Itt van Észak-Korea rendkívüli, veszélyes bejelentése

észak-korea Kim Ir Szen születésének 105. évfordulójára rendezett észak-koreai katonai parádé
Kim Ir Szen, a volt észak-koreai államalapító vezér születésének 105. évfordulójára rendezett katonai parádé Phenjan főterén 2017. áptilis 15-én.
Vágólapra másolva!
Határozottan elítélte Észak-Korea az Egyesült Államokat, miután egy japán lap, majd a Fehét Ház azzal vádolta Kim Dzsing Un rendszerét, hogy fegyvereket szállít Oroszországnak. Ezt Észak-Korea tagadja, de az Amerikával szembeni harcias retorika rendkívüli aggodalmakra ad okot: a háború eszkalálódhat. 
Vágólapra másolva!

Cáfolja az észak-koreai külügyi tárca azokat a minap szárnyra kelt nemzetközi médiainformációkat, amelyek szerint lőszert és fegyvereket szállítana Oroszországnak – írja a Mandiner.

Az ügy előzménye egy japán lapértesülés nyomán futótűzként terjedő hír volt, amely azt állította, hogy

Phenjan lőszereket, köztük tüzérségi lövedékeket kezdett Oroszországba küldeni a nemrég újra beindított, a két ország között pár évig a koronavírus miatt leállított vasúti teherszállítás segítségével.

Észak-Korea fővárosa, Phenjan Forrás: AFP/Ed Jones

– mondta az észak-koreai külügyi szóvivő.

Ugyanakkor

a Fehér Ház a héten tényként jelentette be, hogy Phenjan már túl is van az első olyan fegyverszállításon, amelynek készletét a rettegett Wagner-csoportnak küldték,

hogy ezzel segítsék az oroszok Ukrajna elleni akcióit.

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner főnöke ezt alaptalan pletykának és spekulációnak nevezte, az észak-koreai szóvivő pedig – gondosan elkerülve, hogy kiejtse a Wagner-csoport nevét – úgy fogalmazott: nem tud újat mondani a KNDK és az Oroszország közötti állítólag fegyverügyletek kérdésében, csak azt, amit eddig is mondott: soha nem is léteztek.

Ugyanakkor – tette hozzá –

az Egyesült Államok mindent megtesz annak érdekében, hogy halálos fegyverekkel árassza el Ukrajnát,

vérontást és pusztulást hozva az ukrán népre. Percről percre közvetítésünk a háborúról itt követhető.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!