A house sötét ura - nyerj párosjegyet rá!

November tizennyolcadikán, pénteken az óbudai Home Clubba érkezik el Steve Lawler, a house sötét ura, az impulzív stílusú, mocskos, erkölcstelen, szexi ritmusokkal operáló észak-angliai sztár-dj, számos mixalbum, világhíres remix, fenomenális saját szerzemények és egy horrorfilmbetétdal szerzője. A partyn ott lesz még a szintén brit Oliver MacGregor - menj ingyen a pároddal!

Min dolgozol mostanság?
- Donna Summer klasszikusát, az I Feel Love-ot remixelem, majd teljes gőzzel a miami Winter Music Conference-re koncentrálok - itt minden évben fellépek -, valamint a 2006-os ibizai Vivára; rettenetesen sok felkészülést igényel, ha saját sorozata van az embernek. Szeretem a kezemben tartani a dolgokat, és azt akarom, hogy minden olyan legyen, ahogy én azt megálmodtam.

Október elején jelent meg legújabb mixalbumod, a Lights Out 3. Milyen visszajelzéseket kaptál eddig? Miben különbözik a kiadvány az előző kettőtől?
- Csupa jót hallok vissza! Abban különbözik a többi Lights Out-tól, hogy ez egy sorozat folytatása. A Lights Out 1-en a piszkos house sötét oldalával kísérleteztem, a második rész egy funkysabb kirándulás volt, végül a harmadik rész első cédéje inkább amolyan afterzene, a második pedig energiától duzzadó, táncparkettre való.

Hogyan készül egy ilyen mixalbum?
- Ilyenkor annyira törekszem a jóra, hogy mire befejezem, mindig megesküszöm, nem kezdek bele egy újabba. De az a gond, hogy amint belekezdek egy új elkészítésébe, megrohannak az ötletek, többnyire jók, és ezeket föl kell használni.

Hogyan választottad ki, hogy milyen trackek kerüljenek föl az új albumodra?
- Először is minden egyes kiadónak küldtem egy e-mailt, kijelentettem, hogy készítek egy mixalbumot, és azt írtam: "Nem számít, milyen stílusú a zene, csak küldjék el, hátha tetszik." Majd ezután néhány hónap alatt végighallgattam több mint ezer dalt, és eközben nemcsak az igazán jó tracket vadásztam, hanem azt kerestem, mi illene bele a mix stílusába és hangulatába. Egy mixalbum készítésénél a legfontosabb szempont a programozás, mert jobb hangzásúvá lehet tenni egy tracket annál, mint amilyen valójában, azáltal, hogy milyen számok közé kerül be. Számtalan olyan felvételhez jutottam, ami nagyon tetszett, de nem került föl az albumra, mert sehova sem illett.

És mi motivált, hogy a Lights Out 3-re jórészt teljesen ismeretlen, kiadatlan zenék kerüljenek?
- Az, hogy manapság annyian, mind ugyanazokat a zenéket játsszák. Ezért olyan trackeket válogattam, amelyeket eddig még nem lehetett sehol hallani. A folyamat végére az egészet felvittem a számítógépemre. Kiválogattam a trackeket, majd elterveztem az összes mixelési pontot, tudtam, hol keverjem föl, és hol keverjem le a zenéket. Ezután következett az a pont, amikor is ezeket hússzor vagy harmincszor összepróbáltam, hogy megbizonyosodjam arról, összeállt a mix és jól hangzik. Majd élőben összemixeltem, felvettem a számítógépre, és az utómunkálatokat elvégeztem az Ableton Live-val. Szóval én magam keverem össze a zenéket, és így olyan hangzást adok, amilyet a klubokban játszom. Ilyet nem lehet produkálni, ha az egészet az Abletonnal vágod össze.

Pedig sokan dolgoznak Abletonnal, még fellépéseken is.
- Sosem fogom élőben használni. Annyi mindent lehet csinálni három cdj-vel és két effektpaddal, hogy igazán nincs is szükségem a Live-ra. Ezt csupán arra használom, hogy újraszerkesszem a zenéimet. Na jó, beismerem, a Funky Green Dogs-remixet is ezen készítettem el.

