A baloldali politikus kedden késő este jelentette be lemondását, két nappal azután, hogy az eldiaro.es című internetes lap megírta:
a miniszter 2011-ben három hónappal a határidő lejárta után iratkozott be a János Károly király Egyetem képzésére, nem vett részt az órákon, és már a végzése után, utólag módosítottak osztályzatain.
A La Sexta nevű országos kereskedelmi televízió
plágiumgyanúról is beszámolt a miniszter diplomamunkájával kapcsolatban.
A szocialista politikus persze tagadja a vádakat: "nem követtem el semmilyen szabálytalanságot" - jelentette ki Carmen Montón, közölve: azért távozik posztjáról, hogy az ügy ne befolyásolja a kormány megítélését, ami már így is nagyon rossz, elsősorban a felső korlátok nélküli bevándorlás támogatása miatt.
Néhány órával a bejelentés előtt
Pedro Sánchez kormányfő kiállt a csaló minisztere mellett,
és méltatta eddigi munkáját. A lemondás után Twitter-üzenetet tett közzé, amelyben bátornak nevezte Montón döntését.
Ahogy az Origo azt már megírta, az egészségügyi miniszter legfontosabb és egyben a legnagyobb botrányt kiváltó intézkedése az volt, hogy
ingyenessé tette a papírok nélkül érkező, döntően afrikai származású illegális migránsoknak az egészségügyet.
A spanyolok természetesen továbbra is kell fizessenek az egészségügyi szolgáltatások igénybevételéért.
Carmen Montón akkor azzal indokolta a döntését, hogy szerinte
az egészség nem ismer határokat, mindegy, hogy valakinek van-e papírja, vagy sem.
A titokban Soros Györggyel találkozó Pedro Sánchez vezette szocialista kabinet úgy nyomta le a szolgáltatás ingyenessé tételét a madridi parlament torkán, hogy
egyezséget kötött a kis, bevándorláspárti, szélsőbaloldali pártokkal.
Láthatjuk, mi történik, Sánchezék először kinyitják a határokat, most pedig az ingyenes egészségüggyel csalogatják ide a migránsokat
– közölte felháborodva Teresa Angulo jobboldali politikus.
Az új egészségügyi tárcavezető, María Luisa Carcedo szerdán teszi le hivatali esküjét.
Carmen Montón
a második miniszter, aki távozik a június elején megalakult szocialista spanyol kormányból.
Máxim Huerta kulturális miniszter mindössze hat nappal beiktatás után mondott le, miután El Confidencial című internetes lap közölte:
366 ezer euró (117,5 millió forint) pénzbüntetést kellett fizetnie az adóhatóságnak 2006 és 2008 között elkövetett, 218 ezer euró értékű (70 millió) adócsalás miatt.
Montón ugyanott szerezte jogi diplomáját, ahol Cristina Cifuentes, a madridi autonóm regionális kormány konzervatív néppárti elnöke, aki április végén kényszerült lemondásra miután a spanyol sajtó heteken át cikkezett diplomahamisítási botrányáról.
Az ügyben a hatóságok is eljárást indítottak az egyetemen felmerült szabályságok miatt.