás előtti módosító indítvánnyal kijavítják.

14:50
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Jön az új büntető törvénykönyv

Hétfőn fogadja el a parlament az új büntető törvénykönyvet (Btk.), amely a jelenlegi, 1978-as kódexet váltja le. Az utolsó pillanatban még végrehajtnak néhány kisebb módosítást, de a kormány által benyújtott zárószavazás előtti módosító a törvény lényeges elemein már nem változtat. A kivétel a rendbontás vétsége, amelyet a javaslat szerint kiterjesztenének azokra is, akik egy sportrendezvényen olyan helyre (például a pályára vagy a másik tábor szektorába) mennek be, ahová nem lenne szabad, vagy veszélyes tárgyakat dobnak be oda.

14:55
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Napirend előtti felszólalások

Napirend előtt elsőként Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója szólal fel "Aktuális kérdésekről" címme. Őt követi az LMP-s Schiffer András, aki "Következmények nélküli ország" címen jelentkezett felszólalásra. A Jobbikos Volner János pedig azt kérdezi napirend előtt: "Csak a megszorítások költségvetésében tud gondolkodni a Kormány?"

A KDNP-s Habis László sokkal vidéámabb témát választott: "Eger város stratégiai együttműködése a Rákóczi Szövetséggel a nemzeti köznevelésről szóló törvény tükrében" címmel szólal fel. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője is jó hírekről készül beszámolni, felszólalásának címe: "Munkahelyek védelme, munkahelyteremtés".

15:07
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Foghíjas sorok az ülésteremben

Kövér László házelnök már a helyén van, de az ülés még nem kezdődött meg. Az ülésterem igencsak foghíjas, a képviselőknek csak mintegy harmada van bent.

15:09
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Tóbiás: Kamu a 2013-as költségvetés

A szocialista Tóbiás József nyitja a napirend előtti felszólalások sorát. Az MSZP frakcióvezetője a 2013-as költségvetésről beszél, amelyet szerinte azért kell már nyáron tárgyalni, mert a kormány el karja hitetni a nemzetközi szervezetekkel, hogy tarthatóak a vállalásai, de a büdzsé kamu, a nyári tárgyalás pedig "a pávatánc repertoárjába tartozó lépés".

15:11
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Nőttek az adóterhek

"Önök nagyon sokat segítettek már a fiatal munkanélkülieken: a minimálbér 80 százalékát akarják bevezetni a pályakezdőknek" - ironizál a kormány tervein Tóbiás, aki szerint ma Magyarországon magasabb az adóterhelés, mint a kormányváltáskor volt. A szocialista képviselő szerint a jelenlegi kormány növelte a vállalkozások terheit, és a társadalom nagyobb része rosszul fog járni jövőre. A Fidesz gazdaságpolitikája szerinte a stagnáláshoz, illetve az elszegényedéshez fog vezetni.

15:15
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Cséfalvay: Az MSZP-nek a Bizottsággal van vitája

Cséfalvay Zoltán, a Nemzethazdasági Minisztérium államtitkára reagál, rögtön azzal példálózik, hogy a Pénzügyminiszterek Tanácsa visszavonta a kohéziós pénzek felfüggesztését, mert az Európai Bizottság is úgy látja, 3 százalék alatt marad a hiány és csökken az államadósság. A költségvetés a konvergenciaprogramra épül, azt biztosítja, hogy a megengedett szinten maradjon a hiány. Cséfalvay szeirnt az MSZP-nek nem a kormánnyal, hanem a Bizottsággal van vitája.

15:18
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Nehéz lesz, de nem kamu

Kétségtelen, hogy ez a költségvetés egy nehéz költségvetés - ismerte el Cséfalvay, de szerinte ez még nem alap ahhoz, hogy kamunak minősítsék.

15:21
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Schiffer: Ma is titokerdővel küzdünk

A rendszer váltás óta mindig megígérték, hogy kivizsgálják a korábbi korrupciós visszaéléseket, de soha nem történt meg - mondta Schiffer András, az LMP képviselője, aki szerint két évvel a kormányváltás után sem tudunk többet a kormányzati negyedről vagy a négyes metróról. A változás csak annyi, hogy közben felbukkant egy Közgép nevű cég, de továbbra is titokerdővel találják szembe magukat, és pereskedni kell a közérdekű adatokért.

