Szijjártó Péter az albán fővárosban az EBESZ fórumán mondott nyitóbeszédében a fő kihívások között emelte ki a tömeges, kontrollálatlan migrációt és a terrorizmust.
Azt hangsúlyozta, hogy a tömeges illegális migráció és a terrorizmus között erős kapcsolat van. A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, hogy
A terroristák kihasználják a migránsok tömegét, hogy harcosaikat eljuttassák szerte a világba.
Szijjártó Péter szerint ahelyett, hogy arra biztatják az embereket, hagyják el otthonukat, meg kell teremteni számukra a biztonságos élet, az otthonmaradás feltételeit. A terrorizmus az egyik legfőbb kihívás, mivel az nem áll meg az országhatárokon, a kultúrák határán.
"Egyesíteni kell erőfeszítéseinket a radikalizmus és az extrémizmus ellen"
- jelentette ki.
Szerinte a nemzetközi közösség felelőssége, hogy ne az illegális migrációt inspirálja, hanem segítse az embereket visszatérniük otthonukba. Kulcsfontosságúnak nevezte az Európai Unió és a mediterrán térség együttműködését. Továbbá azt mondta, hogy szükség van az együttműködésre a közel-keleti és az észak-afrikai országokkal is, hogy védjék határaikat, ne engedjék át a migránsokat, mert az a terroristák további szabad áramlásához vezethet. Majd kiemelte, hogy Európa biztonsága a mediterrán térség és Észak-Afrika biztonságától függ.
A magyar kormány álláspontját idézve elmondta, hogy
oda kell vinni a segítséget, ahol a problémák vannak, és nem a problémákat kell behozni.
Ennek szellemében Magyarország mintegy 40 millió dollárt költött a keresztény közösségek megsegítésére, többek között házak és iskolák újjáépítésére.