A korlátaink értünk vannak

Ki ne álmodott volna már olyat, hogy kiabálna, de egy hang nem sok, annyi sem jön ki a torkán? Menekülne, de lábai nem mozdulnak? Szemei nem nyílnak, hiába próbálja erőnek erejével felfeszíteni a szemhéját? Mi szükségünk van a korátokra, és hol húzódnak meg? Ki korlátoz minket - a környezetünk vagy mi magunk? Jók vagy szükségszerűek ezek a korlátok? Tar Ildikó álomfejtő erre keresi a választ.

A lélekben is a veszélytelen és a veszélyes zóna határán húzódik a korlát - ez az álmokból lekövethető. De mit tekint a lélek egyiknek és mit a másiknak?

Képzeljük el a következő jelenetet! Egy másfél éves kisbaba mászik a szakadék felé. Nem fog megtorpanni a szélénél, ebből fakadólag pár perc múlva le fog zuhanni. Ekkor, még időben odarohan az anyja, és nagy riadalommal felkapja. A gyerekben összekapcsolódik a kép és a riadalom. Majd élete során még lepottyan innen-onnan, asztalról, ágyról, lépcsőről, és ezzel megtanulja a szakadék lényegét. A külső korlátozás belsővé válik.

Van azonban olyan anya is, aki attól kezd riadozni, ha a gyermeke a játszótéren arrébb megy tőle két-három méterre, később pedig a kamaszkorban nem engedi el az iskolai táborba, lányok-nők társaságába, annyira félti!

Vagy képzeljünk el egy olyan gyermeket, akinek a személyiségét a szülők egyáltalán nem érzékelik, nem is értékelik! Ha eleinte, olykor még elő is jön önmagával, csak kritikát, lenézést, megvetést kap, így aztán az évek során szépen elrejtőzik valahová a lénye legmélyére.

Harmadik esetként képzeljünk el olyan szülőket, akik maguk is parttalan életet élnek! Bármit eltulajdonítanak, lopnak, csalnak, hazudnak, féktelen szexuális életet élnek, ütnek, amikor kedvük tartja, majd később esetleg gyermekeik lába elé borulva bocsánatukért könyörögnek, gyakran lerészegednek, az autójukból kidobálják menet közben a szemetet, féktelenül esznek, a fizetésüket egy hét alatt elszórják, és ők maguk is, a gyerekeik is éheznek a következő fizetésig, bár a munkahelyeiket is elvesztik, hisz nincs kedvük dolgozni.

Ez utóbbi három esetben az aggódós játszótéri, a semmibevevő és a parttalan, gáttalan, gátlástalan szülők esetében ugyan hol húzódhatnak a saját és a később felnőtté váló gyermekük belső határai?

Az álommunkából pontosan lekövethető, ki hol tart a belső korlátépítési-bontási folyamataival. Van, akire igenis ráfér a korlátozás, van, aki megérett arra, hogy átlépje saját addigi határait.

A személyiségfejlődés során a belső lélekhatárok, korlátok rugalmasan módosulnak.

Tar Ildikó