Az elfogadott törvénymódosítás szerint a juttatott támogatás háztartásonként havonta legfeljebb 1500 euró lehet.
Továbbá csökkentett szociális támogatást kaphatnak azok, akik az elmúlt hat évben kevesebb, mint öt évet tartózkodtak Ausztriában. Ez esetben a támogatás összege 572 euró lesz személyenként, amely már tartalmazza azon juttatásokat, amelyek az integráció feltételeinek teljesítéséért, vagyis a nyelvtudásért, az értékkurzusok látogatásáért, a munkakeresésért és a képzés megszerezéséért járnak.
Kötelező lesz a közmunka végzése azok számára, akik sem képzésben, sem a munkaügyi hivatal kurzusain nem vesznek részt.
Azokra nem vonatkozik a szabályozás, akik gondozási segélyben részesülnek, magasabb családi támogatást kapnak vagy tartósan munkaképtelenek.
A törvénymódosítás jövő év elejétől lép életbe.
Az aktuális alsó-ausztriai adatok szerint jelenleg 30 ezer ember kap szociális támogatást. Az ezzel járó kiadások 2013-ban 47, 2015-ben 61 millió euróra rúgtak. A néppárti becslések szerint 2016-ben 85, 2017-ben pedig 95 millió euró lesz az ebből fakadó költség.
A törvénymódosítást a tartományban egyedül kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP), továbbá az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a Frank listája (Liste Frank) képviselői szavazták meg a helyi parlamentben.
A módosítás ellen az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ), a Zöldek pártja és egy független képviselő voksolt.
Anton Erber néppárti képviselő meglátása szerint Alsó-Ausztria lépését az egész ország követni fogja. Helga Krismer-Huber zöldpárti képviselő pedig az új szabályzást szégyenteljesnek nevezte, és úgy vélte, hogy ezáltal még több embert taszítanak a szegénységbe.
Korábban már Felső-Ausztriában 914 euróról 365 euróra csökkentették a menekültek számára minimálisan járó szociális támogatást. Amennyiben az igénylő menekültek látogatják a német nyelvi tanfolyamokat és az értékkurzusokat, úgy további 155 eurós támogatást kaphatnak.
A csütörtökön elfogadott alsó-ausztriai szabályzáshoz
hasonló lépést terveznek Burgenlandban is.
A döntést követően a tiroli gazdasági kamara vezetője pedig arról beszélt, hogy elképzelhetőnek tart hasonló szigorítást Tirolban is.