Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Az emberek szerint a szabadságot és demokráciát képviselő Nyugat és az autokráciát megtestesítő Oroszország áll szemben egymással az ukrán fronton. Az USA Todd szerint nem így látja a helyzetet.
Todd elmélete szerint az USA nem egy liberális demokrácia, hanem egy liberális oligarchizmus, amely nem a demokráciáját védelmezi, hanem birodalmi kontextusban gondolkodik
(Todd a beszélgetés során többször is utal Brzezinski a „Nagy sakktábla" című művére). Todd úgy látja, hogy Oroszország a putyini időszakban egyfajta szociális és állami stabilitást ért el, csökkent az erőszakos cselekmények és az emberölések száma, az öngyilkossági ráta, vagy a csecsemőhalálozás, amelyben Oroszország jobb helyzetbe került, mint az USA. Ami pedig a moralitást illeti, egy konzervatív ideológia mellett tették le a voksot.
Todd geopolitikai értékelésében megjelent az angolszász világ és értékek válságának víziója (az Egyesült Királyságban 7%-os az életszínvonal visszaesése, az egész társadalom csúszik lefelé) és a nyugati világ teljes válságáról beszél. Az amerikai geopolitikusok és maga az Egyesült Államok politikája is a Brzezinski doktrínára épül, amely
leegyszerűsítve abból indul ki, hogy a kommunizmus bukásával véget ért a II. világháború után létrejött amerikai birodalom és az Amerika által vezetett világrend, amely két ipari nagyhatalom, Japán és Németország meghódítására épült.
Világossá vált számukra az is, hogy a kommunizmus összeomlása után nem lesz szükség az Egyesült Államokra Európában, ezért amerikai szempontból meg kellett akadályozni, hogy Németország és Oroszország egymáshoz közeledjenek. Az orosz-ukrán háború valójában az USA „mesterterve" volt, egy háború, 100 km-re az orosz és 8000 kilométerre az amerikai határtól. A német-orosz közeledés gazdasági és főleg energetikai vonalon erősödött föl, a 2008-as pénzügyi válság után még inkább érvényesülni kezdett Németország Európa fölötti dominanciája is.
Az USA szemei előtt tehát megjelent a németek által dominált Európa, amely egyre szorosabbra fűzi a gazdasági szálakat Oroszországgal és ez a valóságban be is következett. Ez elfogadhatatlan volt számukra, ezért kialakították a Washington-London-Varsó-Kijev tengelyt, amelyből kimaradt Németország, sőt amely szabályosan körbe zárta Németországot.
Todd szerint, és végül ezt igazolja az Ukrajnába küldendő tankok kérdése is, a háború kezdete óta a nyugati diplomáciai erőfeszítések nem Oroszországra, hanem arra koncentráltak, hogy nyomást gyakoroljanak a németekre és bevonják őket a háborúba, erre irányult a francia könnyűfegyverzet, vagy az angol Challenger tankok Ukrajnába szállítása vagy a lengyelek folyamatos nyomásgyakorlása is. Mindez a Brzezinski doktrína ismeretében, amelyben ráadásul Ukrajnának kitüntetett szerepe van abban, hogy megakadályozzák Oroszország nagyhatalommá válását, más fényben tünteti fel a helyzetet.
A nyugati világ elképesztő naivitást tanúsított, ami még nagyjából elfogadható is lenne az irányított nép részéről, de nem az irányítóktól.
Todd szerint az európaiak naivitására vezethető vissza az a hamis vélekedés is, hogy az amerikaiak őszintén segíteni akarnák az ukrán népet.
Todd külön kitér az orosz és az ukrán családmodell eltérésére, amelynek messzebb is ható következményeiről is értekezik. Az orosz családmodell hagyományosan paternalista, kevésbé individualista, az apa központi, autoriter szerepére épül, amely esetenként még erőszakosnak is nevezhető Todd szerint, ha végigtekintünk az orosz történelmen, sőt túllép a családi viszonyokon is. Az ukrán családmodell ettől eltér, jobban emlékeztet egy lengyel, nyugatosabb, individualista modellre.
Az antropológia és a politika összekapcsolódásával kapcsolatban Todd messzire mutató gondolatokat vázol fel. Kétféle modell ütközik össze elméletében, az egyik a szigorú értelembe vett paternalista modell, amelyben az apa és az apai örökösi ág a domináns, a másik a bilaterális családmodell, amelyben a nőnek és a férfinak, valamint felmenőiknek azonos súlya van a születendő gyermek státusza szempontjából. Bizonyos mutatók alapján előbbi családmodellben élő országok hátrébb vannak az erősen vitatható jelentőségű és értékű, úgynevezett demokrácia fejlettségi „versenyben" (például az Economist szerint), mint a nem paternalista modellben élő országok. Ezzel összefüggésben teszi azt a megállapítást, hogy bizonyos politikai értékek, értékrendek alapjai ebben a családmodell különbségben rejlenek, és ezek az értékek, nézetek, világnézetek ha úgy tetszik, kevésbé rugalmasak és csak lassan változtathatók meg. Épp ezért veszélyes Todd szerint az antropológiai értékeket és a politikai értékeket összekeverni, összemosni. Az antropológia tehát ebben a kontextusban az, hogy egy társadalom milyen családmodellben él, sokkal szilárdabb alapokat jelent, mint a politikai értékrendszer, amely sokkal változékonyabb.
Todd szerint a nyugati, gyorsan változó optikában nem szabad a nárcizmus csapdájába esni. Az, hogy jóváhagyjuk a feminizmust és eredményeit, még nem jelenti azt, hogy mi, tehát a Nyugat felsőbbrendűek lennénk és mi lennénk a világ fényhozója.
Lehetséges Putyint kritizálni azzal, hogy homofób törvényeket fogad el a Duma az LMBTQ-propaganda ellen, de pontosan az ellenkezője történik annak, amit a nyugati ideológusok állítanak, és ahelyett, hogy ez elvágná Putyint az általuk haladónak vélt világtól, még inkább vonzóvá teszi az oroszokat ahhoz képest, mint amekkora befolyásuk volt a kommunizmus alatt.
Míg az ateista-kommunista világnézet például az arab világban komoly ellenszenvet váltott ki, azzal, hogy Oroszország nagy, konzervatív és antikolonialista hatalomként definiálta újjá magát, megváltozott a helyzet, és nagyon is elfogadható ország lett például Szaúd-Arábia számára.
Ennek hatásait már érezni lehet például az olajra vonatkozó, oroszoknak nyújtott szaúdi támogatásban. A Nyugat rosszul ítéli meg Oroszországot, és nem izolált annyira. Egyértelmű, hogy az ENSZ-szavazások alapján Kína, India, Dél-Afrika, Algéria, Irán szimpatizálnak Oroszországgal, de az is egyértelmű, hogy az országok többsége elítélte az orosz intervenciót. Ami viszont az ENSZ-szankciók megszavazását illeti, a nyugati világ háttérbe szorult, és többen vannak azok, akik nem szavazták meg azokat. Todd egyáltalán nem örül ennek és hangsúlyozza, hogy a Nyugat miatt aggódik, amikor arról beszél, hogy ez elsősorban az USA-nak komoly figyelmeztetés, ugyanis ha a nyugati, amerikai reakciók miatt egy kínai, orosz, indiai hatalmi centrum körül szerveződnek ezek az országok, akkor vége az Egyesült Államoknak.
