Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Todd röviden kitér arra is, hogy a gazdasági fejlettség, fejlődés és erő GDP-ben mért nagysága részben meghaladott dologgá vált. A GDP, mint mutató alapvetően a II. világháború utáni időszak fontos mutatója, amely mögött a fizikai termelés állt. Az ipari termelés delokalizációjával és a szolgáltatószektor növekedésével a GDP fiktívvé vált a leginkább iparosodott és legfejlettebb országokban. Ha megvizsgáljuk az USA GDP-jét, az egészségügyi szektor 18%-ot jelent például (miközben a normális fejlettségű országokban ugyanez 9-11%), de ez nincs korrelációban az országban várható élettartammal, ugyanis a GDP-ben számolt egészségügyi kiadásokban a túlfizetett orvosok bére, a minden országhoz képest jóval drágább gyógyszerek ára és a túlfizetett ügyvédi költségek is benne vannak, de a börtönök költségeit is hozzászámolják.
Az amerikai GDP valójában csak egy „szélfuvallat", még csak említeni sem érdemes a pénzügyi vagy immateriális tevékenységeket ennek kapcsán, amelyek mind hozzájárulnak az USA belső társadalmi diszfunkcionalitásához.
Ebben az olvasatban tehát nem is érdemes a GDP-ről beszélni.
Ezzel szemben az orosz gazdaság sokkal inkább a valós termékeken és termelésen alapul. Todd mindezekből arra következtet, hogy a gazdasági és innovációs fejlődéshez valóságos gazdaságra és munkaerőre van szükség, ami egy háború esetén az ipari termelés flexibilitásán mérhető leginkább. Ennek alapja pedig a mérnökök, a technikusok képzése.
Az Egyesült Államokban 330 millióan élnek, több mint kétszer annyian, mint a 146 milliós Oroszországban (a diákok korosztályában 2,2-szer nagyobb a különbség).
A felsőoktatásban részt vevők között az USA-ban 7%, míg Oroszországban 25% tanul mérnöknek. Ez azt jelenti, hogy hiába tanul 2,2-szer kevesebb fiatal Oroszországban, az oroszok 30%-kal több mérnököt bocsátanak ki az egyetemekről.
Az Egyesült Államok, bár valamikor hatalma és gazdagsága a tudósok és mérnökök képzésére épült, jelenleg külföldi hallgatókkal tölti ki a hiányt, akik főként indiaiak, sőt, még inkább kínaiak. Ez a helyettesítő erőforrás nem jelent biztonságot, és már most is csökkenőben van. Ennek köszönhető az is, hogy Oroszország simán túlélte a 2014-es szankciókat.
Míg a krími háború előtti időszakban 40 millió tonna búzát termeltek, ez mostanra elérte a 90 milliót, sőt Oroszország lett a legnagyobb atomerőmű exportőr a világon.
Az amerikaiak 2007-ben még arról beszéltek, hogy stratégiai ellenfelük olyannyira a nukleáris hanyatlás állapotában van, hogy hamarosan az USA elsőként tud csapást mérni a válaszképtelen Oroszországra. Mára az oroszok nukleáris fölénybe kerültek a hiperszonikus rakétáikkal. Mindezt az orosz háborús gazdaság flexibilitása és a mérnökképzés tette lehetővé Todd szerint. Ráadásul ez a háború a hadigazdálkodás szempontjából teljes mértékben eltér a korábbi háborúktól. Összevetve a II. világháborúval, ahol az emberi (tömeg)tényező szerepe óriási volt, végül is két gazdasági hatalom összecsapása történt.
Ebből az összecsapásból a náci Németországnak semmilyen esélye nem volt győztesen kikerülni a világ ipari termelésének egyedül 45%-át adó Egyesült Államokkal szemben.
Ugyanígy, Sztálin azon egyszerű oknál fogva nyert, hogy több harckocsit tudtak gyártani, mint a németek. Tehát gazdasági győzelemről beszélhetünk.
Óriási a különbség viszont ma, amikor az USA már csak mintegy 17%-át teszi ki a világ ipari termelésének, miközben a valóságban (a globalizáció és a delokalizáció miatt) nem lehet tudni, hogy ténylegesen mennyi is az USA része a világgazdaságban. Todd felidézi, hogy a baloldali CNN hírtelevízió a háború kezdete óta azzal van elfoglalva, hogyan tudja Amerika a rakéták és a fegyverzet tömeggyártáshoz szükséges gyártósorait újraindítani.
A háború tehát ismét gazdasági hatalmak összecsapása, de most nem lehet még csak megjósolni sem a végkimenetelét, mert sem az amerikai, sem az orosz fegyverzet utánpótlási, ipari kapacitásokat nem ismerjük valójában. Viszont, ha egy kicsit messzebb megyünk, akkor megállapíthatjuk, hogy az Egyesült Államok komoly kockázatot vállalt a háború kitörésekor azzal, hogy Kínával is konfrontálódott. Minden sajtóvélekedés és nyugati arrogancia ellenére Kínát intelligens emberek vezetik, így tisztában vannak azzal, hogy ha Oroszország kudarcot vall, ők következnek. Ezért ha arra szüksége lesz, nyíltan fogják gazdaságilag is támogatni Oroszországot.
Érdekes, ahogy mondja „hipotetikus összefüggésre" mutat rá Todd akkor, amikor arról beszél, hogy
a média bemutatja azt, hogy Irán drónokat, Észak-Korea más fegyvereket szállít Oroszországnak, de arról, hogy Kína bármit is szállítana, senki sem beszél. Mert senkinek nem érdeke erről beszélni
- fűzi hozzá Todd. Abban a pillanatban, amikor az USA bejelentené, hogy Kína iparilag és gazdaságilag is támogatja Oroszországot, az egyenértékű lenne azzal, hogy az USA elveszítette a háborút.
Todd külön kitér arra is, hogy Oroszországnak az az érdeke, hogy kitartson a háborúban, megtartsa az elfoglalt területeket, esetleg terjeszkedjen a Donbass térségben, de nem szándékozik megtámadni sem gazdaságilag, sem pénzügyileg a Nyugatot. És ha kitart, ez sikerül neki, akkor a nyugati világ összeomolhat. A nyugati világ, az EU még azt sem tudja, hogy mi a célja ezzel a háborúval, mit akar elérni.
A háborúban kitartó Ukrán haderő ugyanakkor az USA-t is meglepte, nem számítottak erre, az ő céljuk az volt, hogy a német-orosz relációt megrontsák, nem számítottak egy elhúzódó háborúra.
Kína arra számít, hogy a világ átrendeződik, és számos belső probléma, például demográfiai kérdések kötik le, egyfajta hezitálás jellemezi (annak tudatában is, hogy mind tengerészeti, mind technológiai területen az USA mögött vannak).
Kína valahol a realizmus és a megalománia között helyezkedik el Todd szerint. Ezen kívül, ahogy azt a demográfusok előre jelezték,
2022-től kezdődően jelentős mértékben csökken a munkaképes lakosság száma, 2040-re a jelenlegi majdnem 900 millió aktív munkaerőhöz képest 400 millióra esik vissza.
Ez kihatással lehet Kína nagyhatalmi törekvéseire is. Legitim, de mégsem teljeskörű megkönnyebbülés tapasztalható az elemzők körében Kínával kapcsolatban, ugyanis nemcsak a kínai munkaerő, hanem a nyugati munkaerő is csökken ezáltal a delokalizáció miatt. Todd úgy látja, hogy a mai magas inflációnak az orosz-ukrán háború és a szankciós politika mellett ez is az egyik oka.
