Nehéz a dolga a pótmamának

Sződy Judit pszichológus várja leveled gyermeknevelés, gyermekvárás témakörökben. Akkor is írj bátran nekünk, ha gyermekednek vannak lelki gondjai. Összeállításunkban a hozzá érkezett levelekből és Judit válaszaiból gyűjtöttünk egybe egy újabb csokorra valót.

Kislányom, Eszter 5 éves. Két éve jár közösségbe, bölcsődébe, majd óvodába. Teljesen normális családban él, nagyon szeretjük. Egyedüli gyerek.

A probléma az, hogy ha nem velünk, a családdal van - ezt csak a legszűkebb családra értem -, nem beszél senkivel. Otthon természetesen viselkedik, csacsog akár órákig is, de ha már van nálunk valaki, és ő hozzászól, neki már nem válaszol, és látszik rajta, hogy nagyon kellemetlenül érzi magát, hogy válaszolnia kellene. Nem idegenekről van szó, hanem a család régi barátairól, akikkel rendszeresen találkozik. A bővebb családból csak az egyik nagymamával hajlandó mindig beszélgetni. A többiekkel ritkábban találkozik, és bizony nagyon nehezen tudnak vele kommunikálni.

Ha bemegyünk egy boltba vagy az oviba, köszönni nem hajlandó. Az óvodában van két barátnője, akiket nagyon szeret. Velük játszik egész nap. Rajtuk kívül a gyerekekhez is csak úgy szól, ha kérdezik. Az óvónőkkel is minimális a kapcsolata. Mindent megtesz, amit kérnek tőle, és még válaszol is, ha kérdezik, de ő sohasem kezdeményez. Az óvónők szerint is nagyon értelmes, ügyes kislány. A munkahelyemen voltunk kb. három órát. Mindenki beszélni szeretett volna vele, de Eszteren látszott, hogy csak azt várta, hogy hagyják már békén. Mikor senki nem volt a szobában, rögtön elkezdett beszélgetni velem. Kb. két óra elteltével már kiszaladgált a szobából, de válaszolni mindvégig nem válaszolt senkinek.

Gondolom, hogy ő mindig ilyen visszahúzódó lesz a közösségben, de szeretnék neki segíteni, hogy könnyebb legyen az élete. Mit tegyek, hogy oldottabb legyen? Forduljak szakemberhez a problémával, vagy még várjak, hátha változik magától is?
Vigyem többet emberek és gyerekek közé?

Ez az állapot nem ismeretlen a pszichológusok előtt, bár nem túl gyakori. Elektív mutizmusnak hívják, ami azt jelenti, hogy a gyerek (főleg a lányok között fordul elő) egyes "kiválasztott" embereken kívül nem beszél senkivel. Eszter egy "enyhébb" formáját mutatja ennek az állapotnak, van olyan gyerek, aki a szülőkön kívül senkihez sem szól.

Minél hamarabb pszichológusnál lenne a helye, aki "meg tudja szelidíteni" ezt a bajt, ki tudja csalogatni Eszterből a cserfes kislányt. Jó lenne még iskola előtt, mert a suliban, új gyerekek között nem biztos, hogy talál bizalmas társakat, és teljesen el fog szigetelődni a többiektől.

Az állapot okáról még a szakemberek is vitatkoznak: ki a túl szigorú, ki a túl óvó szülői hozzáállást hibáztatja. Én úgy gondolom, hogy annyira sok mindenre válaszolhat egy gyerek szorongással és annyira sok módon próbálhatja magát a szorongás alól kivonni (pl. így, hogy nem beszél), hogy nem lehet pontosan eldönteni, mi az eredeti ok. A cél viszont világos: meg kell próbálni egy idegennel bizalmas viszonyt kialakítani, védett körülmények között. Erre nagyon alkalmas egy pszichológus.

Nem ajánlom, hogy gyakrabban vidd emberek közé. Az talán fokozná a szorongását.