Férfi bébiszitterből soha nem lesz pótpapa

Sződy Judit pszichológus várja leveled gyermeknevelés, gyermekvárás témakörökben. Akkor is írj bátran nekünk, ha gyermekednek vannak lelki gondjai. Összeállításunkban a hozzá érkezett levelekből és Judit válaszaiból gyűjtöttünk egybe egy újabb csokorra valót.

Kislányom 16 hónapos, tej- és tojásfehérje-érzékeny. Nagyon ügyes, értelmes, figyelmes kisgyermek, jó természete van, barátságos, jó evő, jó alvó. Tulajdonképpen egy igazi kis ajándék, más anyukák mindig irigykednek, milyen kiegyensúlyozott.

A táplálása azonban megnehezíti mindennapjaikat. Nem otthon vannak problémák, mert otthon tisztában vagyunk a diétával, és betartjuk. Igazából az a gond, hogy az én gyermekem "más", mint a többi, ki van rekesztve a kekszezésből, csokizásból. Igyekszem neki mindent megvenni vagy elkészíteni, hogy ezekben a helyzetekben én is tudjak adni neki valamit (bár nem vagyok híve a sok rágcsálásnak), mégis folyamatosak ezek a kudarcélmények. Egyrészt azért, mert az ismerős anyukák is képesek megetetni, ha nem figyelek oda, mert "ez a kicsi nem árt neki", vagy egyszerűen nem tudják kezelni a helyzetet és inkább kerülik a találkozást. Mert ugye az én gyermekem miatt az övé sem ehet. Vagy nyugodtan eteti az övét, és nem zavarja, hogy az én gyermekem üvölt a babakocsiban, mert ő is kérne.

Kétéves korában valószínűleg bölcsődébe megy. Félek attól, hogy ha nem is a bölcsődében, de az óvodában és később, az iskolában (persze, ha nem növi ki a betegséget, mert azért reménykedünk) csúfolni fogják betegsége miatt. Több ilyen esetet hallottam, hogy az ételallergiás gyermek ételhordóban hordta az ebédet, és kirekesztették a többiek.

Én úgy gondolom, hogy gyermekem kedvező adottságokkal született, és nem szeretném, ha emiatt visszahúzódóvá válna. Lehet, hogy abból adódik a félelmem, hogy én nem szerettem sem óvodáb,a sem iskolába járni, nem szerettem azt a közösséget, ahová jártam.

Többször is észrevettem magam, ahogy más anyukákkal beszélgetek (persze központi kérdés az evés), hogy sokszor beszélek az allergiáról. Nem igazán tudom, mit ért meg ebből a gyerek, de biztosan nem jó, hogy ilyen sokszor hallja, hogy beteg, és nem azt, hogy aranyos vagy jó.

A kérdésem az lenne, hogy hogyan készítsem fel a gyermekem erre, hogyan neveljem, hogy ne érezze ezt olyan nagy hátránynak.

Első nekifutásra szeretném tisztázni - nem vagyok doktornő. Pszichológus vagyok, és négyszeres anya. A problémátokon sokat gondolkodtam, hiszen mostanában nagyon sok a speciális diétán élő gyerek, aki vagy betegsége, vagy szülei speciális szemlélete miatt másképp táplálkozik, mint egy átlagos gyerek.

Azt gondolom, hogy igazán annak van nehéz dolga, akinek nem kötelező a diéta, vagyis nem az egészsége, élete múlik rajta. És még nagyobb baj, ha a szülő nem tudja teljes meggyőződéssel közvetíteni a gyerek felé a diéta fontosságát. A gyereknek ugyanis a szülő az az istenség, akitől elfogad mindent, ami bizonyos, de a gyerek is bizonytalanná válik, amint megérzi, hogy a szülő bizonytalan.

A ti esetetekben te biztosan teljes szívedből hiszel benne, hogy a gyereknek diétáznia kell, ezért a gyerek sem él bizonytalanságban. Ez - még az ilyen kicsi gyerek esetében is - nagyon fontos. Amit a többi szülővel, gyerekkel való találkozás során átéltek, biztosan nagyon nehéz lehet, de - sajnos - nem mindenki elég intelligens ahhoz, hogy veszély nélkül gyerekek közé lehessen engedni. Még a csapból is az allergia folyik, és a szülőtársaknak is tudniuk kellene, hogy az az egy falat is ártalmas lehet. Ha nem tudják, sajnos újra és újra el kell mondanod.

Ami a közösségbe kerüléssel kapcsolatos, egész biztos vagyok benne, hogy inkább a te problémád, mint a gyereké. Te nem szeretted az ovit, hát aggódsz miatta, ezt könnyen átadhatod a kicsinek is, sajnos. Két dolgot tehetsz: megpróbálod elfogadni, hogy a gyereked egy tőled különálló, független személyiség, aki ideiglenesen rád van bízva, de nem azonos veled. És elképzelhető, hogy ő rajongani fog az óvodáért és a gyerektársaságért. Ha majd esetleg ezzel kapcsolatosan fölmerülnek a problémák, elég lesz akkor megoldani, de nem kell azt feltételezni, hogy biztosan lesznek ilyenek.

A gyerekek valóban nagyon gonoszak is tudnak lenni - akár egy szemüveg is lehet a csúfolódás tárgya. De lehetnek végtelenül toleránsak, és nagyon jól kijönnek egy értelmi fogyatékossal, mozgássérülttel, autistával is egy csoportban. Nem kell nagy hűhót csapni az ennivaló körül. Ma már szinte minden csoportban van olyan gyerek, akinek a mama viszi be az ételt. Ha mégis nagyon szorongsz emiatt, megteheted, hogy egy évvel tovább otthon maradsz vele, de azt is, hogy keresel egy spaciális óvodát, ahol allergiás, asztmás gyerekek vannak (vagy ahol több ilyen van), tehát az óvónők felkészültek a probléma kezelésére. Még jobb lenne, ha keresnétek olyan szülőcsoportot - baba-mama csoportot, ahol hozzátok hasonló szülő-gyerek párok vannak. Ők megoszthatják veled tapasztalataikat, és többnyire használható ötleteket adnak. Kérj tanácsot a dietetikusotoktól, hova fordulj.

Az, hogy sokat beszélsz a gyerek problémájáról a gyerek előtt, nem biztos, hogy baj. Attól függ, hogy hogy csinálod. Ha "produkció"-számba megy, és bevonod a gyereket is, akkor nem jó. Ha szükség esetén bekerül a téma a beszélgetésbe, azzal semmi baj - ez az élet része. Mindenképpen el kell mondanod minden szülőtársnak, hogy nem szabad akármit a gyereked kezébe nyomni. Ez elkerülhetetlen.