Nehéz a dolga a pótmamának

Sződy Judit pszichológus várja leveled gyermeknevelés, gyermekvárás témakörökben. Akkor is írj bátran nekünk, ha gyermekednek vannak lelki gondjai. Összeállításunkban a hozzá érkezett levelekből és Judit válaszaiból gyűjtöttünk egybe egy újabb csokorra valót.

59 éves nagypapa vagyok. Gyönyörű unokáim vannak. A legifjabb unokám 2004 februárjában született, hál' istennek teljesen egészséges.

A kérdésem elég nehezen tudom megfogalmazni, mivel nem emlékszem pontosan a történetre, melynek csak részleteit láttam a Magyar Televízió egyik csatornáján. Ha emlékeim nem csalnak, valami egészen egyszerű módszerrel - természetesen csecsemőkorban - ingerelni lehet az agyi idegkapcsolatok fejlődését, aminek eredményként tiszta gondolkodása és jó memóriája lesz a gyermekeknek. Ha ez a módszer tényleg létezik, kérem, segítsen a módszer fellelésében, illetve tanácsaival a hasznosításában.

Az agyi tevékenység fejlesztésének lényege minden korban azon alapul, hogy a különböző érzékszervek speciális ingerlésével arra késztetjük az idegsejteket, hogy minél több kapcsolatot alakítsanak ki egymással. Az érzékszervek közül kiemelkedő az egyensúlyszerv. Ennek ingerlése alapvetően fontos a későbbi mentális és motoros (mozgásos), valamint érzékelélses funkciók megfelelő működéséhez. Egyszerűen megfogalmazva a dolgot: minél többet ringatják, mozgatják, zötyögtetik a babát (akár már az anyaméhben), annál inkább késztetik az idegrendszert arra, hogy több és több "hálózati kapcsolatot" hozzon létre, és végül - ami a gondolkodási képességek alapja - jobb együttműködésre legyenek készek az agyféltekék és a különböző agyterületek.

Ez lenne az alap. Erre a természet nagyon jó megoldást eszelt ki: a kisbabák többsége imádja, ha ölelgetik, ringatják, szeretgetik, térden lovagoltatják, ritmikus mondókákkal, énekekkel ringatják őket, táncolnak velük stb. Tehát ezt meg is próbálják kikövetelni maguknak. A baj csak abban van, hogy valami eszement "pedagógus" (attól tartok, több is) a társadalmi nyomásnak megfelelve kitalálta, hogy a gyermeknek a kiságyban a helye, nem szabad fölvenni, mert akkor elkényeztetjük, nem szabad ringatni, szeretgetni, mert akkor megszokja, és soha nem lehet levakarni a szülőkről. Ez a nézet annyira elterjedt, hogy ma már a "kiságy nevel", és nem az anya. A szülők kilométeres levelekben írják le, hogy lelkifurdalásuk van, de nem bírták ki, hogy ne vegyék fől a gyereket, amikor már lilára sírta a fejét.

A gyereknek - és az idegrendszernek - alapvető szükséglete, hogy ezeket az ingereket megkapja. Erre építenek ezek a babazseni nevelő technikák is a gyerek tudatos ingerlésével. Nagyon jó eredményeket is érnek el - de csak átmenetileg. Ezek a gyerekek gyorsan megtanulnak egy csomó dolgot, kiskamasz korukig jobban teljesítenek, mint a társaik, de utána kiegyenlítődik az egész, a "normálisan" felnövő gyerekek utolérik a "fejlesztett" kicsiket.

Ám az erőltetett korai fejlesztés mégsem múlik el nyomtalanul. A "versenyistállókból" kikerült gyerekek jó részénél pszichés tünetek jelennek meg - neurózis, depresszió, beilleszkedési zavarok.

Mi a tanulság? Az idegrendszernek érnie kell, fokozatosan alkamazkodni a környezethez. Ebben segíthetünk, ha a megfelelő körülményeket biztosítjuk: válaszolunk az igényére, felvesszük, hordozzuk, hintáztatjuk, zötyögtetjük, énekelgetünk neki - de, ha azt igényli akkor békén hagyjuk. Nem feszítjük túl a húrt, mert ebből később baj lehet.

Én úgy gondolom, hogy ha "normális" életet él egy gyerek, akkor nincs szüksége sem fejlesztésre, sem fejlesztő játékokra. Nincs jobb fejlesztés, annál, mint egy csecsemőt hordozókendőbe dugva hordozni - akár otthon, akár a jó levegőn. Kényelmes teret berendezni neki, ahol szabadon garázdálkodhat.

Sokat beszélgetni vele, mondókázni, mesélni. Bevonni mindenféle érdekes tevékenységbe, mint a tésztagyúrás, kertészkedés, meggymagozás, zoknipárosítás, ablaktisztítás és még sorolhatnám. Persze, a gyerekek professzionális munkalassítók - de ez a dolguk. Egy kicsit lelassítani az életet, hogy belenőhessenek. Ezt tudomásul kell vennünk. Ettől lesznek okos és kiegyensúlyozott felnőttek, nem attól, hogy már kiskorukban belehajszoljuk a felnőttes versenyszellembe, hogy tanítjuk őket, ahelyett, hogy megengednénk neki, hogy saját kíváncsiságukat kielégítve, örömmel tanuljanak.

Ha mégis a korai fejlesztés mellett maradnak, nézzék meg a www.gekkonet.hu honlapot.

Sződy Judit