A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Csányi Sándort nőnapra!

Vágólapra másolva!
SZÍNHÁZ
Vágólapra másolva!

Március 8-án este derül ki, hogy néz ki Csányi Sándor indián fejdísszel a fején, és persze az is, hogy mi sül ki abból, ha Török Ferenc filmrendező (Moszkva tér, Szezon, Overnight) a színházi szakma felé kacsintgat. Már az idei Filmszemlén bemutatott tévéfilmje is egy létező színházi előadást, Spiró György Koccanás című drámáját fordította át a film nyelvére, azonban most mélyebben nyúlt bele a színház világába. Vasárnap este debütál a Radnóti Színházban az Apacsok című darab, amelyet Török Ferenc nemcsak rendezett, hanem - a színház dramaturgjával, Kovács Krisztinával közösen - írt is. Az előadás egészen speciális témát dolgoz föl, a hatvanas-hetvenes évek Cseh Tamás vezette indiánmozgalmát, amely egyszerre volt játék és rendszerellenes lázadás. Ebben a közegben játszódik a darab, amelynek eredetileg azonban a tabukkal terhes ügynöktéma lett volna a témája. Kovács Krisztina társíró éppen a levéltárban kutatott a színházi világban működő ügynökökről, amikor összekapcsolódtak a szálak, és bekerült a képbe az indiánvonal. Kialakult egy történet, amely kapcsolódik a jelenhez is (az egyik szereplő nagyapjáról kiderül, hogy valaha ügynökként dolgozott), betekintést nyújt egy félig titkos, szubkulturális világba, ahol felnőtt emberek fejdíszeket hordanak, és közben arra vállalkozik, hogy egy tabu-témát dolgozzon fel a művészet eszközeivel. A sztori bizarrnak tűnik, de biztató, hogy az ötlet rutinos kezekben van, hiszen Bereményi Géza író is bekapcsolódott a munkába (természetesen ő is volt indián), a parádés díszletet pedig a Nyócker rendezője és rajzolója, Gauder Áron (aki szintén indiánoskodott) tervezte, és ha ez még nem lenne elég, a produkcióban olyan nagyszerű színészek vesznek részt, mint Csányi Sándor, Szervét Tibor, Csomós Mari, Wéber Kata, Marjai Virág és Schneider Zoltán. Török Ferenc egy interjúban maga mesélte el, hogy mindig is szeretett volna a hatvanas-hetvenes évek Magyarországáról filmet forgatni, de mozgóképen ábrzolni ezt a vizuálisan elég karakteres korszakot nagyon drága lenne. Színpadon, úgy tűnik, megvalósíthatóbb, főleg, ha mindent Gauder Áron rajzol a színészek köré, és ráadásul nemcsak a díszletekre. Képregényes skiccei egy hatalmas vetítővászonra vannak kivetítve az előadás bizonyos pontjain, ami így kész rajzfilm-színházzá alakítja az Apacsok-at. Nézz itt képeket.

Forrás: MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!