Már legalább 79 halálos áldozatuk van a monszunesőknek Északkelet-Indiában, és több mint 2,2 millió lakos menekült el víz alá került otthonából a múlt héten - közölték hivatalosan hétfőn. A szünet nélkül hulló csapadék a leginkább a Bangladessel és Bhutánnal határos északkeleti Asszám szövetségi államot sújtotta, ahol kiáradt a Brahmaputra folyó. Heves esőzések voltak a szomszédos Arunácsal Prades és Manipur államokban is.
A helyi kormányzat adatai szerint Asszám 27 körzetéből 26-ban áradások vannak, több ezer otthon megsemmisült, a víz utakat és mezőgazdasági földeket öntött el. A közlemény szerint 2,2 millió ember kényszerült otthona elhagyására, mintegy félmillió embert pedig rögtönzött táborokban helyeztek el.
A monszunesők általában júniustól szeptemberig tartanak Indiában. A földművesek a termést illetően áldásnak tekintik az esőt, a monszun ugyanakkor rettenetes pusztítással is jár. Áradások, földcsuszamlások, balesetek kísérik, amelyekben évente több ezren meghalnak.