15:23
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Csak a szereplők változtak

Schiffer szerint az lenne a megoldás, ha nem lennének zárt ülések az önkormányatokban, vagy nem rejtenék titoktartási záradékok mögé a földpályázatok szerződéseit. A képviselő szerint az előző ciklusban valóban mafiaszerűen működött a kormányzat, de sokaknak úgy tűnik, hgy csak a szereplők változtak.

15:26
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Budai: 53 ügyben van eljárás

Az elmúlt két évben 53 ügyben indult nyomozás - reagált Budai Gyula államtitkár, elszámoltatási kormánybiztos, aki büszkén sorolta, hogy Gyurcsány Ferenc volt kormányfő mellett kiknek a neve szerepel még ezekben az ügyekben. Büntetőeljárás folyik a HM ügyeiben, az MVM offshore-ügyletei miatt, a moszkvai kereskedelmi központ eladása ügyében és a 2004-ben privatizált állami gazdaságok miatt is.

15:29
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

A költségvetési hiányt nem lehet megenni

Folyamatosan azt lehet hallani, hogy stabil a költségvetés. Egyet felejtenek el, a költségvetési hiányt nem lehet megenni - mondta Volner János, a Jobbik képviselője, aki szerint a fő kérdés ma az, hogy képes-e a kormány fenntartható módon növelni az életszínvonalat. Volner szerint a dolgozó emberek számának növelésére, és nem az újabb és újabb adókra kellene helyezni a hangsúlyt.

15:33
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Leszakadóban a gazdaság

A tranzakciós adót Varga Mihály is katsztrófálisnak nevezte, Széles Gábor, a békemenetet szervező üzletember is kiállt a kormány mögül - mondta Volner, aki szerint ez arra példa hogy a kormánypártok soraiban sincs egyetértés a megszorító politikával kapcsolatban. A képviselő azt mondta: Magyarország sereghajtó a beruházási ráta tekintetében, vagyis leszakadó pályán van a magyar gazdaság.

15:35
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Mindennek megvan a maga ideje

Cséfalvay Zoltán szerint mindennek megvan a maga sorrenje és ideje. Az államtitkár azt mondta: pénzügyi stabilitás nélkül nem lehet fenntartható a növekedés, álvita az, amikor a pénzügyi fegyelmet és a növekedést szembeállítják egymással. Cséfalvay szerint Magyarország 2013-ben lezárja a nehéz konszolidációs szakaszt, ezután sokkal több forrás lesz a növekedés serkentésére.

15:37
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Wittner Mária és a leleplező magazin - kép

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

15:39
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

A portugáloknak dolgozni kell mindenszentekkor

Portugáliában négy ünnepnapot eltöröltek, köztük mindenszenteket - mondta példaként a kemény megszorításra Cséfalvay. Szerinte Magyarországon ezzel szemben teherátrendezés van a vállalatok és a lakosság, illetve a jövedelmek és a fogyasztás között. Magyarország megteremti a stabilitást, és ez teszi lehetővé a növekedést - mondta.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

15:42
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Egyeztetés a KDNP-sek közt - kép

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár egyeztet

15:46
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Rogán: Múlt pénteken lezárult egy korszak

Múlt pénteken nagyon fontos döntés született Brüsszelben, ez lezárt egy korszakot, amikor a múlt bűneit kellett kezelni, elődeink ígéreteit kellett teljesíteni - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, utalva arra, hogy a Pénzügyminiszterek Tanácsa úgy döntött, nem vonják el Magyarországtól a kohéziós pénzek egy jelentős részét. A következő évi költségvetésben a Fidesz a munkahelyek védelmére és a munkahelyteremtésre szeretne több forrást, célzott kedvezményeket szeretnének adni a 25 év alattiak foglalkoztatására, illetve az 55 év felettiek munkahelyének megtartására.

