Menekültstátuszt kapott egy pedofil Franciaországban, csak mert azt állította, hogy transznemű

Vágólapra másolva!
Egy algériai migráns megerőszakolt egy francia kisgyereket, de menekültstátuszt kapott, miután azt állította, transzidentitása miatt hazájában üldöznék.
Vágólapra másolva!

A bírósági dokumentumokban Medhi F. néven szereplő bűnözőt 2019-ben egy 15 éves kiskorú szexuális zaklatásáért ítélték el négy évre - jelentette a Le Journal du Dimanche (JDD).

A börtön mellett a bíróság elrendelte, hogy az elkövetőt kitoloncolják Franciaországból - írja a Mandiner.

Medhi F. azonban 2020-ban menedékjogot kért a Menekülteket és Hontalanokat Védelmező Francia Hivatal (OFPRA), arra hivatkozva, hogy 

nem térhet vissza Algériába, mert transznemű férfiként üldöztetésnek lenne kitéve.

Az OFPRA elutasította a kérelmét, a francia törvénykönyv bizonyos pontjaira hivatkozva. Mehdi F. azonban fellebbezett, és a francia nemzeti menekültügyi bírósághoz CNDA-hoz fordult, amely 2023-ban hatályon kívül helyezte az OFPRA határozatát. Szerintük Mehdi F. már nem jelent veszélyt a francia társadalomra, ugyanis a férfi megbánást mutatott, és önként alávetette magát olyan programoknak, amelyek abban segítenek, hogy integrálódjon a társadalomba.

A Daily Wire szerint az OFPRA nem értett egyet a CNDA döntésével, és az ügyet a francia Államtanács elé vitte. Az Államtanács 2024. július 15-én a CNDA javára döntött, kimondva,

az, hogy a menekültstátuszt kérő személyt korábban elítélték, az önmagában nem indokolhatja jogilag a menekültstátuszt megtagadó vagy megszüntető határozatot,

és hogy „a bűncselekmények elkövetése óta eltelt időt és az érintett személy teljes magatartását” figyelembe kell venni.

Az OFPRA fellebbezett a Tanács döntése ellen, de azt hétfőn helybenhagyták, és a bírák úgy döntöttek, a 31 éves férfi joggal tart az üldöztetéstől Algériában transzidentitása miatt. És ez elég komoly indok ahhoz, hogy menekültstátuszt kapjon Franciaországban. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!