Kondor Imre

Bank és kockázat

III. 2. Hitelkockázat

A hitelkockázat tipikusan a banki kockázat legnagyobb komponense, elérheti a teljes kockázat 80 %-át. Mint már korábban is említettük, ez a kockázat abból adódik, hogy az ügyfelek egy része nem akarja vagy nem képes visszafizetni a felvett kölcsönt, például azért, mert időközben csődbe ment. Az ilyen módon előálló átlagos veszteségekre a bank a kamatréssel teremt fedezetet, vagyis az általa nyújtott kölcsönre több kamatot szed, mint amennyit a betétekre fizet, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy a nem fizető ügyfelek által okozott veszteséget a fizető ügyfelekkel fizetteti meg. (Hasonló logika működik a biztosításban is.) A kamatrés nagyon nagy mértékben függ az ügyfél megbízhatóságától és gazdasági pozíciójától (kitűnő minősítésű nagyvállalatok a magánszemélyektől beszedett kamatrés töredékét fizetik), az ügyfél által felajánlott biztosítékok (pl. jelzálog) természetétől és számos más tényezőtől.

A hitelezéssel összefüggő kockázatok csökkentésének és kezelésének alapvető összetevője az adós helyzetének még az ügylet létrejöttét megelőző, esetenként rendkívül alapos elemzése. A hitelképesség kontrollja az egész rendszer sarokköve, hiszen a bank harmadik fél pénzét adja kölcsön. Ahol a bankok nem tudnak hiteles képet alkotni ügyfeleik megbízhatóságáról, ott vagy nem működik a pénzügyi közvetítés, vagy bénítóan nagy a kamatrés.

Az angolszász országokban a nagy gazdálkodó szervezetek hitelképességének vizsgálatát jórészt elvégzik a professzionális minősítő cégek. Az ügyfeleknek a minősítési kategóriák szerinti eloszlása, illetve a kategóriák közötti vándorlásuk a banki hitelportfolió fontos jellemzője. A "minősítési kultúra" más piacokon lényegesen kevésbé fejlett, már a német tőzsdei indexet, a DAX-ot alkotó cégek felének sincs minősítése, az ún. feltörekvő piacokon pedig egyáltalán nincsenek minősített cégek. Az a bank, melynek hitelportfoliójában zömmel minősítetlen vállalatok vannak, maga is csak alacsony minősítésre számíthat, ami igen erősen rontja számára a nemzetközi piacokon elérhető feltételeket.

A hitelkockázat csökkentésének másik lényeges összetevője az adós által felajánlott biztosíték. A bank persze azt szeretné legjobban, ha a biztosíték értékét garantáltan megőrző, azonnal értékesíthető eszköz lenne. Kedvelt biztosíték a készpénz (pl. ugyanannál a banknál lekötött betét), a külföldi fizetőeszköz vagy az értékpapír. Sokszor kevésbé likvid eszközöket is elfogadnak, például a lízingelt munkaerőgépet vagy az adós vállalat termékét. Ezek értékét meglehetősen alacsony hányad erejéig számítják be a biztosítékba, hiszen a bankot az adós csődje esetén kevéssé fogja boldoggá tenni a biztosíték fejében lefoglalt exkavátor vagy a bukott konzervgyár után megörökölt 200 tonna baracklekvár. Hasonlóan barátságtalanok az ingatlan beszámításának feltételei is, aminek az az oka, hogy az ingatlankölcsön tipikusan hosszú, 20, esetleg 30 éves futamideje alatt hatalmas áringadozások fordulhatnak elő; például recesszióban, amikor az ügyfél a legnagyobb valószínűséggel válik fizetésképtelenné, a biztosítékul szolgáló ingatlan is könnyen elvesztheti az értékének a felét.