Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Todd számára óriási csalódás az, ami Nagy-Britanniában történik. Súlyos belső válsága ellenére (7%-os életszínvonal-csökkenés) Amerika nyomására belépett a háborúba, az egészségügyi ellátás az összeomlás szélén, a szélsőségesen neoliberális gazdaságpolitika rossz irányba fordult. Ezen kívül nagyon komoly háborús uszítás folyik a hatalom és a sajtó szintjén.
Részvételük az ukrajnai háborúban egyáltalán nem világos, nem látszik, hogy milyen érdekek alapján teszik ezt. Ugyanez igaz az ausztráliai, csendes-óceáni Kína-ellenes brit aktivitásra is, és Todd számára nagyon úgy tűnik, mintha a belső válságról az angolszász világ ezzel a háborús retorikával terelné el a figyelmet.
Todd arra is felhívja a figyelmet, hogy a hagyományos diplomáciai érdekeket az értékek mentén működő diplomácia váltotta fel, de valójában hamis értékekről van szó, ugyanis a nihilizmus, az élet alapvetéseinek tagadásáról van szó, ami az identitás, a nemzetek eróziójában, a rombolás kultúrájában, a szociális értékek lerombolásában áll. Ehhez társul az ipari termelésünk és technológiánk pusztulása is. A nyugati társadalmakban nihilista erkölcs jött létre, és ezt nevezik az „értékek védelmének".
Macron szerepével kapcsolatban, aki látszólag mértékletességgel, megfontoltsággal vesz részt a folyamatokban, alapvető ellentmondást lát.
Macronból - Todd szerint - hiányzik az a történelmi és analitikai képesség, amelynek következtében helyesen tudná megítélni a helyzetet. Emiatt van az is, hogy Franciaországnak nincs semmiféle súlya a nemzetközi porondon.
Todd meggyőződése ennek ellenére az, hogy ha a francia elnök (vagy bármely, valójában hezitáló fontos európai - spanyol, olasz, német - vezető) azt mondaná, hogy azonnal véget kell vetni a háborúnak, akkor vége is lenne. Az egész jelenlegi vélekedés ugyanis olyan mítoszok köré szerveződik, mint amilyen az orosz imperializmus, vagy Ukrajna tisztaságának mítosza. Mindezt egy általános, hosszú ideje érlelődő oroszfóbia is tüzeli, amelyet a médiák a centrumba állítottak. Az Európai Bizottság fejének, Ursula Von der Leyennek a szerepét egyenesen az EU hanyatlásaként értékeli Todd, ami egy európai dezillúzió része. Csakhogy közben nem az EU a vezető ebben a konfliktusban.
Todd a médiumokkal összefüggésben egy, az USA-ban élő és alkotó orosz akadémikusra (A. Tsygankov) és annak „The Dark Double" című könyvére hívja fel a figyelmet. A könyv az amerikai oroszfóbiával foglalkozik, amely a médiumokban, a sajtóban kezdődött el és ott fejtette ki hatását és még jóval a Krím elfoglalása előtt elkezdődött, majd önálló életre kelt. Todd szerint
ez a sajtószabadság és a pluralizmus ellen is hatott, ráadásul a korábbi újságíráshoz és újságírókhoz képest, akik egy-egy ideológiai fősodorhoz tartoztak általában, megjelentek a sehova sem kötődő, minden ideológiától „független" újságírók, akik aztán saját ideológiájukba záródtak be.
Ez az ideológia egy teljes absztrakt módon definiált szabadság fogalomból ered és semmiféle viszonyban nem áll a környező világgal vagy társadalommal. Ebben a szabadságban egyetlen szabadság létezik, az „újságírás" szabadsága, amely bármely politikus fölött állhat és áll is. Közvéleménykutatások szerint az újságírói és a politikusi foglalkozás a leginkább megvetett a lakosság körében, de a politikusé még inkább, mint az újságíróé. Egy kollektív, de ideológiailag totálisan üres újságírói hatalom jött létre, amely felügyeli és terrorizálja az ideológiájukat elvesztett politikusokat.
Ezzel pedig az a baj Todd szerint, hogy ha ez a Médiarendszer, ez az „Újságírás" egy nagyszabású háborús propagandába kezd és propagandát folytat, akkor rossz irányba befolyásolja és megköti azoknak a politikusoknak és a kormányzatoknak a kezét is, akik egy ésszerű megoldást szeretnének.
Scholz német kancellár döntései mögött Todd egy rendkívül homogén sajtó-média álláspontot fedezett fel, miközben a politika jóval megosztottabb ennél. Sürgősen meg kell kérdőjelezni ezt a fajta újságírói befolyást és ideológiát, miközben fenn kell tartani a véleményszabadságot.
Olyan korszakba léptünk, amikor valamennyi klasszikus, a liberális demokráciára vonatkozó koncepciót felül érdemes vizsgálni Todd szerint.
A liberális demokráciák liberális oligarchizmussá váltak, és egyhangú magatartást várnak el. A sajtónak az a dolga, hogy rámutasson azokra a demokráciákra, ahol ettől eltérő magatartások (vélemények) vannak, és ezeket illiberálisnak minősítsék.
Ugyanakkor, a demokratikus liberalizmusban az úgynevezett alsóbb néprétegek marginalizálódnak és nem jutnak kifejezési formához sem a politikában sem máshol, a rendszer a felsőbb középosztályokra alapoz, míg például Oroszországban, ahol valóban nem beszélhetünk sajtószabadságról, a hatalom nagyobb mértékben támaszkodik az alsóbb osztályokra és a felsőbb középosztály marginalizálódik. Todd teoretikus olvasatában egy igazi, mindenki által áhított ideális liberális demokráciában minden osztály képviselete egyszerre valósul meg, de a kisebbségek védelmével. Az autokratikus demokráciában a többség kifejezésre tudja juttatni véleményt, de a kisebbség nem.
Épp ezért érdemes a nyugati demokráciákat liberális oligarchizmusnak, az orosz demokráciát pedig autokratikus demokráciának nevezni.
A háború esetleges nyugati megnyerésével kapcsolatban Todd azt mondja, hogy
nem Franciaország vagy a Nyugat nyerne, hanem az Egyesült Államok.
Az orosz befolyástól leválasztott Európával kapcsolatban (amelyet Todd protektorátusként, gyarmatként aposztrofál) úgy véli, hogy a győztes Egyesült Államok első lépése az lenne, hogy a maradék önálló francia hadiipart is felszámolná. Azaz a győzelem esetén az Egyesült Államok következő célpontja Franciaország lehet.
Az ismert antroplógus gondolatának a lényege az tehát, hogy az orosz-ukrán háborút le kell zárni, hiszen nem lehetnek igazán győztesei és vesztesei sem. Ha nem lesz békekötés, akkor (hiszen szerinte már politikai és gazdasági értelemben elkezdődött a harmadik világháború) tényleges, katonai értelemben is kitörhet.
