Drámai gyermekkor, meztelenkedés a Balatonon és egy ország szeretete: a színészkirálynő legendás élete

Bajza utca 1., Garzonház, Ruttkai Éva színművésznő az otthonában. ÉV 1966

Hároméves korában lépett először színpadra. Lakner bácsi híres gyermekszínházában játszott főszerepeket, valamint már kislányként fellépett a Vígszínház és más vezető pesti társulatok előadásaiban. 17 éves korában gyakorlatos színésznőként szerződött a Vígszínházhoz, néhány hónappal később megkapta első főszerepét. Ruttkai Éva legendás alakításai mellett szerelmei kapcsán is részese lett a színháztörténetnek. Első – egyben utolsó – férje, leánya édesapja Gábor Miklós volt, akiben saját színészetének férfiúi tükörképét fedezte fel. Aztán Latinovits Zoltánban talált társra, aki a tekintetével ejtette rabul első színpadi találkozásuk idején. Ruttkai Éva a színészkirály haláláig kitartott a gyakorta érzelmi, szellemi lázaktól hajtott, gyötört Latinovits mellett, miközben saját művészi teljesítménye kapcsán maga is a színészkirálynő rangjára emelkedett. Ruttkai Éva regénybe illő életének epizódos felidézése is lehetőséget adhat rá, hogy az olvasó elgondolkodjon egy színészsors önmagán túlmutató tanulságain. Sztankay Ádám írása.

Csúcsok, hullámvölgyek

Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán kapcsolatáról annak a nyilvánosságra került levélnek egy részlete is tanúskodik, amelyet a színészkirály írt 1966 nyarán Gyuláról – ahová dacból szerződött el nyárra, mert Ruttkai Éva Szegeden lépett fel sikerrel – szerelmének a dél-alföldi városba.

Az élet szép, Neked hiába magyarázom, Tőled tudom. Strandon ülök egy elhagyott asztalnál, ugyanaz a nap süt rám, mint rád Szegeden, és az égető csókú és tűzforró szerelmű tűhegyes napsugarakban én ölellek, én csókollak, én akarlak égetni. A nappal üzeni a föld, hogy kívánja, ráborulj. Rám borítsd lányos lágyságod és férfiszenvedélyed.

Szenvedélyük végig kitartott, csúcsokkal, hullámvölgyekkel.
Ruttkai Éva jegyezte le egy önelemző írásában:

S ha egy színésznő élete során huszonvalahány évesen Jászai-díjat kap, huszon... még egy Jászai-díjat, harmincévesen megkapja a Kossuth-díjat, harminc, nem tudom, hány évesen érdemes művész lesz, még negyven előtt kiváló, aztán negyvenéves kora után megkapja a Pro Arte-díjat, akkor mégiscsak érezheti úgy, hogy ő itt valamivé csiszolódott, valaminek részese.

Latinovits Zoltán 1966-ban kapott Jászai-díjat, 1975-ben lett érdemes művész.

A Kossuth-díjat posztumusz ítélték oda a színészkirálynak, 1990-ben.

Latinovits szerelmes szenvedélyét olykor kisebbrendűségi érzetek karcolták, félt, hogy szerelme visszatér majd előző társához.
Latinovits gyermeket szeretett volna, Ruttkai Éva ellenállt.
Hosszú évek után felépült saját házuk a budai Endrődi Sándor utca 67-ben.

Gyermek helyett vettek egy pulit, Bagót.

Latinovits Zoltánra a hetvenes évek derekán egyre gyakrabban tört rá a depresszió, melyet a Völgy utcai kórházban próbáltak kezelni. Azonban a kutyasétáltatás kedvéért az egyre betegebb, sokat dohányzó Latinovits még érszűkülettől sajgó lábáról is elfeledkezett.

Miközben Latinovits Zoltán egyre többet betegeskedett, Ruttkai karrierje szárnyalt. A színésznő 1975 júniusában Amerikában turnézott.

Ugyancsak nyilvánosságra került Latinovits Zoltán tengerentúlra küldött levele, amelyben egyebek között azt írta:

Nincs nyaralás Bagó miatt. Ebben a kis fekete testben egy ősi lélek lakhat, annyira követi az ember ritmusait, kedvét, mozdulatait. Nem vitorlázom nyugodtan, ha nem tudom, mi van vele. És tudom is: vár rám. Gondolataiban biztos megakad, merre lehetsz, de Te az utóbbi időben keveset látogattad őt. Engem szokott meg hétköznapnak, Te voltál az ünnep. Nyaralás nincs. Alvás is csak altatóval. Nincs nyugalom. Én is várok. Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. Elvégeztetett. Ne hajtson hallgatásom és szomorúságom zajos helyekre, ne hajtson el gyötrődésem, várakozásom, töprengésem. Minden értünk fog történni, mert akarom. Mert Isten is így akarhatja.

Latinovits Zoltán színművész (1975) Forrás: Fortepan / Szalay Zoltán

Balatonszepezd, Pesti Színház
Aztán a színész és a színésznő egy kurta időre – nem először - különváltak.

Latinovits Zoltán hirtelen úgy érezte: nősülni kell, családot alapítani.

Gyorsan eljegyzett egy fiatal színésznőt, Csongrádi Katát.
Ám 1976 tavaszán A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak című darab operettszínházi bemutatója idején – Latinovits Zoltán utolsó szerepe – már újra együtt voltak.

A nyár elején Latinovits Zoltán leköltözött családja balatonszepezdi nyaralójába.

