Percről percre

Heves harcok dúlnak Pokrovszkban, Oroszország Harkovot és Szumit is támadja

Ukrajna, Oroszország, Ukrán, Orosz, háború, konfliktus, 2024. május 21.,
Tűzoltók törmeléket takarítanak el Harkov külvárosában
Fotó: Photo by SERGEY BOBOK / AFP
Vágólapra másolva!
Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háborúról.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül20 bejegyzés

Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háború 822. napjáról.

 

23:24
május 25, 2024
Vágólapra másolva!

Oroszország nukleáris gyakorlatokat kezd

Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy taktikai nukleáris fegyverekkel kapcsolatos gyakorlatsorozatot kezdett -számol be róla a The Independent. A gyakorlatokat az orosz hatóságok ebben a hónapban jelentették be, válaszul magas rangú nyugati tisztviselőknek az ukrajnai háborúban való mélyebb részvétel lehetőségéről szóló megjegyzéseire.

Ez volt az első alkalom, hogy Oroszország nyilvánosan bejelentette a taktikai nukleáris fegyvereket érintő gyakorlatokat, bár stratégiai nukleáris erői rendszeresen tartanak gyakorlatokat.

 

22:33
május 25, 2024
Vágólapra másolva!

Ukrajna állítása szerint orosz Szu-25-ös repülőgépet lőttek le

A 110. gépesített dandár légvédelmi tüzérei újabb orosz Szu-25-ös támadó repülőgépet semmisítettek meg Donyecki területen - állította az ukrán hadsereg május 25-én. Ez a hatodik orosz Szu-25-ös repülőgép, amelyet Ukrajna állítása szerint ebben a hónapban lőttek le.

21:23
május 25, 2024
Vágólapra másolva!

Legalább 12 sérült a második harkovi támadásban

Alig néhány órával a május 25-i, egy harkovi hipermarket elleni halálos csapás után egy másik, a város központjában végrehajtott támadásban legalább tizenketten megsebesültek - közölte Ihor Terehov, Harkov polgármestere. A Harkovban egy építőanyag-hypermarketre mért halálos orosz csapás után Zelenszkij május 25-én az X-en közzétett videóbejegyzésében felszólította a világ vezetőit, hogy biztosítsanak több légvédelmet.

20:07
május 25, 2024
Vágólapra másolva!

Putyin a szomszédos Fehéroroszországba érkezett kétnapos látogatásra

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön kétnapos látogatásra Fehéroroszországba érkezett, amely része az ötödik hivatali ciklusát indító több külföldi körútjának, és amely aláhúzza a szoros kapcsolatokat a szomszédos szövetségessel, amely jelentős szerepet játszott Oroszország ukrajnai háborús erőfeszítéseiben.

18:53
május 25, 2024
Vágólapra másolva!

Putyin engedélyezte az amerikai vagyon államosítását

Vlagyimir Putyin a Nyugat által bevezetett szankciókra válaszul még csütörtökön rendeletben engedélyezte az Oroszországban lévő amerikai vagyon lefoglalását. A rendelet szerint lefoglalhatnak ingatlanokat, cégeket, bankszámlákat és részvényeket is.

A vagyontárgyakkal a nyugati szankciókban érintett, vagyonuktól az Egyesült Államokban megfosztott orosz vállalatokat, szervezeteket és magánszemélyeket kompenzálja Oroszország.

  A lépést „az Egyesült Államok nemzetközi jogot sértő ellenséges cselekedeteivel” indokolták.

18:35
május 25, 2024
Vágólapra másolva!

Sokszorosára nőtt az orosz fegyvergyártás

Az orosz vállalatok 14-szeresére növelték a lőszerek és a drónok, 4-szeresére, a páncélos fegyverek gyártását az elmúlt időszakban. A TASZSZ szerint ezt Vlagyimir Putyin orosz elnök jelentette be, védelmi ipari vállalatok vezetőivel tartott találkozón.ségével tartott találkozót.

Mint elmondta, a növekedés a rakéta- és tüzérségi fegyvergyártás tekintetében több mint 22-szeres, az elektronikus hadviselés és felderítés eszközei esetében 15-szörös, a személyi páncélzat esetében 6-szoros.