15:50
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Egyszerű adó a mikrovállalkozásoknak

Magyarországon 410 és 600 ezer közé teszik a "tipikus kisadózók" számát, az önmagukat foglalkoztató mikrovállalkozókat. Az ő esetükben Rogán szerint egyszerűbb adózást, és jelentősen kisebb adóterheket szeretne a Fidesz. Segíteni kell a közepes vállalkozásokat is, hiszen ezek adják a legtöbb munkát. A Fidesz képviselőcsoportja abban is partnere kíván lenni a kormánynak, hogy ehhez megtalálják a forrásokat - mondta Rogán.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

15:54
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Döcögve halad a jegybanktörvény

További egyeztetésre van szükség, ezért ma még nem dönt az Országgyűlés arról, hogy az újonnan benyújtott jegybanktörvényt a házszabálytól eltérve tárgyalják - jelentette be Kövér László. A házszabálytól eltéréshez négyötödös többség kellene, ehhez az ellenzék támogatására is szükség van. A parlament most csak arról szavazott, hogy sürgős tárgyalásba veszik a kormány javaslatát, ehhez elég volt a kétharmados többség is.

16:02
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Harminc óra lesz a költségvetési vita

30 órás időkeretet szán a parlament a 2013-as költségvetés általános vitájára, amiből a Fidesznek 612 perc jut, az LMP-nek viszont csak 205 perc.Az Országgyűlés egyhangú szavazással elfogadta a javaslatot.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

16:04
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Megbukott a családi adókedvezmény

Az interpellációk sorát a szocialista Göndör István nyitja meg, aki szerint látványosan megbukott a "senki nem jár jobban" ígéret. Az adójóváírás megszűntetése, az egykulcsos szja és a gyermekkedvezmény ezzel szemben rendkívül igazságtalan, hiszen a minimálbért kereső, háromgyerekes munkavállaló nem tud annyi kedvezményt érvényesíteni, mint a magas jövedelműek. Miért tesznek különbséget család és család közt? - kérdezte a képviselő.

16:09
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

810 ezren élhettek a családi kedvezménnyel

Cséfalvay Zoltán szerint tavaly 808 ezer ember tudta igénybe venni a családi adókedvezményt, idén az első négy hónapban már 810 ezer. Egy háromgyermekes munkavállalónak az államtitkár szerint átlagosan 19 százalékkal lett magasabb a nettó  bére. Szerinte a szocialisták által kiragadott példák nem számolnak azzal, hogy a szülők megoszthatják egymás közt a kedvezményt, így az alacsonyabb jövedelműek is igénybe vehetik azt. Az adókedvezmény Cséfalvay szerint nem szociális juttatás, a szegényeknek más módon kell segíteni.

16:11
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Mérhetetlen igazságtalanság

Nekem nem a családi adókedvezménnyel van problémám, hanem annak a mérhetetlen igazságtalansággal, hogy az alacsonyabb keresetű családban születet gyerekeknek esélyük sincs a felemelkedésre - mondta Göndör, aki nem fogadta el a választ. A parlamenti többség ezzel szemben igennel szavazott.

16:14
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Feloldódunk az Európai Birodalomban

Az Európai Birodalom kiszolgálását kérte számon a kormányon Gyöngyösi Márton, a Jobbik képviselője, aki szerint a kabinet szervilis módon mindent megtesz, amit Brüsszel kíván, feladva a nemzeti szuverenitást. A képviselő szerint csak a szuverén nemzetállamok együttműködésével lehet kilábalni a válságból. Azt kérdezte: mit képvisel a Külügyminisztérium az integráció ügyében?

16:17
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Nem készülünk az EU felbomlására

Magyarország egy erős Európai Unióban érdekelt, mert csak akkor lehet sikeres, ha az EU is az - mondta Németh Zsolt külügyi államtitkár, aki szerint a kormáény nem készül sem kilépésre, sem az EU felbomlására, ezt meghagyják a Jobbiknak. A fiskáli paktum az államtitkár szerint csak az eurózónára vonatkozik, de a többiek is egyenrangú félként részt vehetnek a csúcstalálkozókon, lesz beleszólása a döntésekbe. Hosszú távon a politikai együttműködés mélyítése lehet a megoldás, de Németh szerint Magyarország azt az álláspontot képviseli, hogy ezt csak úgy lehet véghezvinni, hogy nem csorbíthatja a 27 tag érdekeit.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

16:20
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

A döglött ló sarkantyúzása

Államtitkár úrnak nagy tapasztalata van a döglött ló sarkantyúzásában - mondta Gyöngyösi, aki nem fogadta el a választ. A parlamenti többség viszont igennel szavazott. Ebből kiderült az is, hogy 110 képviselő hiányzik jelenleg az ülésteremből.