Gyerekkorától szerette a Balatont, már tizenkét évesen kiválóan vitorlázott, akárcsak később féltestvérei, Bujtor István és Frenreisz Károly.
1976. június 4-én Latinovits napközben levelet írt Cserhalmi Györgynek, melyben terveket szövögetett:

A depresszió vagy vélt depresszió ellustított, teljesen elpuhított. Tegnap még fél napot ágyban töltöttem. Ma végre nekiláttam a jógázásnak, favágásnak. Ezért ma jobban érzem magam. Most már mindennap háromszor megcsinálom a gyakorlatokat.

Latinovits Zoltán este sétálni indult a vasútállomás felé. Ruttkai Évának aznap a Pesti Színházban volt tévéfelvétele.

A nézőtéren egy szervezési hiba miatt legfeljebb negyvenen lézengtek. Amikor kiderült, hogy a felvétel utolsó tíz percét technikai hiba miatt meg kell ismételni, a szinte mindig fegyelmezett Ruttkai Éva kiabálni kezdett:

Ha a színház ilyen, és ezt megteszik az emberrel, akkor én nem akarok élni!...

Latinovits Zoltán húsz perccel korábban került a vonat kerekei közé.

Ruttkai Éva a hírt a Pesti Színházban tudta meg, egy szemesi asszony hívta fel, akit Tinka néni – Latinovits édesanyja – kért meg, hogy elmondja:

Zoli öngyilkos lett.

A színésznő sokkos állapotba került. A mentő, amelyben bátyja is ott volt, végül kérésére az otthonába vitte.

Ruttkai Éva sosem hitte, hogy Latinovits Zoltán öngyilkos lett.

A színésznő továbbra is tette a dolgát, játszott, de azt mondják, hogy csendesebb személyiséggé vált. Olykor félnapokat töltött Latinovits egykori íróasztalánál, ahol személyes tárgyait őrizte. Maga is elmondta egy interjúban:

Latinovits Zoltán halála napjától mindennap meggyújtott egy gyufaszálat az emlékére, majd elfújta, eltette egy üvegdobozba.

Ugyanakkor ösztönzője volt, hogy veje, Szigethy Gábor irodalomtörténész kötetbe rendezze Latinovits Zoltán írásait. Szigethy Gábor örömmel és nagy szakértelemmel végezte el a munkát. A Ködszurkáló címmel megjelent könyv egyebek között tartalmazza Latinovits Zoltán szakmai-morális koncepcióját egy nemzeti alapon működő, ugyanakkor a szeretetet és a bizalmat is pillérének tekintő színházról.

Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán Günther Eich A viterbói lányok című rádiójátékának felvételén (1965) Forrás: Fortepan/Szalay Zoltán

Magánemlék

Ruttkai Éva pályája utolsó tíz évében még számtalan főszerepet játszott el.
Mind a színpadon, mind filmen és a televízióban.
Utóbbiak közül a gyermekek egymást követő generációinak kedvence a Fantasztikus nagynéni, amely éppen úgy élete utolsó évében készült, mint Karinthy Ferenc kétszemélyes darabjának tévéváltozata, a Dunakanyar.
Utóbbi színházi változatát 1981 júniusában mutatták be a szentendrei Nosztalgia kávézóban, Szirtes Tamás rendezésében.

A kávéfőző nőt Ruttkai Éva, a betérő vendéget édesapám, Sztankay István játszotta.

Az Esti Hírlap hónapokkal a premier előtt tette fel a kérdést a két színésznek: miért adják fel a nyaralásukat egy nyári bemutató kedvéért?
Apám azt mondta:

Még soha nem játszottam együtt Ruttkai Évával, és amikor Szirtes Tamás megkeresett, hogy vállaljam el ezt a szerepet, azonnal így kezdte: a partnernőd Ruttkai lenne. Lehetett erre nemet mondani?

Ruttkai Éva apám válasza után adta okát – az újságíró szerint jót derülve apám indoklásán – a döntésének:

Magam annyit mondhatok, hogy vonzott a darab, a szerep, a mű emberi szelleme, igazsága. Egyvalamitől félek: karnyújtásnyira a nézőktől még soha nem játszottam.

Úgy esett, hogy azon a nyáron több szentendrei próbára is elkísértem apámat. Tizenhét éves voltam. Feszélyezett. Olykor velünk tartott apám új szerelme is, egy nálam pár évvel idősebb leány. (Szüleim akkor már több éve elváltak.) Kedves, fesztelen leány volt, de szoknom kellett a helyzetet. (Becsületükre legyen mondva: húsz évig maradtak együtt apámmal.)

Amikor Ruttkai Éva megérkezett Bagóval, rendszeresen köszöntöttem a kutyát is. Gazdájával, emlékeim szerint, alig beszéltem. Mégis fontos emlék.

Színháziak között nőttem fel, kissrácként kijutott az abajgatásukból. Mégis, csupán három vonatkozó pillanat maradt meg bennem. Kiss Manyi ölelésére emlékszem négy-ötéves koromból, amely a Fészek Klub ruhatárában esett meg. A második emlékezetes érintés: valójában egy zsivány, cinkos „barack", amelyet Gobbi Hilda nyomott a fejemre kilencéves koromban, amint megindult apámék bárszekrénye felé.
Szentendrén, az egyik próba előtt, éppen akkor, amikor Ruttkai Éva megérkezett a kávéház apró udvarára, apám párja azt javasolta: ugorjunk ki egy fagyira apámmal, amíg Éva öltözik. Kedvtelenül nemet mondtam, apámék leléptek. Én hajoltam a kutyához, megborzoltam, felegyenesedtem.

Ruttkai Éva akkor együttérző, szelíd mosollyal, másfelől biztató biccentéssel végigfuttatta kezét a vállamon. Majd ment öltözni.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!