Az ellenségesség fenntartása bizonyos csoportok érdeke

Mit jelent a művészet szabadsága? Miért más a politika és a művészet logikája? Hogyan reagál évadtervével a Nemzeti Színház a válságokkal teli jelenünkre? Miképpen lesz a Színházi Olimpia magyar és a világ közös kulturális ünnepe, és kik és miért ellenzik ezt? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Vidnyánszky Attilával, a Nemzeti Színház igazgatójával.

A kultúra jövőjét a hónapok óta tartó orosz-ukrán háború is döntően meghatározza. Sorra tiltják ki az orosz műveket és művészeket a színpadokról. A Margitszigeti Szabadtéri lemondta Valentina Lisitsa zongorista koncertjét – arra hivatkozva, hogy a zenész május 9-én, a győzelem napján lépett fel az oroszok által elpusztított és megszállt Mariupolban. De van olyan operaház Európában, amely levette műsoráról a Borisz Godunovot, Cannes-ból pedig ki akarnak tiltani egy egyébként évek óta Putyin-ellenes orosz rendezőt. Hová vezethet ez – vagyis az orosz kultúra eltörlésének szándéka?

Minden eset más, és más döntéseket igényel.

Egy dolog biztosan nem vezet jóra: a kollektív büntetés, a ki- és betiltás. Muszorgszkij Borisz Godunovját levenni a műsorról! Mit lehet erre mondani? Akkor Csehov Három nővérét sem fogják játszani, vagy Gorkijtól az Éjjeli menedékhelyet? Nem fogják tanítani a Bűn és bűnhődést irodalomszakon?

A Margitszigeti Szabadtéri eset kapcsán úgy vélem, mivel a fellépés ellen provokáció készült, Bán Teodóra szerintem helyesen döntött. Magyarországon minden színházvezető szabadon dönt, és nem szerencsés, ha bárki nyomást gyakorol rá, ahogyan azt a budapesti ukrán nagykövet tette. Az intézmények vezetőinek meg kell adni a szabadságot, hogy maguk határozzanak, mindenkinek el kell tudnia számolni a lelkiismeretével.

De végső soron ki dönthet arról, hogy kit lehet meghívni és kit nem? Vagy mostantól kezdve egyetlen orosz művész sem léphet fel a világ színpadain, fesztiváljain pusztán azért, mert orosz származású? Biztos, hogy ez a helyes irány?

A világban nagyon sok súlyos konfliktus van. Melyik miatt kit tiltunk le még? Egy sor kérdés merül fel, amikre nagy körültekintéssel kell keresni a válaszokat.

Az erőszak bármilyen formája elítélendő, és remélem, hogy ez a szörnyű háború mielőbb véget ér. De a kollektív, válogatás nélküli be- és kitiltás rossz emlékeket idéz.

Az Amerikát és Nyugat-Európát felbolygató eltörlés kultúrája – mert itt erről van szó – rendkívül kártékony, ellentmond azoknak a tradícióknak, amikre a civilizációnk épül, aminek része a múlt, a maga ellentmondásaival, tragédiáival, bűneivel együtt. Ezekről szabadon kell tudni beszélni. Józannak kell maradnunk, nem szabad, hogy nálunk is eluralkodjon ez a téboly. A kultúra nagyon érzékeny terület, más logika szerint működik, mint a politika. Ha a kultúrában is a politikai megfontolások nyernek teret, olyan kapcsolatokat, finom rendszereket égetünk fel, amelyek rövid távon is rendkívüli károkat okoznak, újraépítésük pedig rendkívül sok időbe telik.

Tudjuk, hogy a művészetek hatékonyan tudják oldani a feszültségeket, jobbá, élhetőbbé teszik a világot, képesek enyhíteni olyan konfliktusokat, amelyeket a politika kiélez, vagy durvább eszközökkel képes csak kezelni.

Ezért is vagyok eltökélt abban, hogy a Színházi Olimpiát megrendezzük, remélve, hogy ebben a válságoktól, háborútól szenvedő világban segíthetünk a hidak, a kapcsolatok erősítésében, s ahol kell, az újjáépítésükben.

Azt szeretnénk, ha a Színházi Olimpia az egész világ nagy közös kulturális ünnepe lenne, és ebben hazánk lesz a kovász. Naivitás lenne ez a részünkről? Lehet. De hinnünk kell abban, hogy ez a kultúra feladata.

Vidnyánszky Attila Fotó: Csudai Sándor - Origo

Filmforgatásra készül, II. Rákóczi Ferencről készít egy nagyjátékfilmet. Hol tartanak az előkészületek?

Lényegében készen állunk a forgatásra. A film három évszakos lesz, idén a téli forgatással kezdünk, folytatjuk majd tavasszal, és nyáron fejezzük be. Nyolcvankilenc napunk lesz rá.

Nagyon fontos, hogy új történelmi filmek készüljenek, mint amilyen a Hadik Andrásról, a Hunyadi Jánosról, a Petőfiről vagy a Rákóczi Ferencről szóló mozi.

Jó volna, ha nemzeti ünnepeinken újabb és újabb filmeket lehetne látni magyar hősökről, nagy tettekről, sorfordító eseményekről, tragédiákról és sikerekről is. Az utóbbi évtizedekben nem készültek nagyszabású történelmi filmek, eltérően a környező országok filmiparától. Emiatt a korábbi kultúrpolitika joggal hibáztatható. Generációk számára maradtak ki ezek a közös identitást erősítő és életre szóló élmények. Ezért hatalmas felelősség is minden új történelmi film.