Karinthy Márton: Írnék, írnék, ha tudnék

Ahhoz képest, hogy Karinthy Márton, a Tanár úr kérem és az Így írtok ti írójának unokájaként, illetve a Budapesti tavasz és az Epepe szerzőjének fiaként a családi terheltség elől menekülve hosszú évekig messziről kerülte az irodalmat, most már második könyvénél tart. Négy éve jelent meg az Ulpius Kiadónál első irodalmi vállalkozása, a Karinthyakról szóló Ördöggörcs, most pedig A vihar kapujában című új kötetben Karinthy Márton Színművészetin töltött éveiről és egy hihetetlen rendezőgenerációról tudunk meg többet. Ascher Tamás, Valló Péter, Kornis Mihály és a külföldön élő Karinthy-leszármazottak - erről mesélt a híres család legifjabb írósarja a Vendégszobában. Ezenkívül vitatkozott az olvasókkal a regényekről, bevallotta, hogy fél az utókor ítéletétől, és hogy álmában a nagypapájával beszélget.

Minek tartja leginkább magát: írónak, rendezőnek....? [rera]
Nehéz kérdés, skizofrén állapot. 25 évig csak rendezőnek éreztem magam, de ez nem elégített ki, így keveredtem én is családom útjára, amikor írni is elkezdtem. Ma már a két elfoglaltság szervesen kiegészíti egymást. Amikor rendezek, íróként nézek a színpad felé, íróként meg rögtön látom az anyag drámai szerkezetét. Azt hiszem, nagyon jó, hogy kettős látásmódom ezáltal folyamatosan szélesedhet.

A színházban látszik az emberekről, hogy ki a tehetség?Vagy nincs is ilyen, hogy tehetség? [Roland19931103]
A tehetség az egy állapot, amely csak akkor működik, és akkor marad életben, ha egyrészt gondozzák, fejlesztik, másrészt helyzetek adódnak, amiben megmutatkozhat. Itt valóban belép a szerencse is, mint a kibontakozás egyik lehetősége. Egyébként egy igazán jó színészről egy mondat után megállapítható, hogy istenáldotta tehetség sugárzik-e belőle, vagy csak rutin, netán csak akarnokság vagy exhibicionizmus. Hosszú távon azonban a felvett pózok és manírok leperegnek az emberről, és érdekes csak az tud maradni, aki nagyon belső anyagból dolgozik - önmagából.

Mi a véleménye a mai színházi világról? Azt mondják, reneszánszát éli, de szerintem rettentően belterjes. [Bátky János]
Nagyon nehéz helyzetben vannak a színházak, hiszen a 40 évnyi szocializmus alatt mindent megkaptak, hiszen fontos volt a politikának. Ma ezt nem lehet elmondani, így aztán a színház egyre inkább csak a színházrajongók luxuskikapcsolódásává válik, ami azért nem helyes, mert épp népünnepély jellege szűnik meg ezáltal. A színház ugyanis mindenkihez kell, hogy szóljon. Ugyanakkor Magyarországon iszonyatosan jók a színészek, és nagyszerű előadások is születnek minden pillanatban. Nem szeretném, ha épp az őket eltartó közönség kopna ki mögülük.

A név kötelez. Nem gondolja, hogy felelős értelmiségiként kéne valamit tennie a szörnyű szellemi/köz állapot ellen? [Bátky János]
De igen. És azt hiszem, hogy a magam területén ezt meg is teszem. Hiszen mindenkinek a maga területén adatik csak meg tennie valamit. Én igyekszem érdekes könyvekkel, jó színielőadásokkal és tartalmas élettel megvalósítani mindezt. De az értelmiség manapság igazán nincsen olyan helyzetben, hogy túl sokat tehet a pénz és a politika túlsúlya ellen.

Ön szerint ki ma a legnagyobb mai magyar író és költő? [pálkatapéter]
Ne hozzon nehéz helyzetbe, hiszen remélem, hogy a teljes magyar irodalom nézi ezt a beszélgetést, és senkit nem akarnék megbántani. Ha magunk között lennénk, akkor is csak néhány művet tudnék említeni példaként. Számomra például Nádas Péter Párhuzamos történetek a legutóbbi évek egyik legizgalmasabb könyve, ahogy Spiró Fogság-án is nagy élvezettel rágtam végig magam. Most kapásből őket említeném. A költők közül pedig talán a nemrég eltávozott Orbán Ottót, vagy Petri Györgyöt.

Kivel szeretne találkozni a halottak közül? Vagy inkább magával fiatalember korában? ;-) [kikaptunk]
A fiatalkori énemmel való találkozás szenzációs ötletét sajnos nagyapám már elírta előlem, de azt hiszem, hogy ez nemzedékenként újra ismétlődik. Nem is egyénekkel találkoznék szívesen, hanem az eddig elholt valamennyi íróval egy nagy kávéházi asztalnál, ahol keresztül-kasul megvitathatnánk életünk legfontosabb élményeit, és elmesélhetném nekik, mi minden történt azóta a világon, mióta ők itthagyták. Ezt egyébként álmaimban is gyakran megteszem nagyapámmal, aki érdeklődéssel hallgatja a szörnyűségeket, amikről beszámolok. De lehet persze, hogy ő vagy ők mindezt tudják, hiszen hiszek abban, hogy az ő alkotó energiáik nem pusztultak el a testükkel, hanem valamilyen energia formájában itt keringenek körülöttünk.

Hisz Istenben? [pálkatapéter]
Ahogy a vallásosak teszik (bármilyen vallást értek), úgy, azt hiszem, nem hiszek. Mégis hiszek valamilyen rendező elvben, valamilyen igazságban, valamilyen gondviselésben, valami értelemben, ami a világ működését irányítja. Valószínűleg az előbb említett energiákról lehet szó, és arról a reményről, hogy valami értelme mégis van az egésznek. Már csak annak is, hogy kialakult ez a furcsa állatfaj, az ember. Aki a romboláson túl talán jóra és értelmesre is képes. Ebben viszont nagyon hiszek.

Önnek van kedvenc mai kori filmje? [Roland19931103]
Fellini mindenek előtt, nem véletlen, hogy A vihar kapuja is a Nyolc és fél egyik jelenetével zárul.

Mit csinál, amikor nem ír és nem a színházában van? Hova utazik szívesen? [pellini]
Befelé, magamba. Egyébként a kérdés teoretikus, mert az író és a színházi ember soha nem tud igazán kiszakadni ezekből a körökből, talán épp ez az ő fejlövése. Elhallgatnám még órákig a kérdéseket, mondhatnám nagyon jó közönség volt a mai, és ha olvasóknak is ilyen jók, mint kérdezőknek, akkor már nem beszélgettünk hiába. Szeretettel üdvözli minden egyes kérdezőjét, olvasóját, kritikusát és imádóját Karinthy Márton