Kedves Edit!
A Vaszatival ismerkedve szeretném kikérni a véleményed lakásunkról. Budapesten lakunk, egy 52 nm-es panellakásban. Arra lennék kíváncsi, hogy a lakásban hogyan tudnám az energiákat frissíteni. Szeretném azt is megtudni, hogy hogyan tehetném rendbe a meglévő rossz energiákat.
Segítségét és válaszát előre is köszönöm:
Szilvia
Kedves Szilvia!
Köszönöm a leveledet és a bizalmadat!
A lakásnak valóban van néhány kedvezőtlen tulajdonsága, de szerencsére vannak kedvezőek is.
Ami kedvező: a szép nyitott kelet és északkelet. A keleti konyha is szerencsés. Az már kevésbé kedvező, hogy teljesen zárt az észak, valamint, hogy középen van a vizesblokk.
A lakás berendezésénél azt lenne fontos figyelembevenni, hogy a nagy szekrények mindkét szobában inkább a déli vagy a nyugati falra kerüljenek. Az ágyat, amelyiken alszotok, úgy fordítsátok, hogy a fejetek semmiképpen ne legyen észak felé.
A hálószobában használjatok világos színeket. Az északnyugatra eső részén nagyon jó a fehér vagy krémszín, az északi területen a zöld, északkeleten pedig a világossárga.
A konyhában használjatok meleg színeket, a sárga árnyalatai is nagyon jók itt.
A nappaliba elsősorban meleg földszíneket ajánlok (a déli és délnyugati területek miatt), ha a szoba funkcióját nézzük, akkor pedig bátran elengedheted a fantáziádat és használhatsz Nektek igazán tetsző színeket, mintákat.
A délkeleti erkélyre tegyél sok-sok piros muskátlit vagy begóniát, de bármilyen piros virág jó hatású lehet.
A konyhába vezető folyosó északi falára lehetne tükröt tenni.
A középen levő vizesblokk kedvezőtlen hatásán csak a Vaszati energetikai eszközeivel enyhíthetünk:
A vécé ajtó fölé egy Matsya yantrát , a fürdő ajtaja fölé egy Vasudeva yantrát, a kettő közé pedig egy Vasztupurusha mandalát kellene elhelyezni. Az északi zártságot egy Buddha yantrával lehet enyhíteni.
A nyugati főbejárat is rejthet magában veszélyeket. Ezt leginkább egy Narasimha védelemező yantra és egy Sri yantra elhelyezésével lehetne kivédeni.
Minden jót kívánok!
Üdvözlettel:
Lakatos Edit