16:24
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

A nemzeti konzultációt árát sokallja az LMP

A legújabb nemzeti konzultációról kérdez az LMP-s Scheiring Gábor, aki azt kifogásolja, hogy egymilliárd forintot költenek erre, miközben a családi pótlékot sem idén, sem jövőre nem kívánja emelni. A képviselő nem érti, mi a szándék a konzultáció mögött, hiszen azt kérdezi, emelni kell-e a minimálbért, miközben többen a fitaloknak csökkentett minimálbért kívánnak bevezetni. Scheiring szerint a konzultációval a kormány csak azt szeretné megtudni, mekkora a bázisa, hány támogatója maradt a politikájának. Hol van az egymillió új munkahely, és ki lesz Matolcsy György utódja? - kérdezte.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

16:27
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Népszavazást akartak, konzultációt nem?

Az LMP nemrég még népszavazást akart ötmilliárd forintért - vágott vissza Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára. Rétvári furcsának nevezte, hogy a magát bázisdemokratának nevező LMP nem karja két választások közt megkérdezni az embereket. A korábbi konzultációk eredményeit igenis figyelembe vették, például az alaptörvényből ezért került ki a családi választójog ötlete, vagy ezért került be a Munka törvénykönyvébe a védett kor intézménye. Mi egy komoly részvételi demokráciában hiszünk - mondta az államtitkár.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

16:30
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Egy kérdés van: mikor megy Matolcsy?

Nem azt mondtam, hogy ezek lényegtelen kérdések, hanem az, hogy álszent kérdések - mondta Scheiring, aki nem fogadta el a választ, mert az egyetlen lényeges kérdés, hogy mikor menesztik Matolcsy Györgyöt. A parlament kormánypárti többsége igennel szavazott, amiből kiderült, hogy már 114-en hiányoznak.

16:35
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Jön az új kórházrendszer

A végéhez közeledik az egészségügy átalakítása, kialakították a területi ellátási kötelezettségeket, és sehol nem kerül sor kórházbezárásra - mondta Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a fideszes Bene Ildikó kérdésére adott válaszában.A bonyolultabb, több eszközt és nagyobb felkészültséget igénylő ellátásokat azonban a nagyobb centrumok felé irányították. A betegek tájékoztatására állítólag különös figyelmet fordítanak. A képviselő természetesen elfogadta a választ.

16:40
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Szakemberek helyett kommisszárok

Kegyelemkettest kapott a környezetvédelem az Orbán-kormányban a civil szervezetektől - mondta a szocialista Horváth András, aki Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár tevékenységét kifogásolja. A képviselő szerint tömegesen bocsátották el a szakembereket, akik helyére politikai kommiszárokat neveztek ki. Két környezetvédelmi felügyelőség igazgatóját is "kommandósakcióra emlékeztető módon mentették fel - mondta a képviselő, aki azt kérdezte: meddig marad még hivatalban az államtitkár.

16:45
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Leverette a NAV plombáit, távoznia kellett

Olyan kivételes szakemberekkel dolgoztak önök, akik kapcsán az ügyészség nyomoz - vágott vissza Illés Zoltán, aki példaként a szén-dioxid-kvóták eladását említette. Szerinte az egyik nemzeti park igazgatóját is azért kellett elbocsátani, mert több tízmilliós hiánnyal kazdálkodott. Illés szerint a civil szervezetek értékelésében tucatnyi tárgyi tévedés van. Az egyik felmentett igazgató az államtitkár szerint egy rajtaütés során leverette a NAV plombáit, ezért kellett távoznia.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

16:49
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Pénzbehajtás rendőri erővel

Milyen arányban oszlik meg a rendőrségen a pénzbehajtásért felelős közlekedési egységek és a bűnüldöző egységek létszáma? - kérdezte a jobbikos Mirkóczki Ádám, aki szerint a pénzbehajtás azért is egyértelmű, mert nem a legveszélyesebb útszakaszokon állítják fel a trafipaxokat. A képviselő szerint fontos a közlekedésbiztonság, de a cél jelenleg az, hogy a 28. bőrt is lehúzzák az autósokról, be kell szedni a költségvetésben előírt összeget.

