A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

A dadusoknak még nem dübörög a gazdaság

Események

Vágólapra másolva!
A kedvező gazdasági adatokkal indult az Országgyűlés őszi időszakának 27. ülésnapja, de aztán jött a Simicska-talicska, és a dadusok, akiknek nem dübörög a gazdaság. Az egy százalékokból vígan élő szervezetek aggódhatnak, mert jön a szigor. Ilyen volt a parlament hétfői ülése.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül37 bejegyzés
14:07
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Budai pere és Meggyes Tamás sorsa

A képviselők szavaznak arról is, hogy Budai Gyula megússzon egy bírósági pert, a fideszes Meggyes Tamást azonban nem mentik meg. A Jobbik a cukorbetegekért aggódik, az LMP a munkahelyekért, az MSZP-s Nyakó István pedig egy minisztériumi otrombaságról szónokol. A hétfőre vonatkozó parlamenti előzetest itt olvashatja.

14:07
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Nem lesz kolbászból a kerítés, de...

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint „a várakozásokhoz képest is sokkal jobban teljesít a magyar gazdaság”. Ezzel kezdődött a parlament hétfői ülése. „A fejlemény kétségkívül mindenkit meglepett” – mondta a miniszter. 2014-ben nem lesz kolbászból a kerítés, de a lakosság többet tud majd fogyasztani. 

14:19
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Aprócska növekedés

Józsa István MSZP-s képviselő aprócskának nevezte a növekedést. Erre Rogán Antal fideszes frakcióvezető gyorsan elmúltnyolcévezett egyet.

14:25
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Százezer forintot húznak ki mindenki zsebéből

Schiffer András LMP-s frakcióvezető az nagy áfacsalásokkal múlt héten előálló adóellenőrre hivatkozva szapulta a vezető pártokat. Szerinte a maffiahálózatok révén százezer forintot húznak ki minden becsületes állampolgár zsebéből. Meg kellene vizsgálni a gabonakereskedő cégeket, a kiemelt adózókat, a stratégiai megállapodások partnercégeit – mondta Schiffer.

14:30
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Wekerléről szóló könyv Semjén Zsolt asztalán - kép

Fotó: Tuba Zoltán – Origo

14:33
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Kicsi és nagy vállalatok egymással szemben

Cséfalvai Zoltán államtitkár emlékeztetett, hogy a nemzetgazdasági miniszter vizsgálatot rendelt el a NAV-nál, és nem találtak visszaélésre utaló esetet. Szerinte az eset miatt nem kellene egymással szemben kijátszani a kicsi és a nagy vállalatokat.

14:41
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Sárga lapot mutattunk az Európai Bizottságnak

Sikerrel torpedózták meg az Európai Ügyészség létrehozásáról szóló bizottsági javaslatot – örvendezett Hörcsik Richárd (Fidesz). Győri Enikő államtitkár megjegyezte, ezzel is sikerült biztosítani, hogy parlament hatékonyan őrködik a magyar a nemzeti hatáskörök tiszteletben tartása felett. Győri szerint a bizottság ennek hatására a következő három hétben átgondolja a javaslatát. 

14:45
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

A agyhalottan szült anya a parlamentben is

A múlt héten egy agyhalott nőnek született gyereke Debrecenben, erre emlékezett Lukács Tamás KDNP-s képviselő, aki elérzékenyülve említette saját lányát, akit ugyanott kezeltek Debrecenben. Nem kellene szenzációt csinálni az ügyből, de ez is bizonyítja, hogy „csupa nagybetűvel, EMBEREK dolgoznak az egészségügyben”.

