Szólisták lemezeiről szól a hét

Vágólapra másolva!
A héten főleg szóló előadók jelentkeznek új lemezzel: James Blunt megpróbálja megfejelni első lemeze rekordsikereit, ennek érdekében ugyanúgy a könnyekre apellál, mint a You're Beautiful esetében. Mark Knopfler ellenben marad a történeteknél, és a country és a folk felé kacsintgat. Ugyancsak a folk irányából jön KT Tunstall, aki a legkevésbé steril hangzásvilágot tudhatja magáénak az énekes-dalszerzőnők közül. Kuba szabadságáért harcol vidám zeneszóval Gloria Estefan, hozza a formát négy évtized után is a Status Quo, rockosodik a Donnas - lemezajánló.
Vágólapra másolva!

James Blunt: All The Lost Souls

Várakozások: A debütálásából világszerte 14 millió példányt eladó Blunttól elsősorban a You're Beautiful című slágerét szokás ismerni, és valószínűleg nagyrészt ennek a balladának köszönhető az eladott lemezmilliók túlnyomó része is. Az énekes-dalszerző ezelőtt Koszovóban szolgált békefenntartóként, és állítása szerint a délszláv háború általa látott borzalmai segítettek abban, hogy "keményebbé" váljon, és nagy tévedés azt hinni róla, hogy érzelgős alak lenne. "Sosem gondoltam azt, hogy én mindenképpen katona akarok lenni. Mindig is zenész szerettem volna lenni, a hadsereg csak amolyan időnyerés volt" - mondta Blunt, aki régi katonai hagyományokkal bíró családban született. A kis Jamesnek sokáig nem engedték szülei, hogy könnyűzenét hallgasson, édesanyja viszont bátorította, hogy minél több hangszeren tanuljon meg játszani. Ennek ellenére tudta, hogy első a szolgálat, és négy évet húzott le a brit hadseregben, ahonnét századosként szerelt le. Egy évvel később már a több énekesnő karrierjét is sínre tevő, Linda Perry szerződtette kiadójához Bluntot, aki Los Angelesben vette fel a Back To Bedlam című első lemezét. Eleinte az album nem sok vizet zavart Amerikában, viszont az Elton Johnnal turnéző Blunt szép lassan meghódította Nagy-Britanniát, és a Back To Bedlam több mint kétmillió eladott példánnyal 2005 legsikeresebb lemeze lett az Egyesült Királyságban, de az album a kontinensen is szinte mindenütt a Top 5-be jutott.

Eredmény: Amióta az angol esküvők többségén a You're Beautiful szól, azóta lehetett tudni, hogy James Blunt körülbelül Michael Bolton brit megfelelőjeként vonul majd be a köztudatba, vagyis a lányok, asszonyok könnyzacskóját ingerlő, magas hangon éneklő bájgúnárként, aki most már az angol "cunt" szó egyik szinonimájaként be is került egy londoni szlenget gyűjtő szótárba. Blunt efelett viszonylag könnyen napirendre tért, állítólag celeb hölgyekkel is voltak kalandjai, de az új lemezén nem változtatott a nyerő recepten, továbbra is érzelgős balladák és modoros fejhang maradnak terítéken. A szövegek terén sincs változás: Blunt búcsúzik a kedvestől, szerelmet vall egy másiknak, és így tovább. Éppen ezért meglepő, amikor szerelmét azzal szeretné levenni a lábáról, hogy "szekérderéknyi drogot nyomtam"... Zeneileg viszont nincs meglepetés, ugyanaz a finom, ártalmatlan szoft-pop, melyben a zongora és/vagy az akusztikus gitár dominálnak, vagyis tökéletesen alkalmas arra, hogy boldoggá tegyen egy amúgy boldogtalan felnőtt nőt és hogy kikergessen a világból egy felnőtt férfit. Még akkor is igaz mindez, hogy ha You're Beautiful kaliberű megasláger nincs is a lemezen, legalábbis az első kislemezdalnak választott 1973 biztosan nem lesz az.

Kiknek ajánlható: "Szép és nyugis" zenét kereső hölgyeknek, vagy esetleg az érzelmes oldalukat kidomborítani kívánó férfiaknak.

Olyan, mint: Klasszikus példa az érzelgős szoft-popra.

(IB)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!