16:52
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Nem pénzbehajtás, közlekedésbiztonság

Ha önöknek valóban az emberek biztonsága a fontos, hagyják abba a rendőrség támadását - vágott vissza Kontrát Károly a Belügyminisztérium államtitkára, aki szerint a rendőrség közlekedési részlege nem a pénzbehajtásért felelős, hanem a közlekedés biztosnágát szolgálja. A szigorú gyakorlatnak meg van az eredménye, európai szinten is elismerik, hogy jelentősen csökkent a halálos és súlyos sérüléssel járó balesetek száma. A rendőrség állományának 7,1 százaléka dolgozik a közlekedésrendészetnél - válaszolta meg a kérdést az államtitkár.

16:55
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Nem a rendőrséget, a módszereket

Azért azt szögezzük le, hogy mi nem a rendőrséget támadjuk, hanem az önök által rájuk kényszerített módszereket - mondta Mirkóczi, aki nem fogadta el a választ. A parlamenti többség viszont igennel szavazott.

16:59
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Vitányi Iván rejtvényt fejt - kép

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

17:03
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Civilek is írhatnak törvényeket

A kormányzat eddig közel szát szakmai szervezettek, kamarával és szakszervezettel kötött stratégiai partnerségi megállapodást - mondta Rétvári Bence államtitkár, párttársa, a KDNP-s Rubovszky György interpellációjára adott válaszában. Ez lehetővé teszi, hogy jó minőségű jogszabályok szülessenek, hiszen azok segítenek megalkotni azokat, akik aztán alkalmazni fogják. Mi azt szeretnénk, ha az államot nem kerékkötünek, hanem partnernek tartanák - mondta Rétvári, aki hosszan sorolta, mely szervezetekkel kötöttek megállapodást arról, hogy véleményezhetik a jogszabálytervezeteket. Az államtitkár példaként felmutatta az Amerikai Kereskedelmi Kamara vélemyényét, amit a Polgári törvénykönyvhöz nyújtottak be.Rubovszky természetesen elfogadta a választ.

17:05
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor melegít a kérdésekre - kép

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

17:07
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Olvasta Orbán Ángyán tanulmányát?

Véget értek az interpellciók, az azonnali kérdések következnek, így a képviselők egy része megindult kifelé a teremből. Elsőként a szocialista Gőgös Zoltán kérdez a földbérleti pályázatokról. A képviselő szerint a borsodi gazdák azt jelezték, hogy három-négy Fidesz-közeli érdekeltség vite el a földek 80 százalékát. Igazságos-e, hogy egy állattartó telepet be kell zárni, mert egy magoszos embernek kellett a föld? - kérdezte Gőgös, aki arra is kíváncsi, a miniszterelnök olvasta-e Ángyán Józyef tanulmányait.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

17:09
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Orbán: Az MSZP a nagybirtok pártján van

Mindennyian tudjuk, hogy az MSZP a nagybirtokok pártján áll - mondta Orbán Viktor, akis zerint a szocialistáknak az a meggyőződése, hogy Magyarországon csak így lehet soikeres a mezőgazdaság. A Fidesz ezzel szemben a középbirtokot szeretné meghatározónak látni, és csak kiegészítő szerepet szán a nagybirtoknak. A kormányfő szerint 20-30 bérlő van ott, ahol korábban egy volt.

17:11
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Kisbirtokok vannak-e Felcsúton?

