A szigeti reggel, a csak erre az egy hétre jellemző speciális időeltolódás miatt, úgy déltől négyig (a színpadok beindulásáig) tart. Ekkor a számunkra legérdekesebb program a Permetparty a Cinetripben. Mindig az este fellépő dj-k közül páran lökik arcunkba a ritmusokat, miközben a szikrázó napsütés alól szitál ránk a víz, talpunk alól pedig sár fröccsen. Mosolygós arcok -mentes gyógysöröket szopogatva, csujogatva, nézik a popójukat rázó hölgyeket vagy a virtuskodó friccek fekvőtámaszait. Szóval: parádé, zsírság, olajság.
A Cinetrip egyébként is; az egyedüli helyszín, ahol elfogadható, sőt igazából jó minőségben szól a zene, mutatós is, felül nyitott, a páratartalommal nem kell számolni, legfeljebb az esővel, de a gyakori permetezés miatt amúgy is úgy érezzük, hogy állandóan esik. A hét talán legviccesebb jelenete itt, mikor a brit Ian Taylor back-to-backezett Nagával a pultért. A derék angol "naon-ki-volt-ütte", metálosan rázza a fejét, ünnepelteti magát, s alig akarja odaengedni a chis váltótársat. Párbajukból utóbbi végül úgy kerül ki győztesen, hogy a lelkes Iant már a haverjai és a csaja cibálják le a pultszínpadról.
A szomszédos Elektron sátorban a legnagyobb buli hétfőn (goanap) és kedden (dárenbézesek) alakul ki, gyalázatos hangzás mellett. A Quantum State liveact alatt mindenesetre elöl meg se kell mozdulni az őrült táncoláshoz, úgy döng a padló. Másnapi ottjártunkkor egy ezeréves Ed Rush-slágert vélünk kibontakozni a recsegésből. Az elfekvőnek becézett, cipőlevevős Cökxpönban pedig még az utolsó nap elcsípjük a triphopos RVN és az egyik Tanu Tuva-formáció liveactjét; mindkettő maradandó élmény, főleg így a Sziget végén.
A 2004-es Sziget Fesztiválról Galambos Péter, Pál Attila, Peter Poppara és Zubor Tamás tudósított.