A makarenkói visszaüt

Egy amerikai tanulmány szerint majd minden szülő életében legalább egyszer kezet emel a gyerekére - teszi ezt annak ellenére, hogy legtöbbjük elismeri: a verés nem lehet a nevelés eszköze. Hogyan gondolkodnak erről a kérdésről a magyar szülők? Mit mond a pszichiáter jogász, és mi a véleménye a pedagógusnak? Mit mondanak az érintettek, vagyis a gyerekek?

Robi négygyerekes apa. Ő a verést ellenzők táborába tartozik, de "kétszer neki automatikusan lendült a keze", amikor a lánya "elszakította a cérnát".

"Az első elég banális történet, Lili 8-9 éves lehetett, amikor egy autóúton nagyon összeveszett az anyjával. Én csak hallgattam a szóváltást, éreztem, ahogy egyre jobban megy fel a pumpa bennem, és amikor megérkeztünk, és a lányom dühből, tiszta erőből bevágta a kocsiajtót, eljárt a kezem. Lilit nagyon megrázta a dolog, de valószínűleg nem az ütés nagysága miatt, hanem azért, mert voltaképp nem volt igazam, igazságtalanul ütöttem meg. A második esetben a vadonatúj, több tízezer forintos szemüvegét hajította el egy vita végén, és ezért kapott egy irtózatosan nagy maflást. Utána kölcsönösen bocsánatot kértünk egymástól."

Robi legkisebb gyerekei még óvodások, és egyikük hajlamos a hisztizésre. "A gyerek az ilyen jelenetekkel pokollá tudja tenni a szülő életét. Ez egy lélektani csapdahelyzet, arról szól, ki győz, ki a főnök."

Robi szerint pofozkodni, üvöltözni ilyenkor sem érdemes. "Az egyik megoldás ilyenkor, hogy nagyon erősen magamhoz ölelem, amíg meg nem nyugszik. De nagyon szeretjük az olyan játékokat is, amikor megszemélyesítjük a bajt. Odamegyünk a kamraajtóhoz, mint egy kis sárkány beleheljük a Hiszti manót, aztán rácsapjuk az ajtót vagy lehúzzuk a WC-n."

Robi arról is beszámolt, hogy őt gyerekkorában rendszeresen büntették módszeres veréssel, így ő megfogadta, hogy ilyet soha nem tesz a gyerekeivel.

Pofon-okok

Vizi János pszichiáter-jogász szerint ez a reakció nem ritka azok között, akiknél a szíj, a bot, a fakanál mindennapos nevelési eszköz.

"Most nem a makarenkói pofonokról beszélünk, hanem a rendszeres pofozkodásról. Azok között, akiket veréssel neveltek, tipikus fogadalom, hogy 'én nem fogok élni ezzel az eszközzel', de legalább annyira tipikus az is, hogy ennek ellenére mégis él vele. Csak kevesen tudják megcsinálni, hogy egyáltalán nem jár el a kezük. Az a baj az ilyen típusú reakciókkal - magyarázza a szakember -, hogy a teljes ellen-azonosulás is függőség. Tehát, ha én nem egy saját utat járok ki magamnak, hanem vagy pont ugyanazt csinálom, mint a szüleim, vagy mereven próbálom az ellentétét tenni, nem jutok előbbre. Mindkét eset azt jelzi, hogy nem tudom meghaladni a szülői mintát."

Azoknál is, akiknek csak egyszer-egyszer jár el a kezük, meg lehet különböztetni különböző eseteket. A szülő például, üthet ijedtében is.

"Vannak a tisztán indulati cselekmények. Ha a gyerek kiszalad az útra, kis híján elgázolják, és amikor épségben visszaér, a szülő lehúz neki egy maflást, az arról szól, hogy ő maga ijedt halálra. Aztán van olyan is, amikor a csemete feszíti a húrt, áthágja a szabályokat, elmondom neki ötször, tízszer, ötvenszer, de nem történik semmi, és akkor száll el pofon. Ezzel a tehetetlenségemet bizonyítom, amit azért nem lehet teljesen a szülő nyakába varrni, mert tudjuk, hogy a gyerek, időnként nagyon messzire elmegy a pimaszkodásban."

"Cica többet nem leszek"

Bence még csak tizenéves. Ő is kapott már pofont, bár nem tudja felidézni, hogy pontosan miért, hogyan történt mindez. "Nem jellemző, hogy az anyám ezzel büntet, de előfordult már, hogy lekevert egyet. Elég vacak érzés volt, de utána legalább bocsánatot kért, amit nem csinál meg, ha elveszi a Game Boyt, vagy letilt a tv-ről. Leginkább azért kapok büntetést, ha nem csinálom meg a munkám, mondjuk, nem viszem ki a szemetet. Vagy ha nagyon szemtelen vagyok. Ilyenkor anya kiabálni szokott. Azt hiszem, ezt utálom a legjobban."

Zsófi viszont még csak óvodás, neki még csak a fenekére sózott rá a nagymamája, amikor megette a macskakaját. "Azt játszottam, hogy én is cica vagyok. Nyávogtam, és négykézláb jártam, és megkóstoltam a Praclinak a vacsoráját. A mami sírva fakadt, és rácsapott a fenekemre, meg azt mondta, hogy köpjem ki, de addigra lenyeltem. Nem lett semmi bajom, de azt hiszem, cica többet nem leszek."