Kisbirtoknak tartja a felcsúti, több mint 1200 hektáros bérleményeket - kérdezte Gőgös. Orbán szerint hamarosan benyújtják a földtörvényt, az pontosan definiálni fogja, meddig számít kicsinek vagy nagynak egy birtok. Felcsútról a kormányfő azt mondta: korábban egy csoport tartotta kezében a földöt, most pedig 36-an bérelnek fpöldet a mi környékünkön. "A kommunista politika kézikönyvében az van, hogy ha olyat tettél, ami védhetetlen, vádold meg vele az ellenfeledet" - mondta Orbán.

17:14
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Orbán elhadarta a kormány eredményeit

Megszorítások helyett megpróbáltuk újraszervezni az országot, amit csak kétharmados erővel tudtunk visszarántani a szakadék széléről - mondta Orbán Viktor a jobbikos Volner János azonnali kérdésére. Volner a kormány gazdaságpolitikáját bírálta, és a Jobbik javaslatait állította ezekkel szembe, és azt mondta: nem érti, mit miért tesz a kormány. Ezzel alkalmat adott Orbánnak arra, hogy elhadarja a kabinet eredményeit, például hogy 80 ezerrel több munkahely van, mint két éve.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

17:18
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Nem csak a Széll Kálmán-terv

A Széll Kálmán-tervben csak egy oldal van a gazdaság élénkítéséől, a többi csak adókról szól - vágott vissza Volner János, aki szerint a kabinet csak adóemelésben tud gondolkodni. Orbán azt ajánlotta a képviselőnek, olvassa el a növekedési tervet is, az jobban fog tetszeni neki. A miniszterelnök szerint ő azt vállalta, hogy mindenki fódolgozhat majd, aki akar, és ennek érdekében dolgozik jelenleg is.

17:21
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Kaszárnya-kapitalizmus vagy tudásalapú társadalom

Kétféle modellt lát a mai viéágban Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője, aki Orbán Viktort kérdezi: a szociálisan érzékeny, ökológiailag fenntartható, tudásalapú társadalom az egyik, a másik viszont a kaszárnya-kapitalizmus, ami csak összeszerelő szerepet szám a kiszolgáltatott munkásoknak. Magyarország szerinte Kínával próbál versenyezni az alacsony munkaterhekben, de ez nem fog menni.

17:22
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Romkocsmák félhomályában merengő diplomások

Orbán Viktor szerint Magyarország a tudás hazája, a kormány célja pedig, hogy ezt az emberek kamatoztatni is tudják. "A romkocsmák félhomályában merengő állástalan diplomásokkal Dunát lehet rekeszteni" - mondta a miniszterelnök, aki szerint olyan képzéseket kívánnmak támogatni, amiből munkahely is lesz.

17:26
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Nem lesz mindenki kutató

Jávor Benedek szerint a kormány nem csak a bölcsész szakokon csökkentette a keretszámokat, de a természettudományos szakokon is. A frakcióvezető szerint Magyarország elhagyja az európai utat, amikor az alacsonyan képzett, kiszolgáltatott munkavállalókra akar építeni. Orbán szerint viszont 45 ezer betöltetlen állás van jelenleg, ezek többségi ipari munkahely. "Nem lesz mindenkiből kutatólaboratóriumi munkatárs" - mondta a kormányfő.

17:35
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Ingatlanpanama és olaj

Az MSZP-s Szabó Imre először a víz stratégiai szerepével kapcsolatban kérdezi Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkárt, majd a pozsonyi téli kikötő területén a Dunába került olaj miatt aggódik a politikus, aki akadozva olvassa fel papírjából mondandóját. Furcsa módon az ingatlanpanama kifejezés is elhagyja Szabó száját.

