Nehéz a dolga a pótmamának

Sződy Judit pszichológus várja leveled gyermeknevelés, gyermekvárás témakörökben. Akkor is írj bátran nekünk, ha gyermekednek vannak lelki gondjai. Összeállításunkban a hozzá érkezett levelekből és Judit válaszaiból gyűjtöttünk egybe egy újabb csokorra valót.

Egyedül nevelem a 8 hónapos kisfiam, az apjával születése óta nem élünk együtt, várhatóan nem is fogunk többet. A kérdésem röviden annyi: mire figyeljek, hogy neki ebből minél kisebb hátránya származzon?

Az apjával néhány havonta találkozunk, eljön, de a gyerekkel igazán nincs kapcsolata. Nekünk normális a viszonyunk, habár nem olyan, mint két emberé, akiknek van egy gyerekük. Mindenesetre én már elfogadtam, hogy ő úgy tekinti a fiamat, mint ami csak az enyém, habár nem vitatja, hogy ő az apa. Szóval ez egy furcsa helyzet, de látszólag feszültségmentes. Csak éppen az apa helyén egy nagy semmi van.

Ketten lakunk együtt, de a szüleimmel elég sokat találkozik, szereti őket, a másik nagyszülőket nem ismeri. Több kisgyerekes baráti családhoz járunk, általában hetente egy-kétszer. Ahol lakunk, ott is sok a kisgyerek, tehát a játszótársak elérhetők. Amúgy csendes életet élünk, de úgy látom, ez egyelőre igénye is. Most, hogy lassan elkezd önállóan mozogni, mintha már nem "csüngene" annyira rajtam, és azt gondolom, hamarosan eljön az ideje, hogy egyre többet lásson a világból és más emberekből.

Sokat játszom vele, azaz inkább segítek neki, hogy elfoglalja magát, de ott vagyok mellette. Amikor egy kis közös játékra, dögönyözésre, babusgatásra vágyik, mindig kéznél vagy hallótávolságon belül vagyok. Azt gondolom, nekem inkább segítenem kell, hogy felfedezzen, megértsen dolgokat, nem kell szórakoztatnom, meg sokat éneklek, mondókázok neki, mert azt áthatóan nagyon szereti. Mások úgyis inkább a "hagyományos" módon foglalkoznak vele.

Igyekszem nem rátelepedni, inkább arra figyelni, neki mire van igénye. Nyilván azért is, mert végesek az energiáim, de eddig ez kifejezetten jónak tűnik mindkettőnknek.

Amúgy elég kiegyensúlyozott, ragaszkodó, kedves, jól fejlődik, ügyes, érdeklődő, idegenekre is kíváncsi (ha biztonságos közelben vagyok), normális babának látom én is és mások is. Anyatejes, még mindig főleg szopik, igény szerint, éjjel is. Egy szobában alszunk, az első 6 hónapban egy ágyban is, de akkor úgy láttam, megérett a különalvásra, mert elég éberen alszik, és szerintem zavartam a nyugodt alvásban. Azóta a kiságyban alszik jókat, miután belealudt a szopásba.

Sokallom néha, hogy állandóan vele vagyok, és nem sokat alszom, de azt hiszem, azért viszonylag sikerül elkerülnöm a kismama-depressziót. Szerencsére van kikkel teljesen őszintén beszélni a nehézségekről. És az örömekről is!

Szóval ez a helyzet most, és nagyon sokat gondolkodom azon, hogyan alakítsam az életét, hogy teljesen csonka családja minél kevésbé ártson neki. Ebben kérem a tanácsod. A Te véleményed szerint mire figyeljek, mit tehetek? Hogyan lehet ellensúlyozni ezt a helyzetet?

Az "apa nélkül nevelkedett gyerek" ma már sajnos egy normál változata az átlagembernek. Egyelőre annak drukkoljunk, hogy az apa látogatásai megmaradjanak még sokáig, és könnyen előfordulhat, hogy amint belevaló kis csibész lesz a fiad, akivel apa is tud mit kezdeni (pl. focizni - bár ez közhely, de ez van), akkor szorosabb lesz a kapcsolatuk. Amit leírtál, az mind nagyon tetszik, maradjatok így a továbbiakban: kísérd útján a fiadat ilyen érdeklődéssel és szeretettel, ahogy most teszed. Őrizd meg a barátokat - nagy kincs egytől egyig. Nyugodtan aludjatok egy szobában a gyerkőccel, ha téged nem zavar. Ha jólesik, menjetek minél többet a nagyszülőkhöz - hogy nagyapa mutasson neki férfi-trükköket (mintát is írhattam volna). Néhány hónap múlva már ott is aludhat időnként egy-egy éjszakát, vagy legalábbis leparkolhatod náluk pár órára, hogy feltöltődj kicsit. Mert jár neked is a világból még egy nagy szelet a gyerekeden kívül is.

Minden jót kívánok nektek!