A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

A makarenkói visszaüt

Vágólapra másolva!
Egy amerikai tanulmány szerint majd minden szülő életében legalább egyszer kezet emel a gyerekére - teszi ezt annak ellenére, hogy legtöbbjük elismeri: a verés nem lehet a nevelés eszköze. Hogyan gondolkodnak erről a kérdésről a magyar szülők? Mit mond a pszichiáter jogász, és mi a véleménye a pedagógusnak? Mit mondanak az érintettek, vagyis a gyerekek?
Vágólapra másolva!

A magyar szakember is inkább a büntetésben hisz mint a fegyelmezés egyik lehetséges eszközében. "A büntetés sem a legtökéletesebb eszköz, de összességében annyi elérhető vele, hogy a gyerek tartsa magát a szabályokhoz. A tiszta fenyítéssel viszont csak azt érem el, hogy a gyerek félelemből hagyja abba, vagy azon igyekszik majd, hogy ne vegyem észre a disznóságot."

A szakember szerint a környezet, a családi szokások is befolyásolják, hogy a gyerek mit gondol a pofonról. "Ha a környezetemben elfogadott büntetési forma ez, tehát mindenkit vernek, akkor kevésbé érzem megalázónak a helyzetet. Ha viszont nem ez az általános, akkor egy pofon, amit utána nem beszél meg a szülő és a gyerek, elmérgesítheti a viszonyt."

Hiszen a pofonban nem is feltétlenül az ütés fáj, sokszor a lelki hatás súlyosabb: "A gyerek a szülőtől a szeretet várja, vagyis abban a pillanatban, amikor a pofont kapja, azt éli át, hogy ez a szeretet nincs meg, ehelyett van a fájdalom, a bántalmazás. Ez még akkor is igaz, ha utólag, felnőttként azt mondja az illető, hálás vagyok a szüleimnek, hogy akkor lekentek nekem egyet. Ám a szülői pofon mégiscsak egy cserbenhagyásos baleset."

A verést, a pofont sok esetben a szülő is megsínyli. Dr. Vizi János szerint, ha az anya vagy apa rendjénvalónak találja az ilyesmit, mert úgy gondolja, hogy annak idején őt is visszatartotta a rossztól, akkor egy percig sem töpreng rajta utólag, hogy helyesen cselekedett-e, meg lesz róla győződve, hogy nem volt más megoldás. Az ellenkező esetben viszont a gyerek hamarabb túlteszi magát rajta, mint a szülő maga."

Árulkodó jelek

Marika néni nyugdíjas pedagógus. Egyaránt tanított kis faluban és budapesti iskolában. "Szerencsére nagyon kirívó, durva esettel alig találkoztam. Ezen azt értem, amikor rendszeresen kékre-zöldre verték a gyereket. Az ilyen esetben sem feltétlenül az árulta el, hogy baj van, hogy láttam a foltokat vagy hurkákat. Árulkodó jel lehet, ha a gyerek zárkózott, rendszeresen félrevonul, vagy, ha épp ellenkezőleg: nagyon agresszív. Ha ilyesmivel találkoztam, elbeszélgettem a gyerekkel, ha kellett, a szülővel is, és ha szükséges volt, akkor kénytelenek voltunk értesíteni a hatóságot.

Megjegyzem, az a szülő, aki rendszeresen bántalmazta a gyerekét, a felnőttekkel is gátlástalanul, agresszíven viselkedett, ritkán volt meggyőzhető arról, hogy nem cselekszik helyesen."

Humorral és türelemmel

Cili is szörnyen bánja azt, amit nagyon sok évvel ezelőtt a fiával csinált. "Máté még nagyon kicsi volt, akkor próbáltuk a bilire szoktatni. Persze nem ment könnyen, meg valószínűleg én sem a legjobb módszert választottam, mert a végére annyira elmérgesedett a helyzet, hogy bosszúból levette a pelust, és a vetett ágy közepére kakilt. Elszállt az agyam, és úgy elfenekeltem, hogy meglátszott rajta az ujjam nyoma. Aztán együtt sírtunk. Egy haszna volt a dolognak, az eset olyan mélyen beégett, hogy soha többet nem járt el a kezem." Máté mára maga is gyereket nevel, és nem is emlékszik a régi esetre.

"Anyám meséli néha az unokáknak, akik jót kacagnak rajta. Igaz a lányom nem is érette a dolgot, mi ugyanis soha nem ütöttük meg őket. Sőt, büntetni se nagyon szoktunk. Hogy akkor hogy boldogulunk? Humorral, nevetéssel, türelemmel."

Kovács M. Veronika

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!