17:38
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Illés csak 169 centi

Illés Zoltán elmondja, hogy mivel ő csak 169 centiméter magas, ezért meglehetősen szerény is. Az államtitkár állítása szerint bizonyítani tudja, hogy ő maga kérte a nemzeti vagyonkezelőt, hogy kerüljön a vidékfejlesztési minisztériumhoz a Vituki. "Mint volt miniszter, Ön félreértésben van" - mondja Illés Szabónak. Semmilyen ingatlanspekulációról nincs szó - teszi hozzá az államtitkár.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

17:41
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Két helyre kerülnek a feladatok

Szabó Imre szerint az ő idejükben soha nem merült fel a kérdés, hogy megszűnjön a Vituki. Illés szerint viszont kijátszották a tárca alól a Vagyonkezelőhöz, alig tudták visszaszerezni. Az államtitkár szerint a feladatok két helyre kerülnek: minden, ami környezetvédelmi mérés, Nemzeti Környezetügyi Intézet néven a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz kerül, az árvízvédelem pedig a Belügyminisztériumhoz.

17:46
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Gyöngyöspata még mindig téma

A gyöngyöspatai közmunkaprogram miatt szólalkozott össze a jobbikos Hegedűs Lórántné és Tállai András önkormányzati államtitkár. A képviselőnő szerint a jobbiko polgármester által vezetett település nem kapott támogatást, és még meg is büntették, pedig azért csúszott a munka, mert szárazság volt, illetve az erdőgazdaság nem szállította időben az anyagot. Tállai szerint érthetetlen, hogy a képviselő azt kifogásolja: ellenőrizni merészelték a közmunkaprogramot, és nem igaz, hogy a falu nem kap állami támogatást.

17:51
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Megújuló áram helyett mobiltelefon

A napokban jelentették be egy újabb MVM-leányvállalat alapítását, 9 milliárd forintért a Paksi Atomerőmű bővítésének előkészítésére - mondta Jávor Benedek, aki szerint az MVM-csoport hihetetlen virágzásnak indult, mivel a kormány mindenféle feladatot ide helyez, még mobilszolgáltatót is indít. A cégcsoport így épp az eredeti feladatával, villamosenergia-rendszer fejlesztésével, a megújuló energiák terjesztésével nem tud foglalkozni.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

17:54
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

A fogyasztók nyernek az állami mobilcégen

Fónagy János államtitkár szerint a negyedik mobilszolgáltatót három nyereséges állami cég hozta létre, megjelenése a legnagyobb változás ezen a piacon, aminek nyertesei a fogyasztók lesznek. Mivel a cég egy telített piacra lép be, az állami cégnek innovatív megoldásokat kell kifejlesztenie.

17:57
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

A megújuló energia is fontos cél

Jávor benedek szerint az állami pénzt nem a jól működő mobiltelefon-iparban kellene befektetni, hanem ott, ahol erre szükség van, például a megújuló energiák terén. Fónagy szerint a tárca ezt is kiemelten fontosnak tartja, tavaly például az új Széchenyi-terben több mint 30 milliárdos keret volt erre a célra, és 35 ezer lakást korszerűsítettek.

18:00
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Mi lesz a Malév-dolgozók pénzével?

A Malév csődjéről kérdez a szocialista Simon Gábor, akit többek közt az érdekel: igaz-e hogy a csőd előre látható jelei ellenére sem tettek semmit. A kérdésözönben a képviselő a volt Malév-dolgozók járandóságairól, a repülőtérre kivetett telekadóról és a nemzeti légitársaság repülés jogainak kiosztáról is érdeklődött. Cséfalvay Zoltán szerint megkezdődött a bérek kifizetése, a márciusi béreket április végén kifizették, a felmondás után járó pénzt is elutalták már. A légitársaság két leányvállalata közben kikerült a felszámolás alól, így 700 munkahely megmenekült.

18:05
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Miért ment csődbe a soltvadkerti takarék?

Miért hagyta a kormány csődbe menni a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezetet? - kérdezte a jobbikos Szávay István, aki szerint a kormánynak két hónappal előre kellett volna tudnia, hogy baj van, és négy-ötmilliárd forintból meg lehetett volna menteni a pénzintézetet. Cséfalvay Zoltán szerint a PSZÁF korábban többször is felhívta a figyelmet a tőkehelyzet rendezésére, a rendőrség pedig jelenleg is csalás gyanúja miatt nyomoz. Az Országos Betétbiztosítási Alap megkezdte a betétesek kártalanítását.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

18:09
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Az államnak nem feladata megmenteni

Én azt kérdeztem, hogy miért hagyták csődbe menni a takarékszövetkezetet! - vágott vissza Szávay, aki szerint egy korábbi vizsglat 4-5 milliárd forintra tette a nem behajtható követelést. A takarékszövetkezetnek még a bezárás előtt is volt elegendő pénze, ezért a képviselő szerint megkérdőjelezhető a PSZÁF döntése is. "Az államnak nem az a feladata, hogy folyamatosan bajba jutott gazdasági szervezeteket mentsen meg" - reagált erre Cséfalvay.

