E heti kedvencünk: Robert Redford

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Barbra Streisanddal álompár voltak

Robert Redford olajmunkásként is dolgozott, csak hogy összegyűjtse a pénzt európai utazásához, ahová szintén a képzőművészet vonzotta. Húszévesen Párizsban, majd Firenzében tanult festészetet, de mivel különösebb siker nem koronázta a festészetben tett erőfeszítéseit, ezért hazatért New Yorkba, ahol az Amerikai Színművészeti Akadémia hallgatója lett. A filmezéshez fokozatosan közeledett, színházi díszletek tervezése után kisebb színpadi szerepek következtek, majd tévésorozatokban ajánlottak neki munkát.

A Broadwayn először a Sunday in New York című darabban láthatta a közönség, majd következett a Mezítláb a parkban, melynek későbbi filmváltozatában Jane Fonda a partnere. Első filmje a War Hunt 1962-ben készült, melyben Sydney Pollackkal játszott. A Mezítláb a parkban (1967) komolyan előrelendítette Redford karrierjét, a kritika lelkesedése találkozott a közönségsikerrel, és a szőke színész akaratlanul is a nők bálványa lett.

Paul Newmannel a híres westernben

De Redford szíve addigra már foglalt volt: 1958-ban vette feleségül Lola Van Wagennent, akitől három gyermeke született, Shauna, Jamie és Amy; majd 27 év házasság után elváltak. A színész azóta ugyan több románcot is folytatott, de egyik partnere mellett sem kötelezte el magát.

A Butch Cassidy és a Sundance kölyök című westernben (1969) megalapozta népszerűségét Paul Newmannel, majd felejthetetlent alakított A nagy balhé című filmben is (1973), szintén Paul Newmannel és George Roy Hillel, amiért Oscarra jelölték. Az Átlagemberek című drámában debütált producerként és rendezőként, 1980-ban Oscar-díjjal jutalmazták rendezői munkáját. Az 1994-es Kvíz-show című film rendezéséért szintén jelölték az aranyszobrocskára. A suttogó (1998) volt az első olyan filmje, amelynek egyszerre volt főszereplője és rendezője. Robert Redford az Oscar-díj mellett az Arany Glóbusz-díj, az Audubon-érem, a BAFTA-díj és a Dartmouth Filmtársaság díjának a tulajdonosa.

Egy kis filmográfia - a fentieken kívül a következő filmekben láthattuk: A helyzet komoly, de nem reménytelen (1965), Az üldözők (1966), Ilyenek voltunk (1973, partnere Barbra Streisand), A nagy Gatsby (1974), A nagy Waldo Pepper (1975), A keselyű három napja (1975), Az elnök emberei (1976), Őstehetség (1984), Távol Afrikától (1986), Törvényszéki héják (1986), Havanna (1990), Komputerkémek (1992), Tisztességtelen ajánlat (1993), A hírek szerelmesei (1996), Az utolsó erőd (2001)
Rendezőként az Átlagemberek, a Folyó szeli ketté, a Kvíz-show, A suttogó és a Bagger Vance legendája című filmekben mutatta meg tehetségét.

Brad Pitt-tel a Kémjátszmában
Sundance Filmintézetet
KémjátszmaSpy Game


Redfordról korábban

Redford tiszteletbeli Oscar-díja

Sundance, a független filmek paradicsoma

Korábbi névjegyek:

Dán hős a mozivásznon - Viggo Mortensen

Ausztrál álomlovag közelről - Heath Ledger

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!