Kína egész területén a betegség feltűnése óta 43 ember halálát okozta a korábban ismeretlen vírus: negyvenen Kvangtung tartományban, hárman pedig Pekingben haltak meg. A betegségtől leginkább sújtott tartomány kormányzata közölte: a SARS tüneteivel kórházba szállítottak közül 507 személyt már haza lehetett engedni, ugyanakkor márciusban újabb 361 megbetegedést regisztráltak.
Pekingben a hétvégén kezdődött a pánik, az embereken megjelentek a fertőzés ellen védő maszkok. A külföldi egyetemisták fontolgatják, hogy hazautaznak, iskolába már csak kevesen járnak. Az óvodák is lassan kiürülnek, egyrészt a pánik miatt, másrészt sok gyerek megijedt a maszkos óvó néniktől. A kínaiak igyekszenek beszerezni a védőmaszkot - amit már alig lehet kapni, és híre kelt egy immunrendszer-erősítő szernek is, amit a fertőzés megelőzésére ajánlanak - jelenleg azonban úgy tűnik, hogy a szert már fel is vásárolták. A pekingi lapok és televíziók nem kezelik vezető hírként a fertőzést, a megjelenő cikkek pedig arról tudósítanak, hogy egyre kevesebben betegszenek meg, az egészségügyi hatóságok urai a helyzetnek - jelentette az [origo] helyszíni tudósítója, Nagy Mercédesz.
Hongkongban egy egész lakótömb köré vontak karantént az egészségügyi hatóságok, mivel az épület 213 lakosa betegedett meg atípusos tüdőgyulladásban. Az Amoy Gardens lakóparkban kedden újabb 52 esetet regisztráltak: így most csak az Amoy Gardensből már 237-en betegek. Szerdán a hatóság úgy döntött: a lakókat nyári táborokba költöztetik. A lakók közül több mint 200-an elköltöztek még a ház karanténozása előtt, őket a rendőrség keresi.