18:12
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

A fekete utazási irodák ellen

Mit tesz a kormány az engedély nélküli utazásszervezőkkel szemben?- kérdezte a szocialista Pál Béla, aki kifogásolta, hogy az új szabálysértési törvényben nem szankcionálják a fekete utaztatást. Cséfalvay Zoltán egyetértett abban, hogy ezt a tevékenységet vissza kell szorytani. Szerinte az, hogy már nem szabálysértés a fekete utaztatás vagy közvetítés, még nem jelenti azt, hogy ne lehetne bírságolni az ilyen tevékenységet. Hamarosan a parlament elé kerül a turizmusról és vendéglátásról szóló törvény, az minden problémát rendezni fog.

18:16
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Lesz-e Tapolcán sebészet?

Tízezer aláírással támogatták a tapolcaiak, hogy a helyi kórházban megmaradjon az aktív sebészeti és belcsógyászati ellátás - mondta a jobbikos Ferenczi Gábor, aki szerint ellenkező esetben a mentőben fognak meghalni a betegek. Halász János államtitkár szerint a képviselő igaztalan vádakkal támadja a kormányt, mert csak kiabálni tud. Halász szerint az egynapos sebészet megmarad, a belgyógyászat pedig a krónikus és járóbeteg ellátásban kap plusz támogatást.

18:22
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Kékhalál lesz az egészségügyben

A kórházi rendszer átalakításáról kérdezett az LMP-s Szilágyi László is, aki attól tart, hogy az újraindításnak kékhalál lesz a vége, mint a korai Windows-verzióknál, mert több megyében kaotikusak az állapotok. Komáromból például Tatabányára irányítják a sebészeti ellátásra szorulókat. Az egynapos sebészet bűvös szó, de senki nem tudja, mit jelent ez. A dolgozók sem tudják, hogy két hét múlva hol fognak dolgozni. Halász János szerint a képviselő példái tárgyi tévedéseket tartalmaznak, az átszervezést nagyon alapos munka előzte meg, és nem lesz kórházbezárás.

18:31
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Ki fog dolgozni, ha mindenki nyugdíjba megy?

Hány tapasztalt szakorvost és szakdolgozót kívánnak elüldözni a 62 éves korban történő kötelező nyugdíjazással, és ki fog helyettük dolgozni? - kérdezte a szocialista Gatai István Levente, aki kifogásolta azt is, hogy befagyasztották az ügyeleti díjakat. Halász János azonban nem válaszolt érdemben, csak a korábbi kormányok hibáit emlegette, és azt állította: a kormány a lehetőségekhez képest mindent megtesz, hogy javítsa az ágazatban dolgozók helyzetét.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

18:35
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Átveszik-e az érpataki modellt?

Pintér Sándor belügyminiszter által a német Frankfurter Algemeine Zeitungnak adott interjú inspirálta a jobbikos Sneider Tamást, aki azt kérdezte, a kormány hajlandó-e átvenni az úgynevezett érpataki modell elemeit. Kontrát Károly szerint nem veszik át, mert az a kényszer és az erőszak szavakkal írható le. Az államtitkár bővebben idézett az interjúból, amelyben Pintér az állam erőszakmonopóliumát megkérdőjelező szélsőjobboldali szervezetekről beszélt. Kontrát szerint az érpataki modell hosszú távon közösségromboló.

18:40
június 25, 2012
Vágólapra másolva!

Szünetet tart a parlament

Véget értek a kérdések, az elnöklő Jakab István szünetet rendelt el. Percről percre tudósításunk véget ért, de az Országgyűlés fontos döntéseiről folyamtosan beszámolunk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!