Azon a papíron igenis sok múlik

Tanácsadónk Szendi Gábor klinikai szakpszichológus. Ha szeretnéd megosztani valakivel gondjaid, tanácsot szeretnél kérni, fordulj hozzá e-mailben.

Kedves Doktor Úr!

22 éves lány vagyok, egyetemre járok, a párommal már hét éve együtt vagyunk, ami nagyon hosszú idő. A kapcsolatunk harmonikus, nagyon boldog vagyok, már jó pár éve együtt is élünk (igaz, nem ketten, hanem az én családomnál). 22 évesen és ennyi év után természetesen szó esett már az eljegyzésről, házasságról, de sajnos nem olyan szempontból, ahogy ezt én szeretném. Én nagyon vágyom arra, hogy hivatalosan is összekössük az életünket, szeretnék még "közelebbről" hozzá tartozni, és később majd saját családot. Jenci, a párom, tejesen elzárkózik a házasság kérdésétől, és úgy gondolja, hogy semmi értelme, felesleges, és nem lesz attól semmi sem más, jobb... Egyszerűen nem érti, hogy ez a legfőbb vágyam, az álmom, hogy összekössük az életünket.
Rájöttem arra, hogy "rábeszélni" nem érdemes, hiszen akkor nem ér a dolog semmit, ha erőltetem a dolgot, az nem az igazi, semmiképpen nem akarom úgy az egészet, ha ő nem úgy kérné meg a kezem, hogy igazából akarja.
Nekem ez nagyon elkeserítő, hiszen nekem ő a legfontosabb az életemben, és ilyenkor úgy érzem, hogy neki minden mindegy, és nem tartja fontosnak a kapcsolatunkat.
Ön mit tanácsolna? Van még arra esély, hogy megváltozzon a kialakult képe a házasságról? Nekem mit kéne tennem?

Válaszát előre is köszönöm!

Kedves 22 éves lány!

Ha jól számolom, 15 éves kora óta vannak együtt. Ez azt jelenti, hogy szinte együtt nőttek fel, talán barátja az első férfi az életében. Nem tudom pontosan a maga motivációit, miért élete álma ez a házasság, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a romantikus "ő az egyetlenem" érven kívül sok más rejtett érv is szóba jöhet. Elnézését kérem, ha felsorolok néhányat, nem feltétlen gondolom, hogy magánál ez a helyzet, de érdemes végiggondolnia. Pl. az, hogy annyira összenőttek, mint szülő a gyerekével, az eredményezheti azt, hogy maga már nem tudja elképzelni mással az életét, de ez nem igazi választás. Ahogy szülőt sem választunk, úgy az sem választás, ha élete első komoly kapcsolatával köt házasságot. Nem választott, mert nem ismer senki mást. Ez később komoly probléma lehet, amikor valami véletlen folytán rácsodálkozik a világra, és kiderül, hogy barátján (esetleg már férjén) kívül van más, jobb. Az emberi kvalitások persze nem mérhetők centiméterrel, de sok ember azért megy bele több kapcsolatba a végleges választás előtt, mert csak önmagunkat kipróbálva ismerhetjük meg igazi vágyainkat és természetünket. Nagyon sok olyan levelet kapok, amelyben hasonló házasságokat később orkánszerűen sodor el egy véletlen megismert harmadik. Ez nem következne be, ha az emberek megfontoltan, önmagukat megismerve választanának.

A másik szempont barátja ellenállása. Egyrészt ezt tiszteletben kell tartani, nyilván jó oka van annak, ha húzódozik a házasságtól. De nemcsak tiszteletben kell tartani, hanem komolyan is kell vennie. Ez az ellenállás szólhat annak a felismerésnek, hogy maga már úgyis az ő "foglya", minek még jobban elköteleződnie. Némi rossz érzéssel olvasom, hogy maguknál lakik, talán túlságosan is sok előnye származik neki ebből a kapcsolatból, ezért marad. De nem biztos, hogy ő úgy gondolkodik a jövőről, mint maga. Bocsánat, ha igaztalanul megvádolom őt, de az a tapasztalat, hogy akik azzal érvelnek, hogy "minek házasodjunk össze, az csak egy papír", azoktól jogosan visszakérdezhetünk: hát ha tényleg olyan semmiség az a papír, miért is ne lehetne megszerezni? Én tehát nem hiszek abban, amikor valaki racionális érvekkel próbálja a házasságot értelmetlen dolognak titulálni: a racionális érvek mögött sokkal mélyebb félelmek vagy megfontolások húzódnak. Van, aki fél elköteleződni, szeretne mindig egy kiskaput hagyni magának. De ilyen emberre én nem bíznám az életemet, mert azon a kiskapun egyszer majd gond nélkül ki is lehet slisszolni. Minek a menekülési útvonal, ha valaki lelke mélyén nem gondolja azt, hogy egyszer majd szükség lehet rá?
Szóval sajnos a rosszabb verzió az, hogy barátja szeretné ezt a status quót minél tovább fenntartani, és magában ő akarja eldönteni, mikor legyen ennek vége. Számára ez a legkényelmesebb, ettől viszont maga kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Kéne vennie egy mély levegőt, és eldöntenie, mi a helyzet magával és vele. Mi a maga igazi motivációja? Ha tényleg őszintén vele akar élni, de ő nem akarja, akkor fel kell tenni a kérdést: vagy én és a házasság, vagy váljunk szét. Fájdalmas műtét ez, mintha sziámi ikreket választanának szét, de azt hiszem, neki is döntenie kell, mik a valódi szándékai.

Üdvözlettel: Szendi Gábor