Balázsi Tibor - Új Miskolcért Egyesület
Balázsi Tibor 1990-94 között Miskolc egyik országgyűlési képviselője volt, az MDF színeiben szerzett mandátumot. 1994-ben is indult a választásokon, akkor azonban nem jutott be a parlamentbe, és azóta nem is vállalt politikai szerepet egészen a mostani polgármesterjelöltségig. A közelmúltban általa alapított Új Miskolcért Egyesület egyformán élesen támadja a baloldali és jobboldali pártokat, Balázsi szerint mindkét irányzat politikusai felelősek, mert nem sikerült megállítani az elszegényedést a térségben és az elvándorlást Miskolcról.
1988-ban egyik alapítója volt a miskolci MDF alapszervezetnek. A párt liberális szárnyához tartozott, tagja volt a Liberális Fórum Alapítványnak. Az irányzat vezetőjével, Debreczeni Józseffel most is kapcsolatban van, Debreczeni őt hívta meg egyik vendégnek az általa újraindított Sajtóklub című műsorba. Képviselősége idején, pont a médiaháború alatt vezette az Országgyűlés Rádió, Televízió és Sajtó Bizottságát.
Balázsi politikai pályafutása előtt újságíró volt, utána pedig médiavállalkozó lett. 1994-98 között a miskolci Non-Stop rádió vezetője volt, majd 1998-tól a Rádió Gaga ügyvezető igazgatója lett. 1999-ben részt vett az első magyar-román kétnyelvű kereskedelmi rádióadó létrehozásában Marosvásárhelyen. Az ottani adó szintén a Gaga nevet kapta.
Káli Sándor- MSZP-SZDSZ
Káli jó esélyekkel indul a polgármesterségért, mert az áprilisi parlamenti választásokon az MSZP megszerezte mind a négy miskolci egyéni képviselőhelyet. Káli egyéniben indult és már az első fordulóban mandátumot szerzett. Esélyeit növeli, hogy mind T. Asztalos Ildikó, az SZDSZ, mind Emődi Gyula, a Munkáspárt polgármesterjelöltje visszalépett a javára.
Káli a nyolcvanas években a városi tanács tagja, 1994-98 között Miskolc alpolgármestere volt. 1998 óta önkormányzati képviselő, az MSZP városi frakciójának vezetője. 2002 óta országgyűlési képviselő.
Káli hobbija az irodalom, civilben többkötetes költő.
Kobold Tamás- MKDSZ-MIÉP
Kobold Tamás 1994 óta Miskolc polgármestere. Bár legutóbb a Fidesz támogatásával szerezte meg a polgármesteri tisztséget, most a legnagyobb ellenzéki párt önálló jelöltet indít a városban. Ebben része lehet annak, hogy az áprilisi parlamenti választásokon minden egyéni képviselőhelyet az MSZP szerzett meg.
Kobold már 2000 szeptemberében szembekerült a Fidesszel, mert a kétéves költségvetés önkormányzati támogatásai miatt bírálta a kormányt. Azt kifogásolta, hogy az önkormányzati támogatások normatív értéke folyamatosan csökkent az előző kormányzati ciklusban. Kobold szerint az Orbán-kormány várospolitikájában a működtetést helyezte előtérbe a fejlesztésekkel szemben.
Kobold mellett szólnak az elmúlt négy év nagy összegű miskolci beruházásai. Sok pénzt tudott a felsőoktatás fejlesztésére fordítani a város. A Miskolci Egyetem 6,7 milliárd forintos beruházási támogatást kapott, de gimnáziumfejlesztésre is 495 milliót költött az önkormányzat 1998 óta.
A város Kobold Tamás polgármestersége alatt került be a 2008-as labdarúgó-EB helyszínei közé, ami már a pályázati időszakban is több száz millió forintos infrastrukturális beruházásokat jelent majd Miskolc számára.
A város az elmúlt négy évben élen járt a megszerzett önkormányzati támogatá-sokban is. 2000-ben a legmagasabb, 1,7 milliárd forintos önkormányzati támogatást Miskolc kapta, amit a Semmelweis Kórház bővítésére fordított.
Ronthatja viszont Kobold megítélést a DFC finanszírozása körül kirobbant botrány, ami kapcsán a rendőrség a polgármester és a sportért felelős alpolgármester irodájában is házkutatást tartott. A nyomozóhatóság végül bűncselekmény hiányában lezárta a nyomozást.
Kobold 1990-től önkormányzati képviselő, 1990-94 között a KDNP színeiben a város alpolgármestere, 1989-97-ig a párt tagja volt. 1998-2000-ig a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke volt, jelenleg a szövetség tagja.
Pelczné Gáll Ildikó- Összefogás Miskolcért Egyesület-Fidesz-MDF
Pelczné az Összefogás Miskolcért Egyesület nevű civil szervezet jelöltje, őt támogatja a Fidesz és az MDF is. Politikai tevékenységéről keveset lehet tudni. Az őt jelölő civil szervezetnek eddig nem volt mandátuma a városi közgyűlésben.
Gáll a Miskolci Egyetem docense, az Üzleti Vállalkozások Tanszék vezetője, az egyetem intézetigazgatója. 1989-92 között a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem igazgató helyettese volt. 2000-ben megkapta az MTA Fiatal Kutatók díját.