14:56
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Kikapcsolták Mesterházy mikrofonját

Gátlástalan kormányzati propagandát emlegetett Mesterházy Attila MSZP-s frakcióvezető a kedvező gazdasági adatokkal kapcsolatban. Mesterházy ehhez az egy főre jutó GDP-adatot hozta fel, amelyet tekintve csak Bulgáriát és Romániát előzzük meg, és a foglalkoztatási statisztikák kozmetikázásról beszélt, rezsiátverésnek nevezte a rezsicsökkentést, figyelmeztetett, hogy az államadósság ugyanakkora, mint 2009-ben volt. Stadionépítés vagy gyermekek gyógyszerellátása között válasszunk kérdezte, de annyira belelendült, hogy csöngetésre sem hagyta abba, kikapcsolták a mikrofonját. Cséfalvai Zoltán államtitkár cserébe az elmúlt nyolc évet emlegette. A választ élénk nemtetszés kísérte a szocialista sorokban, Kövér László házelnök is rájuk szólt.

15:06
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Még valaki nem hisz a gazdasági sikerpropagandának

Románokkal és bolgárokkal példálózott Volner János (Jobbik) is, aki szerint most csak ugyannyit nőtt a gazdaság, mint amennyit tavaly visszaesett. Szerinte a két emlegetett nemzet három-négy éven belül lehagyja Magyarországot, ráadásul mélyponton van a beruházási ráta is. A növekedési hitelprogramban a trafikosokat juttatják hitelhez – mondta. Rá is rá kellett csengetni.

15:12
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Mint tanárember mondta

„Engedje meg, hogy mint tanárember mondjam…, a teljesítményt el kell ismerni" – felelt meg Cséfalvai Zoltán államtitkár a kritikákra. Szerinte a magyar gazdaságpolitikát az Európai Bizottság is elismeri. A nemzetközi összehasonlításokra azzal válaszolt, hogy egyik környező országban sem volt hatalmon Gyurcsány-kormány. „Ott nem tették tönkre az ország gazdaságát.”

15:14
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Vége a napirend előtti felszólalásoknak

Vége a napirend előtti felszólalásoknak, Pálffy István (KDNP) napirend utáni felszólalásra jelentkezett.

Pálffy István Fotó: Tuba Zoltán - Origo

15:20
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Nyitray Zsolt elmerült a sporthírekben

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

15:28
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Lecsöngettek még egy szocialistát

Egyre többen veszítik el az állásukat, az „emberek az utcára programot” hajtja végre a Fidesz – vélte Gúr Nándor (MSZP). Miért nem védik meg a meglévő munkahelyeket? – kérdezte, és számon kérte a kormányon az egymillió ígért munkahelyet. Úgy tűnik, az ellenzéket annyira feltüzelte a gazdasági helyzet, hogy erről szóló hozzászólásaikban sorra túllépik az időkeretüket.

15:34
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Nem lesz tömeges elbocsátás a Pécsi Egyetemen

A pécsi egyetemi elbocsátások nem lesznek tömegesek, legfeljebb a dolgozók egy százalékát érintik. Ezt a diákok számának csökkenése indokolja Cséfalvay Zoltán államtitkár szerint, aki Gúr Nándor ezt illető felvetésére reagált. 

15:42
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Százezren gyümölcsszüretre

A zöldség-gyümölcs ágazatban további százezer új munkahely lesz 2020-ig Budai Gyula államtitkár szerint, akin azt kérték számon, hogy miért csökkent 11 ezer fővel a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma. A csökkenést az idényjellegű munkák eltolódásával igyekezett magyarázni.

15:54
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Aki nem dolgozik, nem kaphat ugyanannyit

Akik nem dolgoznak, nem kaphatnak ugyanannyi pénzt, mint akik igen – válaszolt Soltész Miklós államtitkár Széll Bernadett (LMP) interpellációjára, aki a harmincnapos rendszert kritizálta, főleg azok nevében, akik rokkantellátást már nem kapnak, de még nincs munkájuk. A foglakoztatást helyettesítő támogatás megállapításának feltétele, hogy az érintett a megelőző egy évben legalább 30 nap munkaviszonyt tudjon igazolni.

