A kegyetlen támadás Madrid Hortaleza nevű kerületében történt egy olyan migránsközpontban, ahová a kísérő nélküli fiatalkorúakat vitték. A hírek szerint az erőszakos bevándorlók
az után támadtak a két őrre, hogy azok megtagadták a belépést két „problémás" migránstól az épület egyes részeire.
Az integráció bajnokai ezután ahelyett, hogy továbbálltak volna,
ököllel és lábbal estek neki a két dolgozónak,
hátha így sikerül átjutniuk rajtuk. A két biztonsági őr ezután üldözni kezdte őket, majd amikor elkapták őket, újabb dulakodás kezdődött.
A következő őr pedig, aki megtámadott társai segítségére sietett,
már csak azt látta, hogy körülbelül 20 illegális bevándorló veri brutálisan a két ott dolgozót.
De arról is beszámoltak, hogy még további 60 másik migráns is volt a helyszínen, akiket sikerült megelőzni abban, hogy ők is beszálljanak a támadásba.
A két bevándorló, akik kezdték az egész verekedést, ezután botokat és köveket vettek magukhoz,
közben pedig a nyak elvágását mutogatták az őrök felé,
akiket később kórházba kellett szállítani. Az egyikük az arcán és a felsőtestén sérült meg, a másik a nyakán és a kezén.
Az erőszakos, alkalmazkodni képtelen bevándorlók gyakorlatilag a migrációs válság 2015-ös kezdete óta folyamatosan rátámadnak a befogadó központok személyzetére, egész Európában. Spanyolországban például pont a múlt héten kértek további biztonsági erősítést az intézményekbe.
Az egyik szakszervezet úgy fogalmazott:
A szép szavak ideje már lejárt, és a labdát sem dobálhatják egymás között a régiós és állami hivatalok. Ezt a problémát meg kell oldani, nem engedhetjük meg, hogy hasonló támadások újra előforduljanak.
Az egyik leghíresebb eset még 2016-ban történt Svédországban, akkor egy magát fiatalkorúnak hazudó szomáliai migráns szúrta le a Göteborghoz közeli Mölndal „menekültközpontjának" 22 éves női dolgozóját. Idén év elején pedig a németországi Guben városában kezdtett el randalírozni egy szíriai illegális bevándorló, egészen pontosan fejszével a kezében vadászott a helyi központ dolgozóira, aminek a végén két ember került kórházba. A migráns ezután elmenekült a helyszínről, de a rendőröknek még épp időben sikerült lekapcsolniuk egy Gubenből Cottbusba készülő vonaton.