Színes fénybe öltöztetik Moszkvát

Moszkva
Circle of Light
2015
Moszkvai Nagyszínház
Vágólapra másolva!
7,5 millió ember látogatta meg tavaly a Circle of Light moszkvai nemzetközi fesztivált, amelyen évről évre megrendezik az Art Vision Contest fényfestő versenyt is. Tavaly a Kiégő Izzók nevű magyar csapat több kategóriában is dobogós volt. 
Vágólapra másolva!

A klasszikus kategóriában második, a modernben pedig a harmadik lett a Glowing Bulbs (Kiégő Izzók) fényfestő csapat. A Circle of Light nemzetközi fesztivált 2011 óta rendezik meg, és a világ minden tájáról érkeznek fényfestők és világítástechnikai szakemberek, hogy megmutassák, mit tudnak.

A fesztivál az egyre divatosabb fényfestéses tematika mellett méreteivel is próbál feltűnni. Tavaly körülbelül 7,5 millió ember volt ott, ráadásul egy Guinness világrekordot is felállítottak.

A világ eddigi legnagyobb kivetített képéért kapták a díjat.

Az orosz védelmi minisztérium moszkvai épületére vetítették a képet. Majdnem 20 ezer négyzetméteres felületet használtak ki és vetítettek rá mindenfélét, többek között lemezjátszót.

A világrekordot jelentő fényfestés a tavalyi Circle of Light fesztiválon Forrás: Guinness World Records

A fesztivál fényfestői, VJ-i és más fényes szakemberei idén három helyszínen vetíthetnek Moszkvában. Az egyik a Moszkvai Nagyszínház (Bolsoj Színház), a másik a Vörös térrel szomszédos Manézs, a harmadik pedig az Izvesztyija Hangversenyterem.

Ezeknek a híres moszkvai épületeknek a falát használhatják majd kivetítésre a művészek.

Az idei fesztivál szeptember 23-tól 27-ig tart majd, és a tavalyi adatokhoz hasonlóan ismét több millió emberrel érdemes számolni. A Glowing Bulbs (Kiégő Izzók) magyar VJ-csapat tavaly két kategóriában is előkelő helyen végzett. A klasszikusban ezzel a szettel lettek ezüstérmesek:

A modern kategóriában harmadikok lettek. Egy hatalmas és teleeffektelt mechanikus szerkezetet vetítettek a falra, és ehhez passzoló zenével támogatták meg a show-jukat.

Zádor Tamás, a Glowing Bulbs csoport egyik tagja azt mondta az Origónak, hogy idén is terveznek versenyezni Moszkvában. Azt még nem tudják, hogy pontosan mivel, mert rengeteg a dolguk. Például a hétvégén fejeződött be az első pécsi Zsolnay Fényfesztivál, amelyben rengeteg munkájuk volt. A fesztiválon rendezett Zsolnay Light Art verseny szakmai partnere volt a Kiégő Izzók, azaz a Glowing Lights csapata. A lebonyolításon kívül vetítettek is - természetesen versenyen kívül.

A kivilágított Pécsi Nemzeti Színház épülete a Zsolnay Fényfesztiválon Forrás: MTI/Sóki Tamás

Idén Moszkvában a klasszikus kategóriában mindenképpen szeretnének indulni, de nem kizárt, hogy az élő VJ-zés kategóriát is megpróbálják. Az élőnél sík falfelületre kell vetíteni, a klasszikus kategóriánál pedig biztosan egy híres moszkvai épület, valószínűleg a Nagyszínház fala lesz a célpont.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!