15:56
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Egyre több területen teljesítünk jobban

Csodásan ropogó öninterpellációt mutatott be a Fidesz Koszorús László segítségével. Nő a gazdaság, csökken az államadósság, nő a foglalkoztatottság, csökken a rezsi és az infláció, bezzeg az elmúlt nyolc évben – sorolta. ”Hogyan mérséklődött történelmi mélypontra az infláció? – kérdezte. 

16:00
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

A válasz a rezsicsökkentés

Az infláció csökkenése főleg a rezsicsökkentésnek köszönhető Cséfalvay Zoltán államtitkár szerint.

16:11
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Ki lehet a háttérképe Ujhelyinek?

Ujhelyi István táblagépe. Vajon kik lehetnek a háttérképen? Fotó: Tuba Zoltán - Origo

16:14
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

A dadusoknak nem dübörög a gazdaság

Vágó Sebestyén (Jobbik) szerint a kormány folyamatosan – régi kifejezéssel szólva – dübörgő a gazdaságról beszél, ha azonban a szociális szférában dolgozók bérkompenzációjáról van szó, akkor a válságra hivatkozva utasítják el azt, a szakemberek elvándorolnak. Tervezik-e a bérrendezést? – kérdezte.

16:18
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

A Jobbik-kormány feladata

A béremelésekben a szociális ágazat következik, ezen dolgozik a kormány Soltész Miklós államtitkár szerint. A gyermekvédelmi törvényben biztosítanak plusz bérlehetőséget, mondta. Vágó Sebestyén szerint ez nincs benne a költségvetésben, úgy látszik, "ez a Jobbik-kormány feladata lesz 2014-ben".

16:28
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Lecsapnak az adóegyszázalékokkal visszaélőkre

Hat pontos intézkedéscsomagot jelentett be egy, az adó-egyszázalékokkal visszaélő cégekre vonatkozó interpellációra válaszul Doncsev András államtitkár. Szűkítik, hogy a bevételeik mekkora hányadát fordíthatják működésre, vezetőiket bizonyos esetekben vagyonnyilatkozatra kötelezik, és akár vagyongyarapodási vizsgálatot is indíthatnak náluk.

16:36
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Semjén: Nem vagyunk a CBA-nak semmilyen felettes szerve

A CBA-levél ellenszolgáltatás volt-e? – kérdezte Simon Gábor (MSZP) Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől, aki erre a pártfinanszírozás szabályait ismertette. „Nem vagyunk a CBA-nak semmilyen felettes szerve” – mondta, szavait nevetés fogadta az ellenzéki padsorokban.

16:46
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Feltűnő nyakék a karzaton

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

16:50
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Lesz-e kártérítés a pénztárgép-ügy miatt?

Vágó Gábor a mikro- és kisvállalkozások érdekében az online pénztárgép bevezetése miatti károk megtérítését követelte a kormánytól, felidézve a „kamuzó minisztérium” bukdácsolását a rendszer bevezetése során. Cséfalvay Zoltán államtitkár szerint a lépés a gazdaság kifehérítését célozta, az ügy tanulsága, hogy nehéz ilyen sok gépet rövid idő alatt beszerezni, de arra nem válaszolt, hogy kártalanítják-e az érintetteket

16:53
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Lelkesedés csengetésig

Sebestyén László (Fidesz) csengetésig lelkesedett a Takata légzsákgyártó cég miskolci megtelepedésén. Cséfalvay Zoltán államtitkár szerint az a fontos, hogy Miskolcon is megismétlődhet a székesfehérvári, győri, kecskeméti sikertörténet.

17:02
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Amíg a farmot a legnagyobb disznó vezeti

Az Állatfarmból idézett Nemény András (MSZP), amikor arról érdeklődött a legfőbb ügyésznél, hogy miért nincs még eredménye egy, a kecskeméti sportegyesületeknél visszaélések miatt két éve zajló vizsgálatnak. 