17:18
május 25, 2024
Vágólapra másolva!

Az ukránok rendezetlen visszavonulása miatt vizsgálódnak

Az Ukrán Állami Nyomozó Iroda vizsgálatot indított az ukrán hadsereg rendezetlen visszavonulása miatt a Harkiv térségében indított orosz offenzíva során - jelentette az Ukrainszka Pravda ukrán hírportál szombaton a hivatalos bírósági regiszter alapján. A hivatalos dokumentumok szerint 

a parancsnokok szemére vetik, hogy az ukrán-orosz határ védelmét nem az előírások szerint szervezték meg. 

A május 10-én kezdődött orosz támadás után az ukrán hadseregnek előretolt állásokat és több falut is ki kellett ürítenie.

A hivatalos bírósági regiszter szerint 28 tiszt ellen folyik vizsgálat.

Az orosz csapatok előrenyomulását csak több nap után sikerült lassítani, és továbbra is súlyos harcok folynak az új fronton. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mindazonáltal pénteken azt mondta, hogy az ukrán hadseregnek sikerült az ellenőrzést visszaszereznie.

16:37
május 25, 2024
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió bírálja Oroszországot

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi vezetője pénteken "elfogadhatatlannak" nevezte, hogy orosz határőrök eltávolították az észt bójákat a balti országot Oroszországtól elválasztó folyón, és magyarázatot követelt Moszkvától. Az észt határőrök csütörtökön kora reggel vették észre, hogy oroszok eltávolítottak 25-öt abból az 50 bójából, amelyeket Észtország a Narva folyón helyezett el, hogy megakadályozza a hajók véletlenszerű határátlépését.

15:32
május 25, 2024
Vágólapra másolva!

Oroszország viszonozni fogja a Nyugat lépését

Oroszország viszonozni fogja, ha a nyugati országok törvénytelenül használják fel vagyonát - idézte a TASZSZ hírügynökség Anton Sziluanov orosz pénzügyminisztert szombaton. Sziluanov a hét vezető ipari demokráciát tömörítő G7-csoport azon terveit kommentálta, hogy a befagyasztott orosz vagyonból származó bevételeket Ukrajna megsegítésére fordítsák.

14:51
május 25, 2024
Vágólapra másolva!

Oroszország elfoglalt egy kelet-ukrajnai falut

Az orosz erők elfoglalták az ukrajnai kelet-donyecki régióban lévő Arkanhelske falut - közölte szombaton az Interfax hírügynökség. Az orosz erők az északkelet-ukrajnai Harkov térségében is előrenyomulnak, miután visszaverték az ukrán erők két ellentámadását - közölte az orosz védelmi minisztérium.

13:37
május 25, 2024
Vágólapra másolva!

A G7 megpróbálja felhasználni a befagyasztott orosz vagyont Ukrajna megsegítésére

A G7-ek megvizsgálják, hogyan lehetne a befagyasztott orosz vagyonból származó jövőbeli bevételeket Ukrajna megsegítésére fordítani - közölték szombaton a G7 csoportjának pénzügyi vezetői a Reuters által látott nyilatkozattervezet szerint. A G7-ek mintegy 300 milliárd dollárnyi orosz vagyont fagyasztottak be nem sokkal azután, hogy Moszkva 2022 februárjában lerohanta szomszédját.

Előrelépést értünk el a megbeszéléseinkben a lehetséges utakról, hogy a zárolt orosz állami vagyonból származó rendkívüli nyereséget Ukrajna javára fordítsuk"

 - áll a nyilatkozattervezetben.

12:26
május 25, 2024
Vágólapra másolva!

Minden tiltást fel fognak oldani

A szövetségeseknek "fel kellene oldaniuk a korlátozásokat", hogy Ukrajna Oroszországon belül csapást mérhessen - mondja a NATO vezetője Jens Stoltenberg, a Nato főnöke. Azt mondta, hogy a szövetségeseknek ideje lenne átgondolniuk az Ukrajnának szállított fegyverekre vonatkozó korlátozásokat, hogy Kijev Oroszországon belül csapást mérhessen.

