Megrendezték az első virtuális szépségversenyt
![](https://cdn.origo.hu/2024/06/GGExOyIOEq0qvYjXBpPPMvUGK9xWjaJAqpnFjmiIzKk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YyNWViMThhMzIyYjQwMjdhYjdkMDYxMTg3NmI4M2Vh.webp)
Amikor a mesterséges intelligencia megjelent, először úgy tűnt, hogy "csak" az állások egy jelentős részét veszi célba, de azóta már betört a szépségiparba is. Fanvue, az egyetlen olyan előfizetési platform, amely egy helyen egyesíti a mesterséges intelligencia (MI) üzenetküldést, a hangjegyzeteket és az elemzést nemrég azzal került a nemzetközi címlapokra és váltott ki hatalmas vitát az interneten, hogy bejelentette, meghirdeti a világ első, mesterséges intelligencia által generált avatároknak szóló szépségversenyét. Az ötlet mellett szól azonban, hogy ezek a virtuális modellek nagyon népszerűek, így minden bizonnyal van is létalapja egy ilyen szépségversenynek.
Mintegy 1.500 mesterséges intelligencia által generált lányt küldtek be az alkotóik a világ minden tájáról, és azóta már a bírák el is döntötték, hogy melyek ítélik a tíz legszebbnek.
Az első három helyezett összesen 20.000 dollárt nyerhet, a Miss AI első helyezettje pedig ezen felül még 5.000 dollárt.
Ez az esemény azonban többről szól, mint a pénzdíjakról, hiszen a világ első, mesterséges intelligencia által generált női modellek szépségversenyének megnyerése új lehetőségeket nyit meg a gyorsan növekvő mesterséges intelligencia területén.
Az első tíz döntős közé bejutott Aiyana Rainbow (Romániából), Anne Kerdi (Franciaországból), Olivia C (Portugáliából), Kenza Layli (Marokkóból), Aliya Lou (Brazíliából), Zara Shatavari (Indiából), Seren Ay (Törökországból), Asena IIik (Törökországból), Eliza Khan (Bangladeshből) és Lalina (Franciaországból). A lányok fotói IDE kattintva nézhetőek meg.
"A szépségversenynek köszönhetően olyan tehetséges alkotók kerültek elő, akiket eddig még nem ismertünk, és akiknek lenyűgöző háttértörténetük van" - nyilatkozta Will Monange, a Fanvue társalkotója. "Ez adja a szépségét az MI tartalomgyártó térnek. Lehetővé teszi a kreatív emberek számára, hogy az MI által generált alkotásaikkal saját arcuk nélkül is híressé válhassanak" - tette még hozzá.
A mesterséges intelligenciát már most a tartalom- és influenszermarketing új határaként emlegetik, a virtuális modellek pedig lassan már keresettebbek, mint az igaziak, hiszen előnyeik közé tartozik, hogy a nap 24 órájában elérhetőek, a valódi emberekhez képest alacsony a fenntartási igényük, és gyakorlatilag bárhol, bármikor megjelenhetnek.
A mesterséges intelligencia által generált avatárok népszerűsége ellenére a világ első Miss AI szépségversenyét sok kritika érte azok részéről, akik azzal vádolták, hogy tovább súlyosbítja a közösségi média által felállított irreális szépségnormákat.
Forrás: Oddity Central