17:07
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Simicska-talicska, Nyerges-vontató

Novák Előd (Jobbik) a tavaly őszi IMF-kampány miatt mérgelődött, szerinte nyolcszor drágábban rendelték meg a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó IMG Kft.-től, mint amennyiért hasonló kampányt végeztetett a Jobbik. Novák itt használta a fenti kifejezéseket.

17:20
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Közegészségügyi vészhelyzet és rezsicsökkentés

A szemétszállítókért aggódik Lengyel Szilvia (LMP), aki szerint a lerakási járulék emelése és a rezsicsökkentés miatt csődbe fognak menni a nonprofit önkormányzati társulások, amivel közegészségügyi vészhelyzetet idéznek elő. Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár szerint a lerakási járulékkal és a lakossági díjak befagyasztásával csak az újrahasznosítás felé terelik a cégeket. 

17:27
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Egy kis fájdalmas Bajnaizás

A Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt okozott fájdalmakat emlegette Babák Mihály (Fidesz), és azt kérdezte, hogy „mennyi munka volt ezt reparálni”? Attól még, hogy valami fáj, nem biztos, hogy használ” – ütötte le hálásan a magas labdát Cséfalvay Zoltán államtitkár, aki meg is ragadta az alkalmat egy kis elmúltnyolcévezésre, tapsot aratva.

17:33
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Hogy tűntek el a Ludovika fái?

A Ludovika előtti fák kivágásáról érdeklődött Pál Tibor (MSZP), aki szerint nem derült, ki volt-e engedély a 20 „hatalmas, egészséges” fa kivágására. Rétvári Bence államtitkár szerint az eredeti tervekhez képest sokkal kevesebb fát vágtak ki, betegségük miatt és közlekedési okokból. Azt is mondta, hogy 132 új fát fognak a környéken elültetni.

17:37
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Balog József koncentrál

Balogh József Fotó: Tuba Zoltán - Origo

17:43
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Üres papír-e a stratégiai megállapodás?

Elbocsátásokra készül több olyan cég, amelyekkel stratégiai megállapodásokat kötött a kormány, a megállapodásokban rögzítve, hogy az érintettek munkahelyeket teremtenek – közölte Széll Bernadett (LMP). Minek kötni ilyen látványmegállapodásokat, és hány munkahelyet teremtettek ezek a cégek? – kérdezte. Cséfalvay Zoltán szerint a megállapodások révén 500 új munkahely lett, az érintett cégek közül pedig van, amely közben másik helyen bővít.

17:54
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Lesz-e kisvasút Bugacra?

A kecskemét–kiskunmajsai kisvasút újraélesztésének lehetőségeit firtatta Garai István Levente (MSZP), szerinte akár hungarikum is lehetne belőle. Fónagy János államtitkár szerint csak turisztikai céllal lehetne újraindítani, de működése nem lenne finanszírozható költségvetési forrásokból, és növelik a költségeket a lopások is – válaszolta, aki szerint támogatják az újraindítást, és segítenek az ehhez szükséges működési modell elkészítésében.

17:57
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Minden harmadik mentőautó új lesz

Minden harmadik mentőautót újra cserélnek, és 22 új mentőállomást építenek, ahol hiány van – közölte Doncsev András államtitkár Kulcsár Gergely (Jobbik) a mentők hatékonyabb működésére vonatkozó kérdésére. 

18:03
november 18, 2013
Vágólapra másolva!

Rejtőzködő hívőkkel zárunk

Kevesli a népszámlálás adataiban a vallásosok számát az egyik jobbikos képviselő, aki szerint hibásak lehetnek az adatok, vagy a KSH módszere. Rétvári Bence államtitkár szerint nem valószínű a hiba, egyszerűen az emberek nem írták be az ívekre, mert rejtőzködnek. Ezzel zárjuk is a mai parlamenti közvetítést, köszönjük a figyelmet.

Az ülés legfontosabb fejleménye, hogy hamarosan szigorítják az adó-egyszázalékokat felhasználó civil szervezetekre vonatkozó szabályokat.

Fotó: Tuba Zoltán – Origo

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!