Madonna és a modern művészet

Vágólapra másolva!
Madonna kölcsönadott egy festményt a londoni Tate Modern múzeum aktuális kiállítása számára. Decemberben az énekesnő képzőművészeti díjat ad át a Tate-ben.
Vágólapra másolva!

Frida Kahlo "Self Portrait With Monkey" című festményével Madonna is hozzájárult a londoni Tate Modern múzeumban szeptember 20-án nyílt kiállításhoz. A mexikói festőnő önarcképét Madonna egyik legféltettebb kincsének tekinti. Mint elmondta, a képtől megválni olyan volt, mintha egyik gyermekét szakították volna el tőle. Ennek ellenére az énekesnő, aki a művészetek nagy barátjának vallja magát, szívesen adta kölcsön az 1938-ban keletkezett festményt a "Surrealism: Desire Unbound" (Szürrealizmus: Határtalan vágy) című, 2002. január 1-jéig látható tárlat számára. A szeptember 11-ei terrortámadás miatt azonban a képet csak most szállították a múzeumba.

Az 1940-ben elhunyt Frida Kahlo nem tartotta magát szürrealista festőnek, de a művészettörténészek úgy tekintenek rá, mint a mozgalom egyik előmozdítójára.

Ugyancsak a Tate Modern ad otthont decemberben a Turner-díj átadó ünnepségének. Az év legjobb 50 év alatti brit kiállító képzőművészének járó kitüntetést és a vele járó 20 ezer font pénzjutalmat pedig éppen Madonna adja majd át. A Turner-díjjal kitüntetettek, Madonnához hasonlóan, tevékenységükkel gyakran keltenek botrányt.

Ajánlat:

Tate Modern

Turner-díj

Madonna

Frida Kahlo festményei

Korábban:

Madonna melltartói még mindig tartják az árukat

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!