Milyen felszerelést és hangcuccot részesítesz előnyben egy klubban és a stúdióban?
- Klubban: két Pioneer DVJ 1000-t, két Pioneer CDJ 1000-t, egy Pioneer DJM 1000-t, két Pioneer EFX 1000-t és egy Technics 1210 MK3 lemezjátszót. A stúdióban: Mackie keverőpultot, Mackie stúdiómonitorokat, Avalon kompresszort, M-Audio midikontrollert, Electric Pad dobgépet, A-Audio Firewire hangkártyát. A többi már a számítógépen van; Logic Pro szekvenszert használok, jó néhány különböző szintetizátorprogramot és plugint. Ezeken kívül még szeretem a Peak +4-et és az Ableton Live-ot; de utóbbit csak az újraszerkesztéshez.

Mi az álláspontod a cédé versus bakelit vitában?
- Tavaly nyár óta már csak cédéről játszom. Még mindig vásárolok bakelitet, de amint megveszem, azonnal írom ki. Sosem tudnám abbahagyni a bakelitgyűjtést, hiszen imádom, nagyszerű a kinézete, az illata és az érzés, amikor a kezemben van. A cédéről már ugyanezt nem lehet elmondani, azonban technikailag sokkal több mindent lehet velük művelni. Manipulálhatom a trackeket menet közben is, és amikor effektpadokat használok, szinte remixelek. Ez számomra hatalmas előrelépést jelent. Az utazás is könnyebb cédékkel, nem kell attól tartanom, hogy elvesztem a zenéket, mert be sem kell csekkolni a csomaggal.

Fellépésről fellépésre utazol, mégis hogy van szabadidőd akár egy ilyen mix elkészítéséhez?
- Igen, rengeteget utazom, de általában csak a hétvégén, hétközben pedig hétfőtől csütörtökig stúdiózom, tíz órát naponta. Amikor azonban egy albumot állítok össze, akkor a hét minden egyes napján arra koncentrálok.

Eléggé elvándoroltál az elektrós klubhouse felé. Nem gondoltál még rá, hogy visszatérj ahhoz, amivel téged igazán azonosítanak, a nubreedes, Dark Drum-os hangzáshoz?
- Nincs visszaút, csak előre, bár mindig visszatekingetek, ahogy halad az idő. Úgy vélem, hogy az általam játszott zenék alkotóelemei még mindig ugyanazok, mint régen, csupán új változatban. Még mindig imádom a dobokat, csak mostanra ezek kevésbé tribal-hangzásúak, inkább elektrósabbak, bár ez nálam már évek óta így megy. Hallgasd csak meg az első Lights Out-ot, amit négy évvel ezelőtt raktam össze! A súlyosan zsíros basszus még mindig mérvadó szempont a trackek kiválasztásánál, de újfajta zenék íródnak, új hangzással, új berendezéseken.

Sokan nem szívelik ezt az elektrós hangzást...
- Legelőször én is vonakodva fogadtam a nyolcvanas évek hangzásvilágának újraéledését. Nem voltam valami nagy rajongója a stílusnak, persze a nyolcvanasok végének, a Depeche Mode-nak és a New Ordernek igen, annak, amikor a zene kezdte elhagyni a romantikát, és elektronikusabbá vált. Azelőtt nyálas és csicsás volt, hiányzott belőle a nyers erő, a frisseség és az egyéniség. Ezt egyszerűen nem tudtam megszeretni. De a zenében néha vissza kell néznünk, hogy előre haladhassunk. És az történt, hogy a nyolcvanasok visszajöttek a köztudatba. Azon kívül, hogy számtalan olyan felvétel is született, amit ki nem állhatok, akadnak azért kiemelkedő producerek Olaszországban és Spanyolországban, akik fogtak néhány elektrós elemet - többnyire az orgonát és a piszkos basszus futamokat - és izmos house-okat gyúrtak belőlük. Így született valami új, ami pulzáló és piszkos!