Azt hiszem, eljött az ideje, hogy a szövetségesek fontolóra vegyék, hogy feloldják-e az Ukrajnának adott fegyverek használatára vonatkozó korlátozásokat, mert különösen most, amikor sok harc folyik Harkovban, a határ közelében"

 - mondta a NATO-főtitkár az Economistnak adott interjúban.

Ha megtagadják Ukrajnától annak lehetőségét, hogy ezeket a fegyvereket az orosz területen lévő legitim katonai célpontok ellen használja, az nagyon megnehezíti a védekezést".

11:33
május 25, 2024
Vágólapra másolva!

Az ukrán erők szerint 10 orosz támadást vertek vissza

Az ukrán hadsereg vezérkara péntek esti jelentésében azt írta, hogy a helyzet Vovcsenszk, Harkiov környékén "feszült, de a védelmi erők által ellenőrzött" - írja a brit média.

Az orosz hadsereg ma légi terrort indított e város ellen -- nyolc irányított bomba csapódott be a városba"

 - közölték. Támadásokat indítottak legalább két másik település ellen is Harkivtól északra. A vezérkar késő esti jelentése szerint az ukrán erők 10 orosz támadást vertek vissza a térségben, köztük Vovcsanszk környékén.

Megjegyezte továbbá, hogy az orosz erők "részleges sikert" értek el a Kupjanszk melletti területeken, keletebbre, a Harkovi területen, valamint a Pokrovszki szektorban, ahol a Donyecki területen délebbre súlyos harcok folytak.

10:54
május 25, 2024
Vágólapra másolva!

Zelenszkij orosz támadás közepette látogat Harkov régióba

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Harkov északkeleti régiójába látogatott a térségben zajló újabb orosz támadás közepette - írja a The Independent.

Az ukrán államfő elmondta, hogy megvitatta a fronthelyzetet, különösen Vovcsanszk városában, amely az orosz határ közelében elsődleges védelmi állássá vált.

09:17
május 25, 2024
Vágólapra másolva!

Három ukrán drónt lőttek le az oroszok Belgorod és Kurszk felett

Az orosz légvédelem két ukrán drónt lőtt le Belgorod, és egyet Kurszk régióban – jelentette az orosz védelmi minisztérium. (TASZSZ)

08:14
május 25, 2024
Vágólapra másolva!

Térképen az orosz offenzíva

A közelmúltban az oroszok előrenyomultak: 

  • Tykétől délkeletre, Vovcsanszktól keletre
  • az északi harkovi területen 
  • Berestove keleti részén Szvatove városától északnyugatra és Makiivkától keletre Kreminnától északnyugatra
  •  a Luhanszki területen és Novomykhailivkától délnyugatra Donyeck városától délnyugatra, a Donyecki területen.

 

07:06
május 25, 2024
Vágólapra másolva!

Több mint 11 ezren jöttek tegnap Ukrajnából

Magyarország területére tegnap az ukrán-magyar határszakaszon 5683 fő, a román-magyar határszakaszon belépők közül 5536 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett - közölte a legfrissebb adatokat az Országos Rendőr-főkapitányság. 

A beléptetettek közül a rendőrség 60 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében. (MTI)

06:35
május 25, 2024
Vágólapra másolva!

Tizenkét települést támadtak az oroszok Szumiban

Az orosz haderő május 24-én Szumi terület 12 határ menti települését és települését támadta meg, 31 alkalommal lőttek és legalább 204 robbanást okoztak - jelentette a 

terület katonai vezetése. 

 

 

06:31
május 25, 2024
Vágólapra másolva!

Újabb pusztító rakétacsapás érte Harkovot

Az oroszok az éjszaka és hajnalban rakétákkal támadták Harkovot, a csapás egy iskolát ért. A területi ügyészség jelentése szerint az oroszok Sz-300-as ballisztikus rakétákat vetettek be. Áldozatokról nem érkezett jelentés.

Ihor Terehov polgármestere bejelentése szerint az iskola teljesen megsemmisült, emellett legalább 31 autó , több közeli lakóépület és egy szupermarket is megrongálódott.

 

06:26
május 25, 2024
Vágólapra másolva!

Ez történt pénteken

Előző napi közvetítésünket ITT OLVASHATJA!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!