Az infarktus hazánkban sajnos mindennapos beszédtéma. Talán mégsem árt, ha egy szakember szemével áttekintjük, pontosan mit is jelent.
- Az infarktus szó szerint eltömődést, eltorlaszolást jelent (a latin infarcere igéből). Az orvosi szóhasználatban pedig infarktus alatt érelzáródás okozta szövetelhalást értünk. Katéteres vizsgálatokból tudjuk, hogy az elzáródás többnyire átmeneti, ugyanis az eret elzáró vérrög (trombus) ellen már keletkezése pillanatában megindul a védekezés: különböző enzimek (elsősorban a plazmin) rögtön elkezdi emészteni, "rágni" a trombust, és gyakran egy nap alatt fel is oldja. De ekkor már késő, mert az elzáródott ér által ellátott szöveti terület addigra teljesen elhal, és ez súlyos következményekkel jár, különösen az agy esetében.
![]() |
Az érszűkület kialakulásának fázisai |
![]() |
Beszűkült érszakasz (nyíl) angiográfiás képe. Az angiográfia során az ereket sugárelnyelő kontrasztanyag befecskendezésével teszik röntgenfelvételen láthatóvá. |