Aljasság és nosztalgia: könyvek Kádár Jánosról és koráról

Kádár János a Szovjetunió kegyelméből Magyarországot irányító állampárt első embere volt 1956 és 1988 között, nevét történelmi korszak viseli. Erről a korról egyre kevesebbet tudunk, hiszen felejtenek és meghalnak a tanúk, ugyanakkor egyre többet is, azoknak a kutatóknak, újság- és emlékíróknak a jóvoltából, akik újabb és újabb szempontokból vizsgálják az időszakot.

Rainer M. János:
Jelentések hálójában. Antall József és az állambiztonság emberei 1957-1989
1956-os Intézet, 295 oldal, 3500 Ft

Célkitűzés
A történész azt tűzte ki célul, hogy a rendelkezésre álló forrásokat teljes körűen felhasználva feldolgozza az 1990-ben, 58 éves korában szabad választások révén miniszterelnökké emelkedett Antall József és a pártállami elhárítás - enyhén szólva nem a kölcsönösségen alapuló - kapcsolatát. Rainer bemutatja azokat a belügyes dolgozókat, akik a leghosszabb ideig dolgoztak Antall "vonalán", illetve azokat az ügynököket és jelentéseiket, akik és amelyek információkat szolgáltattak róla.

Megvalósítás
A kötet a Tabajdi-Ungváry-kötetben olvasható esettanulmányokhoz hasonlít annyiban, hogy egyetlen "célszemélyt" vizsgál. Ugyanakkor nyilván terjedelmesebb azoknál, s talán még érdekesebb annak az árnyaltságnak köszönhetően, amivel a szerző dolgozik. Felvillannak a besúgólélektannal foglalkozó elméleti művek eredményei - mindig úgy, hogy hozzájáruljanak a történet jobb megértéséhez -, s az olvasó is megtanulja az ügynöki jelentések világának bonyolult viszonyait értelmezni. Ahogyan megtanulja azt is, hogy ami a - ráadásul gyakran hiányos, töredékes - jelentésekből napvilágra kerül, az nem a történelem, csak annak egy roppant torz képe, amit belügyesek és az általuk zsarolt, egyúttal őket kiszolgáló ügynökeik konstruáltak.

Forrás: MTI

Nosztalgia
Antall Józsefet - előbb édesapja, az egykori kisgazda politikus miatt, majd 1957-től "saját jogán" - szinte egész felnőtt életében megfigyelés alatt tartotta, ügynökökkel vette körül a kádári állambiztonság. Mindezt úgy, hogy aktív ellenzéki tevékenységet a forradalom leverése után gyakorlatilag nem fejtett ki - igaz, olyan emberek körében, akiket bizalmasának tudott, nem is titkolta, hogy nem barátja a fennálló hatalomnak. Antall orvostörténészként beilleszkedett a fennálló rendszerbe, amely azonban soha nem bízott meg benne: tanítványai, kollégái, sőt legközelebbi barátai között is volt olyan, aki rendszeresen adott róla jelentéseket. Ez volt a kádári "kiegyezés" nyilvánosan nem látható arca.

Tanulság
A kötet Antall pályaképéhez is érdekes adalékokkal szolgál - elgondolkodtató például, hogy eleinte mennyire nem lelkesítették az 1987-88-ban szerveződő ellenzéki mozgalmak -, végigolvasva a legmaradandóbb mégis a fölöslegesség érzete. Csak Antall-lal összefüggésben emberek tucatjait kényszerítette erkölcstelen cselekedetekre és/vagy tette tönkre egzisztenciálisan az állambiztonság, miközben Antallnak esze ágában sem volt szervezkedni. Hiába nevezzük a Kádár-kort jogosan puha diktatúrának, az is egyértelmű, hogy tovább éltek benne a minden állampolgár minden cselekedetét és gondolatát ellenőrizni kívánó totális rendszer elemei. Rainer gondosan megfogalmazott példáiból az is kiderül, hogy korántsem volt elkerülhetetlen, hogy akit a szerv erre próbált felhasználni, az valóban ügynöknek is álljon. Sokan választották azt a megoldást, hogy beszervezésük után azonnal elmondták környezetüknek a történteket (szakkifejezéssel élve: dekonspiráltak), s így titkos megbízottkénti foglalkoztatásukról a továbbiakban szó sem lehetett. Mások aláírtak ugyan egy papírt, de jelenteni nem voltak hajlandóak, s olyan is volt - például Antall egykori osztálytársa, Horti József -, aki az állásvesztést is vállalva egyszerűen elküldte a belügyeseket a fenébe. Elgondolkodtató, vajon hogyan alakult volna az úgynevezett ügynökkérdés sorsa a rendszerváltás utáni Magyarországon, ha Antall rendkívül közeli barátja, Kiss György is van olyan elszánt, mint Horti. Ma már tudjuk, hogy hivatalba lépése után Antall kapott egy ügynöklistát, amelyen barátja neve is szerepelt. Puszta spekuláció, de a miniszterelnök talán kiállt volna az előző rendszer állambiztonsági ügyeinek azonnali és teljes, nyilvános feltárása mellett, ha személyesen nem úgy érzi: túl nagy az ár, amit az igazságért fizetni kell.

Nádori Péter