Néhány olyan értékes programot is összeválogattunk, amelyek jobban érintkeznek más, hagyományos fesztiválok (magas)kulturális kínálatával, éppen ezért azok, akik kevésbé vevők a művészet interaktív, szemtelen formáira, ezen az oldalon békésen nézelődhetnek: nívós komolyzenei koncerteket és érdekes esteket ajánlunk. Itt is lehet csemegézni.
Bár ők zárják a LOW Fesztivált, vannak olyan jelentősek, hogy őket emeljük itt első helyre: március 12-én az Amszterdami Barokk Zenekar és Kórus vendégszerepel a Művészetek Palotájában. Az együttes Hollandia egyik fő komolyzenei exportcikke, sikerrel szerepelnek szerte a világban, legyen az a londoni Barbican Centre, a bécsi Konzerthaus, a New York-i Lincoln Center vagy a tokiói Metropolitan Art Space. A barokk kor avatott ismerőjeként Ton Koopman alapította meg a zenekart 1979-ben, ezen az estén is ő fog vezényelni. A fesztivál záróestjére különleges, szimbolikus húsvéti programmal készülnek. Az ünnep tragikumát Telemann Donnerodé-ja fogja megjeleníteni, amely a pusztító 1755-ös lisszaboni földrengésnek állít emléket, míg a feltámadás örömét az ugyancsak Telemann által komponált kantáta, az Auferstehung und Himmelfahrt Jesu jelképezi majd.
A LOW Fesztivál nyitásaként szintén a Művészetek Palotájában két németalföldi bigband arra tesz kísérletet, hogy felelevenítse az amerikai dzsesszkorszak egy bevett és népszerű zenei eseményét, a big bandek versenyét, a "Battle of Big Bands"-t. A néha a free jazzbe kiránduló amszterdami bigband-zenekar, a Tetzepi és flamand kollégája, a vicces kedvű Flat Earth Society február 17-én mérik össze virtuozitásukat.
![]() |
A Tetzepi és a Flat Earth Society fog egymás mellett állni a színpadon |
Az izgalmas című The Night of the Unexpected egy egyestés minifesztivál, amelyet minden évben az amszterdami Paradisóban rendeznek meg, és amely a legfrissebb zenei produkciókat teszi egymás mellé tematikus vagy kronologikus rendezés nélkül. Az egyedüli szempont: az érték és a tehetség. Anglia után most Magyarország lesz a fesztivál második külföldi helyszíne. A Trafóban rendezett esten az átlagosnál rövidebb, de több koncertet hallhatunk szokatlan összeállításban: lézerkoncert és világhírű szaxofonos (Evan Parker) laptoppal modifikált hangversenye, akusztikus gitár és hanginstalláció, komponált vagy improvizált, kísérleti vagy klasszikus zenei megközelítés váltja egymást.
![]() |
Xavier van Wersch szonológus is fellép |
Február 23-án a Szent Mihály-templomban lép fel a Paul Van Nevel irányításával működő Huelgas Ensemble. Az együttes Nevel által felkutatott, évszázadokkal ezelőtt született zenét játszik ősrégi kéziratokból, muzsikájuk a régizene berkeiben a tisztaságot és a minőséget képviseli. Ha viszont valaki a kortárs komolyzenét szereti, már foglalhatja is a jegyét az ASKO Ensemble február 25-i koncertjére, személyükben a világ egyik legjelentősebb kortárszenei együttese látogat el hazánkba.
Brel leghíresebb száma: Ne me quitte pas |
A fontos "nagy" hangversenyek mellett néha megbújik egy-egy kisebb, viszont annál érdekes produkció is: ilyen a LOW Fesztivál keretében Douwe Heeringa flamand sanzon-estje. Az énekes a méltatlanul elfeledett Jacques Brel sanzonjainak rajongója, a flamand származású, franciául alkotó énekes-dalszerző Brel dalait több nyelven adja elő.